Isten nem maradt előtte rejtekben – Interjú Isten Bárányáról nevezett Márta nővérrel

Megszentelt élet – 2020. február 5., szerda | 19:58

A délvidéki Zomborból származó Márta nővérrel Péceli Bence Imre OCD kármelita szerzetes beszélgetett hivatásáról.

– Ha jól tudom, a Kármelt az atyákon keresztül ismerted meg…

– Az az érdekes, hogy egy olyan városban születtem, ahol volt Kármel. Magyarországon régen sokkal híresebb volt a zombori Kármel, ahol a Huba utcaival szinte megegyező templom épült, majdnem ugyanabban az időben, és ugyanaz a Soós István atya is építtette. Úgy nőttem fel, hogy nem sokat tudtam a Kármelről. Egy nagyon kedves családba születtem, bár szüleim nem voltak gyakorló hívők, mégis nagyon jól megrakott batyuval indultam az életbe, sok jó értéket kaptam otthon. Voltam elsőáldozó, de nem igazán értettem a templomba járás lényegét. Tudtam, hogy van Isten, és szeret, és nekem is szeretnem kell őt. A nagy ünnepeket otthon megtartottuk, de megmaradtunk ezen a szinten. Nem is tudtam, hogy Zomborban van Kármel. Pedig milyen nagy lelki élet folyt ott korábban. Tudjuk, hogy folyamatban van az ott élt Stantić Gergely boldoggá avatása, aki nagyon híres gyóntató és lelkivezető volt, ortodoxok is jártak hozzá, nem zavarta őket, hogy ő római katolikus. Mikor már főiskolás voltam Szabadkán, egyszer betértem az ottani Avilai Szent Teréz-székesegyházba. Akkortájt kezdett ébredezni a hitem, és kezdtem 21 évesen arra vágyni, hogy végre bérmálkozzam. Elkezdtem járni egy középiskolás hittanra. Sajnos nem tudtam még semmit az Egyházról, a hitről. Egyszer megkérdeztem a hitoktató atyától, hogy miért is szent ez az Avilai Szent Teréz. Addig azt gondoltam, hogy csak a mártírok szentek. Az atya egyszerűen azt mondta, hogy ő azért lett szent, mert jó volt. Engem ez meghökkentett. Először is azt gondoltam, hogy ez talán nem is olyan nehéz, csak jónak kell lenni. De aztán mégis úgy láttam, hogy utána kellene járni annak, hogy ez mit is jelent. Bementem egy egyszerű városi könyvtárba – akkor még kommunizmus volt –, és szereztem egy életrajzot. Nagyon megfogott. Olyannyira, hogy pontosan emlékszem, hogy amikor otthon a szobámban olvastam, azt éreztem, hogy én is így szeretnék élni. Talán még nem engedtem közel a tudatomhoz, hogy Isten hív engem, de hatalmas, felszabadító élmény volt számomra, hatalmas boldogság! Azt éreztem, hogy csak kapom és kapom Istentől a szeretetet, azt a titokzatos szeretetet, hogy valami terve van az életemmel. De ez még homályos volt akkor, hiszen még nem is bérmálkoztam, és méltatlannak is tartottam magam. Még életem konkrét problémái foglalkoztattak, hogy be kell fejeznem a főiskolát.

– Eközben fedezted fel a zombori Kármelt?

– Igen, a testvéremen keresztül, aki szintén elkezdte komolyabban gyakorolni a hitét, és egy kármelita atyához járt gyónni. Aztán én is odamentem. Ez a főiskola utolsó évében volt. Ekkor fedeztem fel a zombori Kármelt is. Akkor megkaptam Kis Szent Teréz önéletrajzát, és Keresztes Szent Jánosról is tanultam. Ott volt egy fiatal horvát atya, aki segített a kétségeimben, főként azzal a mondatával: „Aki keresi az igazságot, az előtt Isten nem marad a rejtekben.” Nemcsak ezért a mondatáért vagyok hálás ennek az atyának, hanem azért is, hogy ilyen közel hozta hozzám a Kármelt. Fel is ajánlotta nekem, hogy beléphetek a kármelita harmadrendbe. De én valami nagyobbra vágytam, amit azonban még nem tudtam megfogalmazni, így elutasítottam ezt az ajánlatot. Nem is találkoztam ezzel az atyával csak talán kétszer, mert Spanyolországba küldték tanulni, mi pedig testvéremmel a kezdődő háború miatt Magyarországra költöztünk, és ott folytattuk a tanulmányainkat.

– Budapestre költöztetek?

– Igen, mint másoddiplomás tanultam, és közben dolgoztam. Nem volt könnyű, mert a magyart is alig beszéltem, csak konyhanyelvi szinten. Otthon horvátul beszéltünk ugyanis. Nagyon sokat kellett tanulni, de a tanulás mellett azért ott volt az a más is, ami érdekelt: Isten. Akkor kezdődtek az egyezkedéseim is Istennel: férjhez megyek, gyerekeket szülök, és olyan jó anyuka leszek, hogy gyermekeimből papok és szerzetesek lesznek… Mindent odaadok a Jóistennek, csak ne nekem kelljen apácának lennem. (...)

Az interjú teljes egészében ITT olvasható.

Forrás és fotó: Karmelita.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria