Isten távollétében – Plébánosok és teológusok napja Pannonhalmán

Megszentelt élet – 2018. szeptember 5., szerda | 19:20

Október 18-án Anselm Grün és Thomáš Halík lesz a Plébánosok napja esemény vendége Pannonhalmán. Gondolkodjunk együtt hit és hitetlenség párbeszédéről és az Egyház előtt álló kihívásokról!

A Pannonhalmi Bencés Gimnázium Pannonhalmi Szent Mór szerzetespüspök ünnepe táján évek óta megrendezi a Plébánosok napját. Ennek során Pannonhalmára hívják az iskolába járó diákok plébánosait és lelkipásztorait, hogy közösen gondolkodjanak, hogy dolgozzanak egymás jobb megismerésén, és a plébánosok benyomásokat szerezzenek arról az iskoláról, ahová a plébániáikhoz és közösségeikhez tartozó fiatalok járnak.

A Pannonhalmi Főapátságban október 18-án, csütörtökön, a Plébánosok napján Anselm Grün münsterschwarzachi bencés szerzetes és Thomáš Halík cseh pap és vallásfilozófus lesz a vendég.

Arra hívják a plébánosokat, lelkipásztorokat, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és a Szent Benedek Iskola hitoktatóit, valamint a szélesebb érdeklődő közönséget, hogy a kortárs Egyház e két kiemelkedő alakjával gondolkodjanak együtt hit és hitetlenség párbeszédéről és az Egyház előtt álló kihívásokról Pannonhalmán.

Látogatásuknak különleges hátteret ad az Egyházban napjainkban érzékelt súlyos krízis, a szexuális visszaélések és azok kezelésének, a hatalom tematikájának vitatott kérdései, valamint a Ferenc pápa személyében megjelenő nyitás és reform. Másrészt pedig az a tény, hogy a Pannonhalmi Főapátság 2018-as kulturális-spirituális évadának témájául a kibékülést választotta.

Jelentkezés és kapcsolat: lelkigyakorlat@osb.hu

Program:

9.00: Érkezés, regisztráció

10.00: Anselm Grün előadása a díszteremben – koreferál Tomáš Halík

11.00: Workshop csoportokban Anselm Grün előadása alapján

11.45: A Kibékülés című tárlat megtekintése vezetéssel a Monostori Kiállítótérben

13.00: Napközi imaóra a bencés közösséggel a bazilikában

13.15: Ebéd

14.30: Tomáš Halík előadása a díszteremben

15.30: Workshop csoportokban Tomáš Halík előadása alapján

16.15: Választhatóan: a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákszemmel / A Főapátság diákszemmel / A Konfliktus és kibékülés című kiállítás megtekintése a Pannonhalmi Apátsági Galériában

17.30: Elköszönés, kávé

18.40: Választhatóan: vesperás és konventmise

A Bencés Kiadó októberben, Anselm Grün és Thomáš Halík látogatása kapcsán jelenteti meg a szerzőpáros eredetileg német nyelven kiadott könyvét Isten távollétében. Hit és hitetlenség párbeszéde címmel. A könyvbemutatóra október 17-én 17 órakor kerül sor Budapesten. A szerzőpáros új könyve a pannonhalmi előadáson kedvezménnyel megvásárolható.

Forrás: Pannonhalmi Főapátság

Fotó: Bókay László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria