Hortobágyi Cirill főapát volt az I. Győri Zöld Expo védnöke és egyik előadója

Megszentelt élet – 2020. szeptember 24., csütörtök | 9:01

Augusztus 28–29-én tartották meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában az energiahatékonyságot népszerűsítő, szemléletformáló rendezvényt.

„Az visz előre minket, ha megtesszük, ami rajtunk múlik.” Az egyéni felelősséget hangsúlyozta a globális problémák kezelésében ezzel a mondatával is Hortobágyi T. Cirill főapát, az első előadó augusztus 28-án, pénteken. Az I. Győri Zöld Expón Cirill atya mint védnök és előadó vett részt. Hangsúlyozta, hogy lokálisan kell tenni közös otthonunkért, a Földért, és nem a nemzetközi szervezetektől kell várni a megoldást.

A Föld olyan, mint egy szép anya, aki karjai közé zár minket. Most ez a rossz bánásmódban részesülő, kirabolt Föld panaszkodik, ökologikus megtérésre hív! Vállaljuk magunkra a közös otthon gondozására irányuló elkötelezettség szépségét és felelősségét”

– idézte fel Ferenc pápa gondolatait a főapát. Előadásában figyelmeztetett, hogy az emberiség túllépte a bolygó eltartóképességét. A népességgel együtt a gazdaság is folyamatosan növekszik. Ráadásul ez utóbbi a mostani szinte versengve fogyasztó és felhalmozó életmód miatt jóval nagyobb ütemben, mint az emberiség. A gazdaság erőforrásigénye olyan globális problémákhoz vezetett, mint a klímaváltozás, az édesvízhiány, a termőtalaj eróziója és szennyeződése és a biodiverzitás szegényedése. Ezek következményei pedig a társadalmi egyenlőtlenségek, a terrorizmus és a migráció – fogalmazott.

Cirill atya kiemelte, hogy az egyéni felelősségvállalás jegyében a főapátság egyik fontos célkitűzése a „zöld Pannonhalma” megvalósítása. Ennek érdekében még februárban zöld böjtöt hirdetett. Kezdeményezésében arra buzdít mindenkit, hogy keresse meg, miben kell megújulnia, környezettudatossá válnia, azaz „megtérnie”. A zöld böjthöz csatlakozóknak pedig öt vállalást ajánlott, az 5 T-t, mint egyfajta zöld lelki tükröt:

Takarékoskodj az energiával!
Tudatosan vásárolj!
Tölts több időt a természetben!
Táplálkozz egészségesen!
Tekints magadra teremtményként, aki Isten vendége a földön!

Igazodva Ferenc pápa Laudato si’ enciklikája megjelenésének ötödik évfordulójához, a zöld böjt ajánlásait végül az egész évre kiterjesztették.

A Pannonhalmi Főapátság saját maga is számos jó példával jár elöl, hiszen a klíma- és természetvédelem szempontjait minden beruházásnál érvényesítik. Egy biomassza-fűtőmű üzembe állításával például a nyolcadára, azaz 400 ezer köbméterről 50 ezerre csökkent a világörökségi létesítmény földgázfelhasználása. Az apátsági szőlőültetvényekkel együtt közel száz hektáros területen képződő valamennyi zöldhulladék így hasznosul újra.

Napelemes rendszerek is épültek 2011-ben a biomassza-fűtőmű és a Viator étterem tetején, 2019-ben a Szent Jakab Ház és a gazdasági udvar épületein, továbbá a budapesti tanulmányi házon. 2019 decemberéig 600 ezer kWh villamosenergiát termeltek ezek a környezetkímélő megoldások. A Főapátság a jövőben napelemes erőmű megépítésével tervezi villamosenergia-fogyasztásának egészét ebből a megújuló forrásból biztosítani.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria