Emberi jövő és keresztény reménység – Folytatódott Szabó Ferenc SJ előadás-sorozata

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A jezsuita teológus emlékeztetett rá: a hetvenes években bontakozott ki a reménység-teológia. Az előadó egy 1974-es tanulmányában már vázolta a kérdéssel elsőként foglalkozó protestáns Jürgen Moltmann és vitatársai nézeteit. Moltmann a 20. század második felének egyik legjelentősebb teológusa. Nagy érdeme, hogy megújította a hagyományos keresztény eszkatológiát: a végső időkről szóló teológiát tette meg az egész teológia kiindulópontjává és rendezőelvévé, így új távlatot adott az ember evilági cselekvésének és a keresztény reménységnek is. Ennek az új szemléletnek középpontjában a kereszten meghalt és feltámadt Krisztus áll. „Krisztus bennünk a megdicsőülés reménye” (Kol 1,27). Az előadó Moltmannt idézve rámutatott: „A keresztény reménység egy novum ultimumra, végső újra vonatkozik: az az Isten, aki Krisztust feltámasztotta, minden dolgot újjáteremt. Ez a reménység tehát széles távlatokat nyit, átfogva még a halált is; a távlaton belül teret enged, s kell is engednie az élet megújulására vonatkozó korlátolt reménykedéseknek: felébreszti, relativizálja őket, és irányt szab nekik.”

Moltmann Isten van a dolgok végén című, 1998-ban megjelent tanulmányában egybeveti a keresztény eszkatológiát a régi apokalipszis-elméletekkel és az újjáéledő millenarizmusokkal, szekták és filozófusok világvég-jóslataival. A világ vége az antik elképzelés szerint az „aranykor” (Vergilius), a modern utópia/reménykedés szerint ez a „szabadság birodalma” (Marx) vagy az „örök béke” eljövetele (Kant). Moltmann számol az újabb nézetekkel is, így Francis Fukuyama „jövendölésével” is, amelyet A történelem vége című művében fogalmazott meg.

Szabó Ferenc emlékeztetett rá: Fukuyama számára – 1989-ben, a szocializmus szétesése után – a kapitalizmus és a liberális demokrácia jelentették a „történelem végét”. A japán származású, Amerikában élő szerző tétele ez volt: a liberális demokrácia az emberiség (ideológiai) fejlődésének végpontját jelenti, amelynél jobbat nem lehet kitalálni. E liberális demokrácia két jellemzője, hogy lehetővé teszi az ember megismerés utáni vágyának optimális kihasználását, valamint garantálja a technológiai és ökológiai folyamatokhoz való alkalmazkodó képességet.

Világos, hogy a történelem végének ilyen elgondolása nem jelent semmiféle rettenetet az utolsó ember számára – mondta az előadó. Hozzátette: Fukuyama egyik bírálója Samuel P. Huntington volt, aki egy 1993-ban kiadott cikkében, majd az ebből született 1996-os, A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című művében kifejtette: a politikai ideológiák és gyakorlatok összecsapását felváltja a vallások és a kultúrák által meghatározott civilizációk összecsapása. Vázlatosan így jellemezte a Nyugat politikai megosztottságát, kulturális öngyilkosságát, erkölcsi hanyatlását, amely sokkal jelentősebb problémát jelent a gazdasági és demográfiai kérdéseknél: növekszik a bűnözés, kábítószer-fogyasztás, erőszak; a család mint modell elveszíti vonzerejét, növekszik a válások, házasságon kívül született gyermekek száma, nő a fiatalkori terhesség és a gyermeküket egyedül nevelők aránya; csökken az önkéntes szervezetekben való tagság; gyengül a munkamorál, előtérbe kerül az élvezet kultusza; csökken a tanulás és a szellemi tevékenység iránti hajlandóság.

Huntington figyelmeztetett: a Nyugat (Európa és Észak-Amerika) jövője s más társadalmakra gyakorolt befolyása nagyrészt attól függ, hogy képes-e megbirkózni ezekkel a tendenciákkal, melyek teret engednek a muszlim és ázsiai erkölcsi fölény fenyegetésének. Veszélyforrásokként említette azt is, hogy a más civilizációkból érkező bevándorlók elutasítják az asszimilációt: Európában főleg a muszlimok, az USA-ban a nagy lélekszámú hispán kisebbség. Európában növekszik a vallás iránti közöny. Az észak-amerikaiak többsége még hívő, vallásos. Huntington szerint az olajkincs és a robbanásszerű népességnövekedés következtében felsőbbrendűvé vált iszlám törekvése az, hogy a keresztény Nyugat meghódoljon az iszlámhívő Kelet előtt. A népesség nyomása a gazdasági stagnálással együtt elősegíti a muszlimok Nyugatra és más nem muszlim országokba történő migrációját, s az érintett országokban a bevándorlás fontos és kényes kérdéssé vélik – írta az amerikai társadalomtudós 1992-ben.

Szabó Ferenc elemzésében kiemelte, hogy Moltmann említett, 1998-as tanulmánya tekintettel van Huntington, illetve Fukuyama magyarázataira, és megismétli reménység-teológiája lényegét: „Az igazi ’világvég’ csak felénk fordult arca ’Isten új világa’ kezdetének. Ahogyan a megfeszített és meghalt Krisztus feltámadását isteni átalakulási és megdicsőülési folyamatként érthetjük, úgy képzelhetjük el a régi világ elmúlását és az újnak eljövését. Semmi sem semmisül meg, de minden átalakul. A világ elmúlásának fájdalmai olyanok, mint Isten új világának szülési fájdalmai, ahogyan azt Pál gondolja (Róm 8,18). A keresztény jövővárás a világvégre vonatkozó apokaliptikus kérdésekre a megfeszített és feltámadott Krisztus emlékező megjelenítését adja válaszul. Ez az egyetlen válasz, amit a hit bizonyosságával adhatunk. Ezzel még nincsenek megválaszolva az Isten igazságos voltára s a halottak jövőjére vonatkozó összes apokaliptikus kérdések. Végül is maga Krisztus is ajkain az ’Istenem, miért hagytál el engem?’ kérdéssel szenvedett ki. De a Megfeszített közösségében és a Feltámadottnak reményében képesek vagyunk együtt élni megválaszolhatatlan ’végső kérdésekkel’; elsietett válaszok nélkül és válasz nélküli tompa fásultságba süllyedés nélkül is” – idézte Szabó Ferenc Jürgen Moltmann téziseit.

Az előadó kitért a közelmúltban magyar állampolgárrá lett Henri Boulad egyiptomi jezsuita szerzetes véleményére is, aki szerint Európa krízise a politikai, gazdasági, migrációs válságoknál sokkal mélyebb, és belülről őrli fel a földrészt. A megoldáshoz nincsenek előre kész, adott válaszok; belül, a lelkünkben kell megtalálnunk a normákat: magunknak kell megtalálnunk utunkat, a világ és létünk célját. „És vezércsillag szimbóluma a betlehemi csillag, amely Krisztushoz, az egyetlen Üdvözítőhöz vezet.” Boulad ötlete szerint egyfajta tranzakciós adót kellene alkalmazni világszinten a szegények megsegítésére. Naponta ezermilliárd dollárnyi adás-vétel megy végbe a világon; ha egy ezreléknyit adóznának, már naponta egymilliárd dollárt lehetne a világ szegényeire fordítani. Mindez nem a gazdag országok jó szándéka miatt fog megvalósulni, inkább a kényszer okán. Boulad arra is figyelmeztet, hogy Európának újra meg kell találnia keresztény lelkét. A változás akkor kezdődik, ha mi magunk megtérünk.

Szabó Ferenc felhívta a figyelmet Ferenc pápa két beszédére is: 2014. november 25-én Strasbourgban, az Európai Parlamentben az emberi méltóság kérdése kapcsán föltette a kérdést: „Lehet-e méltóságról beszélni akkor, amikor hiányzik annak a lehetősége, hogy az emberek szabadon kifejezhessék gondolataikat, vagy korlátozások nélkül megvallhassák hitüket?... Milyen méltósága van annak a személynek, aki nem jut táplálékhoz, aki a létminimum alatt él, vagy – ami még rosszabb – nincs munkája, ami méltósággal ruházza fel? A személy méltóságának előmozdítása azt jelenti, hogy elismerjük: elidegeníthetetlen jogokkal rendelkezik, amelyektől nem foszthatja meg semmiféle önkényuralom, még kevésbé a gazdasági érdekek előtérbe helyezése.” 2016. május 6-án pedig Rómában, a Károly-díj átvételekor a szentatya egy olyan Európáról beszélt, „amely érvényre juttatja a betegeket és az időseket, hogy ne legyenek kiselejtezve. Olyan Európáról, amelyben migránsnak lenni nem bűntény, hanem felhívás egy nagyobb elkötelezettségre az egész emberi lény méltóságával, ahol a fiatalok a becsületesség tiszta levegőjét szívják, szeretik a kultúra és az egyszerű élet szépségét, amelyet még nem szennyeztek be a fogyasztói társadalom véget nem érő szükségletei, ahol megházasodni és gyermekeket nevelni felelősség és nagy öröm, nem pedig probléma a munkanélküliség miatt.” A pápa a családok Európájáról álmodik, amelyben a politika inkább a gyermekek születésére összpontosít, mintsem a javak növekedésére. Olyan Európáról, amely előmozdítja és védelmezi mindenki jogait, anélkül hogy elfeledné mindenki iránti kötelességeit.

Befejezésül Szabó Ferenc kiemelte: a jövőt nem látjuk előre, de a reménység teológiája éltet bennünket. A II. világháborúban elesett Charles Péguy francia költőt idézte: „A remény látja azt, ami lesz: az időben és az örökkévalóságban… A szeretet szereti azt, ami van: az időben és az örökkévalóságban.”

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír