Fiatal nőket várnak hivatástisztázó évre a Jézus Szíve Társasága testvérei

Megszentelt élet – 2019. augusztus 8., csütörtök | 13:33

2019 szeptemberétől újra indul az Emmausz hivatástisztázó év, a Jézus Szíve Társaság hivatástisztázó programja a szerzetesközösség budai tanulmányi házában.

A hivatástisztázó év bentlakásos program olyan 18-35 év közötti nők számára, akik mindennapi munkájuk vagy tanulmányuk mellett közösségben élve szeretnék felismerni, hogy milyen életállapotra kaptak meghívást.

A Jézus Szíve Társaság testvérei azokat várják, akik vágynak istenkapcsolatuk mélyítésére, és élethivatásukat keresik; az Istennek szentelt életre imádságos keretek között szeretnének készülni; úgy érzik, hogy az imádság és a közösségi élet segítheti őket hivatásuk tisztázásában, az elköteleződésben.

A hivatástisztázó év folyamán a Jézus Szíve Társaság budapesti Árpád-házi Szent Margit Tanulmányi Házának önálló részében (Emmausz Ház) kínálnak otthont a program résztvevőinek. Imamódok tanulása, lelkigyakorlatok, lelki hétvégék, személyes lelki kísérés és közösségi estek segítik őket hivatásuk tisztázásában.

Helyszín: Jézus Szíve Társasága Árpád-házi Szent Margit Tanulmányi Háza (1122 Budapest,
Bíró utca 10.)

Jelentkezési határidő: 2019. augusztus 15.

Jelentkezés és további információk Balla Erika SJC testvérnél: hivatás@sjc.hu

* * *

A hivatástisztázó év kísérői a Jézus Szíve Társasága testvérei – közösségük Szent Ignác-i lelkiséget élő apostoli élet társasága. Lelkiségükből merítve szeretnék a jelentkezőkkel együtt járni azt az utat, amely elvezet az „igen” kimondásához.

Szent Ignác szerint:

Kevés ember sejti, mit hozna ki belőle az Isten, ha fenntartás nélkül átadná magát a kegyelem vezetésének, és egészen az isteni Mesternek adná, hogy vegye kezébe és formálja lelkét.

 Bepillantás az Emmausz hivatástisztázó év programjába:

Forrás és fotó: http://www.hivatastisztazas.hu/

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria