Fiatalok, a világban élnek, domonkosok

Férjemmel néhány éve tettünk fogadalmat, hogy Szent Domonkos Rendje világi közösségeinek szabályai szerint éljünk. Néhány barátunk és rokonunk számára ez a döntés értelmetlen és érthetetlen volt. A szüleinket meg kellett nyugtatnunk, hogy döntésünkkel nem fosztjuk meg őket attól a reménytől, hogy legyen még unokájuk, mivel ők a rendhez automatikusan a cölibátust kötötték. Még hívő barátaink is meglepődtek, mondván túl fiatalok vagyunk mi ehhez – a lengyel világi közösség ugyanis általában idős emberekből áll.

Zbigniew Nosowski, a Világiak Pápai Tanácsának pártfogója és egykori tanácsadója, egyszer azt kérdezte tőlünk: „Miért szükséges számotokra az önazonosságot és szellemi teljességet keresni a rendben, amikor a II. vatikáni zsinat a világiak egyházi hivatását a szentség szintjére emelte?” A korábbiakkal ellentétben ma már egyértelmű, hogy a világi emberek úgy tudnak kiteljesedni, ha belemerítkeznek a körülöttük lévő világba. Miért van tehát most szükségünk a rendre?

Régen nem is lehetett jobb életutat elképzelni, mint a felszentelt férfiakat és nőket másolni. Azonban ma azzal, hogy a rendhez tartozunk, egyáltalán nem szeretnénk felszentelt szervezetesnek, nővérnek vagy apácának tettetni magunkat. Világi hivatásunkban egészen kiteljesedünk, ami lehetővé teszi számunkra, hogy megvalósítsuk vágyainkat és teljesen átadhassuk szívünket Istennek.

Mindezt éppen karácsony nyolcada alatt írom családunk karácsonyi jászlával szemben. Ott Isten megtestesült a mindennapi életünkben. Ebben az évben különleges módon érintett meg az ő kinyilatkoztatásának alázatossága; Mária fáradtságának természetessége, aki talán még mindig a szülés hatásaitól szenved; az édesanyját felébresztő újszülött sírása; a piszkos pelenkák; József aggódása az újszülött gyermekéért és feleségéért – olyan aggódás ez, amelyet jól ismerek a férjem kedves arcáról. Jézus itt van, ebben a nekünk ajándékozott hagyományos, egyszerű szeretetben, így a mindennapi élet nehézségeiben, felelősségében és diszkrét szépségében.

A domonkos szerzetesek, nővérek és apácák élete különbözik a világi domonkosok életétől. Mivel Szent Domonkos szellemisége és karizmája egyetemes, mindannyian különféle aspektusait tudjuk megélni. Én feleségként, anyaként és tanárként (ez a hivatásom ugyanis) élem meg a domonkos életemet. Világi emberként különleges küldetésünk van ma az Ige hirdetésében. Itt az idő, hogy felhagyjunk azzal, hogy felosztjuk a világot szentekre és bűnösökre, hívőkre és nem hívőkre, stb. Ideje, hogy elforduljunk a megosztottságtól, és inkább az elhívást, az egymáshoz való közelséget hangsúlyozzuk a mai Zakeusoknak. (...) Teljes mértékben részt kell vennünk a világban, nem szabad úgy tenni, mintha különbözőek vagy elszeparáltak lennénk, mert nem kell, hogy azok legyünk. Életemet világi domonkosként élve, az apostoli megjelenésem egy ízléses ruhából és sminkből áll. Amennyiben az igazságot kell hirdetnem, akkor ez a nőiesség igazságára vonatkozik, amelyet szeretnék kinyilvánítani.

(...) a rend szabályzata szerint a világi domonkosoknak az élet és a család méltósága a szíve ügye kell hogy legyen. A szemlélődés Isten gyengédségének csatornájává teszi szívünket a testvéreink iránt. Lehetővé válhat Isten szeretetének terjedése az emberek között az imádságos szív által. Rendkívül fontos számomra, hogy a rend nem helyettesíti világi életünket, csak gazdagítja azt.

(...) 2004-ben csatlakoztunk a szczecini domonkos kolostorhoz. Különleges harmadrendünk van, mivel főleg fiatalokból áll (8 fiatal házaspár, 2 édesanya, 4 egyedülálló és 4 idősebb ember). Összejöveteleink során még inkább összekovácsol bennünket a közösen végzett lectio divina, a misén való közös áldozás és a szentségimádás. Ugyanazon a plébánián dolgozunk, és együtt munkálkodunk a legtöbb domonkos kezdeményezésben. (...) Míg sokunk számára az apostoli szolgálatot a lelkipásztori munka jelenti, addig mások hűségesen nevelik gyermekeiket, azaz domonkos szellemiségében és hűséges közbenjárásban végzik hivatásukat.

Mindig az egyéni tisztelet és szabadság teszi lehetővé, hogy minden ember felismerje azt, miben tud tevékenyen közreműködni. Magától értetődő, hogy a hivatásunk a mindennapi hivatásunk a világban, a családban és annak környezetében nyilvánul meg. Ez az a hely, ahol Istennel kell élnünk.

*

Małgorzata Wałejko a https://www.op.org honlapon megjelent írása magyar nyelven teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás és fotó: domonkosok.hu

Magyar Kurír