Figyelmem az Istené – Interjú Baán Izsák bakonybéli perjellel

– A bencések számára mit jelent a diszkréció?

– Szent Benedek minden erények anyjának nevezi. Ez egyfajta belső ítélőképesség, ami éberséget kíván. Élesen látni, hogy mi a jó, és mi a rossz, vagyis mi az, ami Istennek tetsző, és mi az, ami nem. A szerzetesi hagyomány szerint a gondolatok és az érzések megkülönböztetését értjük a diszkréció fogalmán.

– Manapság gyakran hivatkoznak a józan észre a közbeszédben. A diszkréció ehhez hasonlít?

– Nagy különbség van. A józan ész az énközpontú viszonyulásunk a világhoz: „Majd én a józan paraszti eszemmel tudom...” Eszerint gondolkodva soha nem megyünk közel egy fertőző beteghez. Lehet, hogy a józan ész azt mondja, hogy ne menjek oda hozzá, de a szeretet, az evangélium alapján nem biztos, hogy ez a jó döntés. Az ész zárt rendszerben működik, és ezért mindig ugyanaz lesz a jó válasz. Ezzel szemben

a diszkréció állandó nyitottság arra, hogy az Isten lépten-nyomon meg akar lepni engem.

– Társadalmunkban mennyire jelenik meg a szóban forgó erény?

– A diszkréció kezdő szinten lényegében a helyes önismeretet jelenti – ezzel a társadalom is tud mit kezdeni. Ebben az esetben figyelek a lelkem és a testem belső mozgásaira, és arra, ami a másik emberből, a világból jön felém. Fontos, hogy odafigyeljünk a testünk jelzéseire, amit szerintem manapság újra kell tanulnunk. Rengeteg ember küzd azzal, hogy még hajnali kettőkor is a számítógép előtt ül, pedig a teste folyamatosan jelez: „Haver, aludni kéne már.” A virtuális világ azonban olyan erővel szippant be minket, hogy a saját testünket romboljuk. A testinél egy kicsivel bonyolultabb szint a lelki: tudni azt, hogy mire vágyom. Lelkivezetőként gyakran találkozom azzal, hogy valaki egy belső helyzettel, például teljesítménykényszerrel küzd. Amikor megkérdezem, hogy mire vágyik, meglepődik, mert nem gondol arra, hogy befelé kellene figyelni.

– Bevallom, arra számítottam, hogy bár a diszkrét ember Istenre figyel, de inkább úgy, mint egy külső személyre. Ez azt jelentené, hogy testi és lelki jelek által szólít meg az Isten?

– A diszkrét ember figyel, pont. Persze az Isten egy másik személy, de nem kívülálló. Azt gondolom, ezt fontos tudatosítanunk az istenkapcsolatunkban. Szent Ágoston mondja, hogy sokáig kívül kereste az Istent, de ő belül volt. Ha tehát az önmagunkkal, felebarátainkkal, Istennel való kapcsolatunkat szétválasztjuk, rossz úton járunk. Egy szívünk van, nincs külön szívünk az Istenre meg az emberekre.

– Világítsuk meg ennek az erénynek a gyakorlati vonatkozását az életünkre nézve. Miért érdemes diszkrétnek lenni? Mit ajánl a hívő embereknek?

– Erről egy történet jut eszembe, amikor egy szerzetest kérdeznek arról, miért van olyan sok baj a világban. A kérdezők találgatása után a szerzetes végső válasza így szól: azért, mert az emberek nem tudnak egyedül és csendben lenni. A kérdés tehát az, hogy van-e napi húsz percem arra, hogy egyedül és csendben legyek. Kész vagyok-e arra, hogy a lelkemre figyeljek, ahol kedves és rossz dolgok egyaránt előfordulnak. Ha ezt tudom Isten jelenlétében végezni, akkor világossá válik majd, hogy mi az, ami engem jó irányba visz, és mi az, amit el kell engednem.

– Említette, hogy a diszkréció erényének gyakorlása kezdő szinten a jó önismeret. Hogyan fest a haladók szintje?

– A haladó szint tudatosabb, és az önmagunkkal való őszinteség magasabb foka.

Figyeljünk arra, hogy bizonyos dolgok vigaszt vagy vigasztalanságot váltanak-e ki bennünk.

Például, ha egy konfliktus miatt nem szólunk valakihez egész nap, akkor ritka, hogy utána boldogság és harmónia tölt el minket. Akkor ott meghal a lélekben valami, és vigasztalanságot érzünk. Holnap elmondhatom a másik embernek, hogy nekem rosszul esett, amit tett, és már nem haragszom rá, vagy hogy haragszom rá, de szeretnék vele kapcsolatban maradni. Ez a lélek mélyén jó ízt hagy. Ami keserű ízt ad, az kerülendő.

– Úgy tudom, nagyon elfoglalt, mert egész héten lelkigyakorlatot vezet. Ott is megjelenik a diszkréció erényének gyakorlása?

– Igen. Tizennégy vendég van most nálunk – nagyjából ennyi embert tudunk elszállásolni a monostorban. Mindennap sok-sok órát töltünk szemlélődéssel, és Jézus nevével imádkozunk. Aki ilyesmire törekszik, alapvető tapasztalata, hogy néhány perc után elárasztják a zavaró gondolatok, érzések, emlékek. Megy a mozi. Ebben a belső moziban semmit nem kell elnyomni, de nem is szükséges foglalkozni vele.

Az imádságban el lehet engedni a józan észt meg azt, hogy cselekedni akarunk. Nincs más dolgunk, mint megmaradni az Istenre figyelés állapotában.

Figyelmemet Istenre irányítom, és semmi másra.

Szöveg: Varga Viktor

Forrás: Hitvallás, a Győri Egyházmegye online magazinja

Fotó: Földházi Árpád

Magyar Kurír