Így imádkozott együtt Koronkai Zoltán jezsuita szerzetes és csapata Ferenc pápával

Megszentelt élet – 2019. július 17., szerda | 10:04

A világméretű pápai imahálózat (Imaapostolság) idén ünnepli alapításának 175., újraszervezésének tizedik évfordulóját. Ebből az alkalomból 52 küldöttség több mint ötezer résztvevője zarándokolt el Rómába, hogy részt vegyen a június 28–29-i jubileumi ünnepségen. Köztük volt a magyarok tízfős, fiatalokból álló csoportja Koronkai Zoltán SJ, a kezdeményezés hazai felelősének vezetésével.

Június 28-án, Jézus Szíve ünnepének délelőttjén a VI. Pál teremben találkozott az összes zarándok, az imavilághálózat csoportjai, valamint a gyermek- és ifjúsági szekció, azaz az Eucharisztikus Ifjúsági Mozgalom (EYM) tagjai. A megjelenteket Frédéric Fornos SJ, az imavilághálózat nemzetközi igazgatója köszöntötte, majd a szervezet különböző földrészeken működő csoportjainak életét ismertették, valamint bő áttekintést nyújtottak a megújulás folyamatának lépéseiről: miképp született az új név, az egységes logó, a pápa videója, a Click to Pray applikáció; és hogyan lett az imavilághálózat olyan pápai mű, amelyet továbbra is a jezsuiták vezetnek.

Bemutattak új kezdeményezéseket is, mint például A Szív Útját – a Jézus Szíve-tisztelet mai formáját. A projektet egy honlap segíti, melyen spanyol nyelvű videók tekinthetők meg, azonban tervezik átültetését a többi világnyelvre is, amihez telefonos alkalmazás is fog tartozni. A találkozón részt vett a „legmagyarabb belga jezsuita”, Thierry Monfils, az imavilághálózat európai felelőse.

A délelőttöt a Ferenc pápával való találkozás koronázta meg. Beszédében a pápa hangsúlyozta, hogy az imádság az Egyház küldetésének szíve. Az imaapostolság szolgálata Jézus Szívébe vezet; utat készít Jézushoz, miközben megváltoztatja az imádkozó ember szívét. Ezt az imát meg kell tanítani a gyerekeknek, együtt kell mondani a nagyszülőkkel. Az imavilághálózat küldetésének alapja a világ iránti együttérzés. Végül a pápa megköszönte a jezsuita rendnek az Imaapostolság iránti sok évtizedes elkötelezettségüket és kreativitásukat. A Szentatya beszédét követően a résztvevők közösen, csendben imádkoztak a havi imaszándékokért.

Az audiencia után a magyar csoport meglátogatta a Vatikáni Rádiót, melyet Vértesaljai László SJ, a rádió magyar adásainak szerkesztője mutatott be nekik. Este az összes zarándok a lateráni Szent János-bazilikában vett részt szentmisén. A főcelebráns Arturo Sosa jezsuita generális volt. A prédikációban Frédéric Fornos kiemelte, hogy a Szív Útja az irgalom iskolája, amely átformál bennünket, és segít, hogy belépjünk a világgal való együttérzés küldetésébe. „Így lehet összefoglalni a küldetésünket: Jézus tekintetével és gesztusaival fordulni mások, a világ felé – felajánlva életünket. Imádságunkkal, ami már önmagában a szeretet útja, az embereket és mai világunk kihívásait Krisztus Szívéhez vigyük. Ez a világgal való együttérzés küldetése.”

Másnap a jezsuita központ kongregációs aulájában Arturo Sosa generálissal találkoztak a nemzeti felelősök. Ez volt az első ilyen jellegű összejövetel, amelyen mindenki jelen volt. Lehetőség volt az ismerkedésre és a rövid tapasztalatcserére. Arturo Sosa megerősítette, hogy a Jézus Társasága támogatja ezt a pápai művet, és hangsúlyozta a világgal való együttérzés küldetését.

Forrás és fotó: Jezsuiták.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria