Hernádi Balázs Lehel OFM: Karanténba zárt misszió

Már több mint egy éve, 2019 augusztusától Peruban élek, egy Satipo nevű kisvárosban, Amazónia peremvidékén. Elöljáróim jóvoltából kaptam meg a lehetőséget arra, hogy csatlakozzam a perui ferencesek Solano Szent Ferencről nevezett missziós rendtartományához, és most ebben a csodálatosan szép és sokszínű országban szolgálhatom az Urat és az ő Egyházát.

Lüktető, mozgalmas életünket törte meg a márciusban kezdődő koronavírus-járvány. Az állami hatóságok szigorú intézkedések bevezetésével vélték megállíthatónak a betegség terjedését. A kormányzat az egyházi hatóságok intézkedéseivel egybehangzóan betiltott minden nyilvános szentmisét, templomi összejövetelt, gyóntatást, beteglátogatást stb. Most, amikor ezeket a sorokat írom, már több mint kétszáz napja nem nyitottuk ki a templomot. Nehéz volt megélni ezt a hirtelen váltást. Nekünk, akik addig szinte állandó mozgásban voltunk, és naponta rengeteg emberrel kerültünk kapcsoltba, most otthon kellett maradnunk a kolostor falai között. Szerzetesként nem idegen tőlünk az, hogy néhány napra vagy akár egy-két hétre is visszavonulunk a világ zajától. Az Istennel, az Istenből élő embernek alapvető tapasztalata kell hogy legyen a csend, mert az az Istennel való találkozás előfeltétele. Az első napokban ezért még jól is esett a nyugalom, a pihenés, a csend.

Aztán teltek a hetek, majd a hónapok, és a meghatározó tapasztalat a távolság és a hiány tapasztalata lett. A misszió lényege a személyes jelenlét a másik ember számára. Már több mint hét hónapja elmaradnak a szentségkiszolgáltatások: nem látogatjuk a falvakat, nem keresztelünk, nem gyóntatunk, a hívek nem járulnak szentáldozáshoz. Nem az a fontos, hogy én személyesen hogyan élem meg ezt a helyzetet, nem az a fontos, hogy mit tudtam kezdeni a rám szakadt szabadidő-cunamival, hanem sokkal inkább aggaszt az, hogy nem tudtam gyakorolni a hivatásomnak azt a szerintem központi jelentőségű részét, hogy papként a szentségek kiszolgáltatása által Jézust vigyem az emberek közé. A szentségek vétele által Jézussal találkozhatnak a hívek, az ő kegyelmeiből élhetnek. Ezeknek a találkozásoknak az elmaradása, hiánya mindenképpen fájdalmas és tragikus.

Mégis talán abban bízhatunk, hogy ha majd véget ér ez az időszak, és újra kinyithatjuk a templomainkat, akkor majd sokkal nagyobb tudatossággal, sokkal nagyobb hálával és szeretettel fogadjuk be azokat a kegyelmeket és ajándékokat, amelyeket a Jóisten az egyház szolgálata által nyújt mindannyiunknak.

A Vigilia karácsonyi körkérdésére adott válasz teljes terjedelmében a folyóirat decemberi számában olvasható.

Forrás és fotó: a Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír