„Isten távollétében” – Plébánosok és teológusok napjára invitálnak Pannonhalmára

Megszentelt élet – 2018. október 8., hétfő | 17:08

A Pannonhalmi Bencés Gimnázium Pannonhalmi Szent Mór szerzetespüspök ünnepe alkalmából évek óta megrendezi a plébánosok napját. Idén október 18-ára várják Pannonhalmára az ott tanuló diákok plébánosait és lelkipásztorait, hogy közösen gondolkodjanak, dolgozzanak egymás jobb megismerésén.

2018-ban a plébánosok napján Anselm Grün és Thomáš Halík lesz Pannonhalma vendége. Arra hívják a plébánosokat, lelkipásztorokat, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és a Szent Benedek Iskola hitoktatóit, valamint a szélesebb érdeklődő közönséget, hogy a kortárs Egyház e két kiemelkedő alakjával gondolkodjanak együtt hit és hitetlenség párbeszédéről és az Egyház előtt álló kihívásokról.

Látogatásuknak különleges hátteret ad az Egyházban napjainkban érzékelt súlyos krízis, a szexuális visszaélések és azok kezelésének, a hatalom tematikájának vitatott kérdései, valamint a Ferenc pápa személyében megjelenő nyitás és reform. Továbbá az a tény, hogy a Pannonhalmi Főapátság 2018-as kulturális-spirituális évadának a „kibékülés” témát választotta.

A Pannonhalmi Főapátságban október 18-án, csütörtökön tartandó esemény meghívott előadói: Thomáš Halík cseh pap és vallásfilozófus, valamint Anselm Grün münsterschwarzachi bencés szerzetes.

Jelentkezés október 10-ig a lelkigyakorlat@osb.hu e-mail-címen.

Program:
9 óra: érkezés, regisztráció
10 óra: Anselm Grün előadása (díszterem) – koreferál Tomáš Halík
11 óra: workshop csoportokban Anselm Grün előadása alapján
11.45: a Kibékülés című tárlat megtekintése vezetéssel (monostori kiállítótér)
13 óra: napközi imaóra a bencés közösséggel a bazilikában
13.15: ebéd
14.30: Tomáš Halík előadása (díszterem)
15.30: workshop csoportokban Tomáš Halík előadása alapján
16.15: a bencés gimnázium diákszemmel / A főapátság diákszemmel / A Konfliktus és kibékülés kiállítás megtekintése a Pannonhalmi Apátsági Galériában
17.30: elköszönés, kávé
18.40: vesperás és konventmise

* * *

A Bencés Kiadó 2018 októberében Anselm Grün és Thomáš Halík látogatása kapcsán jelenteti meg a szerzőpáros eredetileg német nyelven napvilágot látott könyvét, Isten távollétében. Hit és hitetlenség párbeszéde címmel. A könyvbemutatót október 17-én 17 órakor tartják Budapesten. A szerzőpáros új könyve a pannonhalmi előadáson kedvezménnyel megvásárolható.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria