Elhunyt Kovács Lajos Bánk ferences szerzetes

Megszentelt élet – 2020. október 2., péntek | 13:38

Életének 94., szerzetességének 79., papságának 70. évében, 2020. október 1-jén szólította nővérünk, a testi halál Kovács Lajos P. Bánk testvérünket – tudatta a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány.

Kovács Lajos 1927. február 6-án született Felsősegesden. 1942-ben öltötte magára a habitust Búcsúszentlászlón a Szűz Máriáról Nevezett Ferences Rendtartomány novíciusaként, majd a következő évben megkezdte középiskolai tanulmányait az esztergomi ferences gimnáziumban. 1947-ben Szombathelyre került teológushallgatóként, majd tanulmányait 1950-től a Központi Papnevelő Intézetben folytatta. 1951-ben a pesti rendházban tette le örökfogadalmát, majd ugyanebben az évben november 4-én szentelték pappá.

A doktorátus megszerzése után 1953-től a Szombathelyi Egyházmegye szolgálatában kápláni szolgálatot végzett Zalaegerszegen, Tófejen és Nován. 1960-ban az Állami Egyházügyi Hivatal utasítására elbocsátották az egyházmegyéből, ezért Budapesten bőrkesztyűszabászként, majd könyvelőként dolgozott.

1963-ban újra lelkipásztorként szolgálhatott Gencsapátiban, majd Zalalövőn plébánosként. 1987 márciusától Sárváron szolgált a Szent László-templomban. 1988. szeptember 28-án vette át elődjétől a mariánus provincia irányítását tartományfőnökként.

A rendszerváltás után sokat tett a provincia újraindulásáért, 1989-től Zalaegerszegen a provinciálisi hivatal mellett plébános és jelöltmagiszter volt. A következő évben a rendi káptalan új tartományfőnököt választott, de Bánk atya 1999-ig maradt Zalaegerszegen. Ezt követően provinciálisként a pesti ferences rendházba került, ahol a gvardiáni feladatot is ellátta. A lelkipásztori feladatok mellett könyvet írt, sőt a modern kor kihívásaira válaszolva az internet adta lehetőségeket is kihasználta az Örömhír terjesztésére.

2005-től, amíg egészsége engedte, lelkipásztorként működött a pesti ferences templomban. Életének utolsó hónapjait az esztergomi Ferences Szociális Otthonban töltötte. Ferences derűvel és bölcsességgel élt, elviselve egészségének romlását is.


* * *

Bánk atya visszaemlékezéséből:

„Amikor fogadalommal köteleztem el magam a kisebb testvérek rendjében, a Bánk nevet kaptam. A szerzetes meghal a világnak, elveszíti világi nevét. Az ünnep mindig alkalom a számvetésre, a pillanatnyi elcsendesedésre. 1951. november 4-én szentelt pappá örökfogadalmas szerzetesként Kovács Sándor szombathelyi püspök. Egy évvel korábban már megtörtént a szerzetesek szétszóratása. A rendi közösségtől megválni kényszerültem. A felszentelés szövege egyházmegyés kispapok esetében így hangzott: »Téged felszentellek a Szombathelyi Egyházmegye titulusára.« A ferencesek szentelésekor pedig akkoriban a következőket mondta a szentelő apostolutód: »Téged pedig felszentellek a szegénység titulusára«, ami annyit jelent, hogy a szerzetest senki sem köteles eltartani. A szentelő püspök azonban nekem semmit nem mondott, csak egyszerűen felszentelt.

A teológiai doktorátus megszerzése után mégis a nyugat-magyarországi püspökség fogadott be, és ott szolgáltam némi megszakítással a rendszerváltozásig. A kommunista évtizedekben betiltott mariánus ferences rendtartomány titokban kinevezett tartományfőnöke voltam a nyolcvanas években, majd a kilencvenes esztendőkben többször is újraválasztottak erre a tisztségre. Visszaszereztem a rendnek Sümeget, Szombathelyt, Búcsúszentlászlót, Zalaegerszeget és természetesen a pesti ferences templomot.

A pesti ferences templom híveit szolgáltam nap mint nap. Hirdettem a szószékről Isten igéjét, magyaráztam a Szentírást. A gyóntató szolgálatban állandó segítője vagyok mind a mai napig a bűnbánat szentségében részesedni kívánó híveknek, a dogmatikatudományban segítem a kezdő tanítványokat. A nehéz időkben vezetője voltam rendünknek, segítettem, irányítottam a szerzetesi élet újjászerveződését, neveltem az új hivatásokat, támasza, segítője vagyok a hozzám forduló, vigaszt kereső embereknek. Rendíthetetlenül szolgálom Jézus Krisztust szóval, tettel, cselekedettel.

Miért adok hálát? Drága jó szüleimért, akik soha nem mulasztották el a vasárnapi szentmisét. Hálát adok azért, hogy olyan kegyelemben részesültem, hogy mindig együtt tudok érezni a bajba jutottakkal. Hálát adok a nélkülözésekért, a mellőzöttség éveiért, mert ez mind kegyelmek forrásává vált az életemben.”

Adj, Uram, örök nyugodalmat neki!

Forrás: Ferencesek.hu 

Fotó: Keppel Ákos

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria