Holenda Barnabásra emlékeztek Kámban

Megszentelt élet – 2018. október 30., kedd | 11:30

Egykori tanítványai és szülőfalujának lakói szentmisével, majd koszorúzással emlékeztek a neves bencés tudósra a Vas megyei Kám község Szent András-templomában október 28-án, vasárnap.

A szentmisét Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát celebrálta. Ezt követően megkoszorúzták a templom falán elhelyezett Holenda Barnabás-emléktáblát.

* * *

Holenda Barnabás OSB 1896. július 4-én született Kámban. 1914-ben lépett be a Szent Benedek-rendbe. Pannonhalmán szentelték pappá 1919-ben. Matematikát és fizikát tanított a rend esztergomi, győri és budapesti gimnáziumaiban. 1924 és 1938 között Pannonhalmán főiskolai tanár, majd a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium igazgatója és a rendház házfőnöke volt. 

Tudását az iskolán kívüli ismeretterjesztésben is kamatoztatta. A fizika új felfedezéseinek lényegét és jelentőségét szaklapokban és egyházi folyóiratokban ismertette. Eszményképe Isaac Newton és Jedlik Ányos volt. A fizika átalakulásával és annak világnézeti hatásaival kapcsolatos tanulmányai az 1950-es évektől a Vigiliában jelentek meg. Számos tankönyvet és tanulmányt írt, társszerzője volt az Érettségi tételek fizikából kötetnek.

1967. február 6-án Pannonhalmán hunyt el.

Kámi emléktábláját a Bencés Diákszövetség Szombathelyi Szervezete állíttatta 2002-ben.

Szöveg és fotó: Feiszt György

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria