Isten eszköze voltam – A mianmari bátor szerzetesnővér, Ann Rose Nu Twang tanúságtétele

Megszentelt élet – 2021. május 14., péntek | 9:00

Bejárta a világsajtót a fotó, amelyen egymaga fegyvertelenül áll az erőszakhoz folyamodó rendfenntartó erőkkel szemben. Gerolamo Fazzini, a térség szakértője interjúkötetet készített vele, amelyben kérdezi életéről, hivatásáról, országa helyzetéről. „Csak Isten kegyelméből voltam rá képes” – mondta el Ann Rose nővér a L’Osservatore Romano vatikáni napilapnak a kötet megjelenése kapcsán.

Mianmarban a február elsején végrehajtott katonai puccsot követően rendszeressé váltak a békés tüntetések, amelyekre azonban sokszor erőszak volt a válasz. Ann Rose nővér elmondta, hogy a mianmari nép azóta is szenved. A koronavírus-járvány miatt sokan elveszítették a munkahelyüket, az államcsíny hírére pedig félelem töltötte el a népet. Volt, akit sokkolt a hír, másoknak már volt róla tapasztalatuk, és éppen ezért aggódtak a politikai és katonai elnyomás miatt.

Február 28-án Ann Rose nővér a Mjitkjina városában működő klinikán dolgozott. Lefegyverző őszinteséggel vallott arról a pillanatról, amikor kiállt a rohamrendőrök elé, és saját testével védte a békésen tüntető fiatalokat. Vasárnap volt, látta elmenni a kórház előtt a tüntetők csoportjait, összesen ezren lehettek, mind fiatalok. Korábban úgy döntöttek, hogy a székesegyházat és a kolostoruk közelében lévő klinikát nyitva tartják, ugyanis a politikai helyzet miatt az állami kórházakat bezárták. Orvosok és ápolók körében volt Ann Rose nővér, amikor meghallotta a tüntetők hangját. Aztán megérkeztek a katonai és rendőri egységek. Az egyenruhások leugráltak a járművekről, majd azonnal gumibottal és parittyával támadtak a demonstrálókra, két kő őt is eltalálta. Akkor azt kiabálta a tüntetőknek, hogy húzódjanak be a klinikára, sokan így is tettek. Ő pedig a rendőrök elé állt.

„Amint megláttam, hogy a demonstrálók veszélyben vannak, elhatároztam, hogy megvédem őket akár az életem kockáztatása árán is. Odamentem a rendőrökhöz, és könyörögtem, rimánkodtam nekik, ne lőjenek a civilekre, ne verjék meg bottal, vagy ne sebesítsék meg parittyával őket. A feszültségtől és a megindultságtól sírtam és kiabáltam.

Térdre ereszkedtem, és égnek emeltem a karomat, az Úr segítségét kérve. »Ha meg akarjátok verni az embereket, vagy rálőni a tüntetőkre, inkább velem tegyétek, mert nem tudom elviselni, hogy szenvedjenek az erőszak miatt. Engem öljetek meg, ne az embereket«

– mondtam, mert láttam, mi történt más városokban, Rangunban, Mandalayban és Naypyidaw-ban, ahol sokakat állatok módjára mészároltak le.”

Miből merített bátorságot, hogy fegyvertelenül odaálljon egy szakasz felfegyverzett férfi elé? Ann Rose nővér erre így válaszolt:

Azt hiszem, Isten eszközéül választott engem abban a pillanatban, mikor a katonák elé térdeltem. A Szentlélek adott erőt hozzá. Csak Isten kegyelméből voltam rá képes.

Az utcára vonuló lakosok fiatalok, az ország kincsei. A rendőrök és a katonák megölték őket, ez súlyos veszteség Mianmarnak. Sose lesz demokratikus ez az ország, amíg a rendőrség és a katonaság ahelyett, hogy megvédené, legyilkolja az embereket. Isten nem szereti a vérontást.”

Ferenc pápa több ízben felemelte szavát Mianmar békéjéért, szolidaritásáról biztosítva az ország lakosságát. Március 17-én, az általános audiencia végén Ann Rose nővér gesztusára utalva így szólt: „Én is letérdelek Mianmar utcáin, és azt mondom: Szűnjön meg az erőszak!” Hogyan reagált ezekre a szavakra? – kérdezte a L’Osservatore Romano riportere a szerzetesnőt, mire ő így válaszolt: „Nagy hatást tett ránk és megerősített a pápa együttérzése. Ezért én is kérem:

imádkozzatok tovább Mianmarért, és segítsetek nekünk, nagy szükségünk van rá.”

A tiltakozások során sokszor láthattunk utcára vonulni papokat, szeminaristákat, apácákat és világi hívőket. Ezáltal vajon az egyházat közelebb érzik az emberek magukhoz egy túlnyomóan buddhista országban? „Természetesen. A katolikus egyház számos tagja részt vett az államcsíny elleni tüntetéseken. Ezzel kifejezte a Jézusban hívők közelségét a néphez. Sok ember látta és megértette, hogy mély egységben vagyunk a néppel, átérezzük az emberek fájdalmát, mint testvérek, mint állampolgárok, ugyanannak a családnak a tagjai. Mi mindezt küldetésként éljük meg a mianmari egyházunk számára.”

Minden vallás azt tanítja, hogy az igazságtalanságot csak úgy lehet legyőzni, ha harcolunk az igazságosságért és az igazságért. Ma azonban Mianmarban az igazság bonyolulttá vált. Mi az igazság és a szabadság pártján akarunk állni, és készek vagyunk megfizetni az árát. Mert jól tudjuk, hogy nem lesz könnyű visszaállítani a puccs előtti helyzetet. De a remény hal meg utoljára” – zárta az interjút a bátor mianmari szerzetesnővér.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria