Fókuszban a bencés iskolák – Általános káptalant tartott a Magyar Bencés Kongregáció

Megszentelt élet – 2025. október 21., kedd | 15:17

A Magyar Bencés Kongregáció október 18-án tartotta háromévente esedékes általános káptalanját. A tanácskozáson a kongregáció összes házának elöljárói, a konstitúció által meghatározott állandó tagok, valamint a monostorok választott delegáltjai vettek részt. Az általános káptalan kiemelten foglalkozott a bencés iskolákkal.

A káptalan résztvevői áttekintették az oktatási intézmények helyzetét és az együttműködés lehetőségeit – különös tekintettel arra, hogy 2026-ban a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium alapításának 400. évfordulóját ünnepli, valamint hogy a Pannonhalmi Főapátság ugyanebben az évben az iskolát állította spirituális-kulturális-turisztikai évadának középpontjába.

A téma egy négyéves, 2029-ig tartó tematika része; ekkor lesz ugyanis 1500 éve, hogy az anyamonostort, Montecassinót Szent Benedek megalapította, és megírta a Regulát. A bencés jubileumra való közös készület és ünneplés lehetőségeiről szintén szó esett a káptalanon, ahogy a növendéknevelés terén kialakult gyakorlatokról is.

A tanácskozáson a prézesapát, Hortobágyi T. Cirill és az elöljárók beszámoltak a kongregáció, valamint az egyes közösségek aktuális helyzetéről, és gondolkodtak az együttműködés további lehetőségeiről. Ezt követően a Pannonhalmi Zsolozsma Revíziós Bizottság ismertette az eddig elvégzett munkát; végül az általános káptalan megválasztotta a prézesi tanács tagjait.

A bencés rendnek a világon összesen tizenkilenc kongregációja működik, köztük a harmadik legrégebbi az 1500-as években létrejött Magyar Bencés Kongregáció. Ennek vezetője a prézesapát, azaz a mindenkori pannonhalmi főapát.

A Magyar Bencés Kongregációnak jelenleg 80 tagja van: 71 örökfogadalmas szerzetes, két reguláris oblátus és hét növendék, akik két apátsághoz (Pannonhalma, São Paulo) és három perjelséghez (Bakonybél, Tihany, Győr) tartoznak. A kongregáció tagjai közül tizenhárman élnek a São Pauló-i közösségben, a magyar bencések közül négyen pedig külföldön végeznek lelkipásztori szolgálatot vagy tudományos munkát.

Az általános káptalan az önálló monostorok együttműködését megteremtő fórum, amelyet háromévente hívnak össze, és amelyen a monostorok saját szabadságukat megőrizve határozzák meg a közös irányvonalakat és gondolkodnak a jövőről.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria