Elhunyt Bogdan Adamczyk minorita szerzetes

Megszentelt élet – 2021. április 12., hétfő | 6:05

2021. április 9-én, Szegeden, 55 éves korában, szerzetesi életének 34. és papságának 28. évében elhunyt P. Bogdan Adamczyk OFMConv, a Konventuális Kisebb Testvérek Rendjének (minorita ferencesek) tagja. Rendtársa, Paweł Cebula juttatta el szerkesztőségünkhöz a gyászhírt, amelyet az alábbiakban közreadunk.

Bogdan atya, Władysław Adamczyk és Maria Dudek fia, 1965. július 13-án született a dél-lengyelországi Limanowában. Gyermekkorát és fiatalságát Krakkó-Nowa Hutában töltötte, ahol két testvére mellett nőtt fel munkáscsaládban. Az általános iskola elvégzése után hat évig lakatosként dolgozott. Egyszerre tanult szakiskolában s utána építőipari műszaki középiskolában.

1986-ban, 21 éves korában lépett be a minorita ferences rendbe. A Kalwaria Pacławska-i noviciátusba vették fel, amelyet 1987. szeptember 25-én fejezett be és tette le az első ideiglenes szerzetesi fogadalmát. Utána a krakkói minorita szemináriumban folytatta szerzetesi formációját, valamint filozófiai és teológiai tanulmányait.

A negyedik év befejezése után vállalta, hogy Magyarországon folytatja szerzetesi szolgálatát, és készen állt arra, hogy a magyar tartomány újjászervezésén dolgozzon. 1992. október 3-án az akkori krakkói tartományi miniszter, P. Zdzisław Gogola előtt tette le örök fogadalmát.

Ezután Bogdan atya Magyarországon, az egri szemináriumban folytatta tanulmányait. 1992. október 10-én, Miskolcon szentelték diakónussá, majd ugyanott 1993. június 20-án, Seregély István egri érsek szentelte pappá. Újmisés emléklapjára a következő jelmondatot választotta: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked” (Ter 12,1).

A szentelése utáni másfél évben káplán volt Nyírbátorban. 1995 és 2000 között Miskolcon szolgált: először káplánként, majd 1998-tól plébánosként. 1996-ban Bogdan atyát a megújult Árpád-házi Szent Erzsébet Tartomány Káptalanja asszisztensévé és pénztárosává választotta. Négyéves ciklus után újraválasztották a tartományi tanács tagjaként, és ezúttal a titkári tisztséget is betöltötte. Ezalatt egy évig élt a nemrég visszakapott egri rendi kolostorban, majd Aradon szolgált házfőnökként és plébánosként. 2005-ben visszatért Lengyelországba, ahol csatlakozott a radomskói szerzetesi közösséghez, ahol az ideiglenes fogadalmasok mesterének nevezték ki. Egy évvel később újra Magyarországra jött, ahol 2011-ig plébánosként szolgált Miskolcon. 2011 végén egészségügyi okokból áthelyezték a krakkói Szent Antal-kolostorba.

2012 júliusától egy évig a római Tizenkét Apostol-kolostorban (Curia Generalis) élt, majd 2013-ban a szlovákiai Brehov (Imreg) kolostorába helyezték át, ahol házfőnökként működött. Ezt a tisztséget 2015-ig töltötte be. 2013-ban elnyerte az Pro Urbe Miskolc városi elismerést. 2014-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen doktori fokozatot szerzett (disszertációjának címe: Isten szolgája fr. Kelemen Didák életének és tetteinek recepciója). 2016 januárja és júniusa között Ózdon, a Szent Kereszt felmagasztalása plébánián káplánként szolgált, majd Assisibe, a Sacro Conventóba helyezték, ahol egy évig zarándokcsoportokat vezetett. A következő évet a dél-lengyelországi rychwałdi kolostorban töltötte.

2018-ban ismét visszatért szolgálni a magyar kolostorokba. Kezdetben Miskolcon, majd Aradon volt káplán. 2020. július 1-jén a tartományi káptalan a szegedi Szent Miklós-templom és rendház plébánosi és házfőnöki feladataival bízta meg. 2021. március 4-én megkapta a magyar állampolgárságot.

2021. március 21-én koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak nála. Mivel betegsége súlyos lefolyású volt, március 26-án kórházba szállították, ahol április 1-jén egészségének további romlása miatt lélegeztetőgépre kapcsolták. Élete hátralévő részében ebben az állapotban volt, végül 2021. április 9-én, délután 4 órakor szentségekkel megerősítve átadta lelkét Teremtőjének.

A Bogdan név jelentése: Isten adta!

Mint minorita családja hálát adunk Istennek Bogdan testvérünk ajándékáért, az egész, kegyelmekben gazdag életéért és odaadó, hűséges szolgálatáért! Húsvét nyolcadában, az Isteni Irgalmasság kilencedének 8. napján az Úr magához hívta őt, aki az Isteni Irgalmasságnak nagy tisztelője és apostola volt itt a földön. Most hadd magasztalja a Mennyei Atya Házában az irgalmas Szeretetet, mint az, aki végig bízott Isten ígéretében és kivonult szülőföldjéről! Kívánsága szerint teste itt, magyar földön marad, a miskolci minorita templom kriptájában.

Bogdan atyáért az engesztelő szentmisét április 19-én, hétfő este 18 órakor mutatják be a szeged-felsővárosi Szent Miklós minorita templomban. Temetése április 21-én, szerdán délután 14 órakor lesz, végakarata szerint a miskolci Nagyboldogasszony minorita templom szerzetesi kriptájában.

Fotó: Szeged-felsővárosi Szent Miklós-plébánia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria