Elhunyt Kisgergely Ilona M. Tarzícia szervita nővér

Megszentelt élet – 2019. június 8., szombat | 15:32

A Szervita Nővérek, a Fájdalmas Anya Szolgálói magyar kongregációja a rokonok és ismerősök nevében is fájdalommal, de a feltámadás hitében tudatja, hogy Kisgergely Ilona Amália, Mária Tarzícia szervita nővér életének 95., szerzetesi fogadalmának 71. évében az örökkévalóságba költözött.

„Szeretett nővérünk földi maradványait 2019. június 19-én 10.30-kor, szentmise keretében helyezzük örök nyugalomra a Budapesti Szent Anna-, Szervita templomban (Szervita tér 6).

Nővérünk 1925. április 12-én született Hangonyban. 1946-ban jelentkezett a Szűz Mária Szolgálóleányai Szervita Nővérek Magyar Kongregációjába. Rákosszentmihályon volt jelölt és novícia. 1948-ben tette le első fogadalmát. A szétszóratás után szülőfalujába került, onnan járt dolgozni Ózdra. 1954-ben titokban szentelte örökre életét az Úrnak. 1960-tól a Szolidaritás Háziipari Szövetkezetben dolgozott. 1980-tól, miután nyugdíjas lett, sekrestyésként dolgozott a Kőbányai Szent László-templomban.

2000-től az egri rendházba került, ahol fáradhatatlanul látogatta a betegeket a Markhót Ferenc Kórházban és szolgálta a hajléktalanokat. 2006-ban visszatért Rákoszentmihályra. 2013-ban gerincműtéte után került Budapest-Kelenvölgybe, a „Názáreti Hajlékba”. Nagyon szerette a közösséget, a találkozásokat. Szeretett kapcsolatban lenni az égiekkel és a testvérekkel. Fontos volt neki a vér szerinti családja. Örült a látogatásoknak. Betegségében és szenvedéseiben az eucharisztikus Jézus és a rózsafüzér volt a támasza. Súlyos és hosszú betegségét nagy hittel, a Fájdalmas Anyától tanulva hordozta. Utolsó elsuttogott szavai ezek voltak: „Megyek, Uram!” Hisszük, hogy nővérünk hivatása beteljesedett, találkozott és egyesült égi Jegyesével, akit nagyon szeretett, és közbenjár értünk az Úrnál!”

Forrás és fotó: Szervita rend

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria