Jó, ha férfiak és nők együtt gondolkodnak – Történelmi pillanat a szerzetes-elöljárók találkozóján

Megszentelt élet – 2019. november 8., péntek | 14:35

A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI) szervezésében először volt közös plenáris ülése a női és férfi szerzetes-elöljáróknak (MRK-FSzK) november 5-én Budapesten, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. A találkozót megtisztelte jelenlétével Michael August Blume SVD apostoli nuncius is. A plenáris ülésen száz fő vett részt, akik 75 szerzetesrendet képviseltek.

Az összejövetel imával kezdődött, majd a jelen lévő szerzeteseket a női és férfi rendek konferenciáinak elnöke köszöntötte: Lobmayer Judit SSND és Dobszay Benedek OFM. Örömüket fejezték ki, hogy elérkezett az a történelmi pillanat, amikor az összes szerzetes-elöljáró – női és férfi – találkozhat ezen a fórumon is, és együtt gondolkodhat mindenről, ami a rendeket érinti, foglalkoztatja és aktuálisan mozgatja.

A délelőtt folyamán beszámolót hallhattak Mézinger Gabriella SJC testvértől a SOLWODI Hungary Egyesületről (szolidaritás a szükségben lévő nőkkel), melyben szerzetesnők szolgálnak.

Majd Fejérdy András történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense számolt be az általa vezetett, a szerzetesi iroda által idén elindított történeti kutatás eddigi eredményeiről. A kutatásról 2020. október 17-én konferencia keretében lesz nagyívű beszámoló, melyre mindenkit szeretettel várnak majd.

A beszámolók után Michael August Blume nuncius szólt az elöljárókhoz. – Szükség van a megszentelt életet élőkre! – kezdte beszédét. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szerzeteseket az Isten arra is meghívta, hogy megkülönböztessenek. Fel kell ismerniük, hogy milyen új formáit valósítsák meg az együttműködéseknek, és melyek segítenek abban, hogy a közösségek működjenek, és eljussanak a szolidaritáshoz.

A nuncius elmondta, hogy a mostani együttműködési kezdeményezéseket nagyon jónak találja, és buzdította a rendeket, hogy folytassák tovább. Emlékeztetett, hogy a különféle szereztesrendek női és férfi alapítói a maguk korában sokat gondolkodtak együtt. Örömét fejezte ki, hogy ez itt és most folytatódik. „Ha férfiak és nők együtt gondolkodnak, az jó!” – zárta beszédét Michael August Blume.

A szentmise és a közös ebéd után Mohos Gábor püspök, érseki általános helynök számolt be a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeiről, majd Bencze Regina SSND a szerzetesrendeket érintő kongresszusi tervekről, programokról.

A szerzetesrendek között többféle együttműködés indult az elmúlt években, melyekről délután hallhattak a résztvevők beszámolókat. Az együttműködések az alábbi területeket érintik: szociális, köznevelési, gazdasági, képzési, lelkigyakorlatok, média, hivatásgondozás, illetve két új terület: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való készület és a gyermekvédelem.

A beszámolók után a találkozó imával zárult, majd minden elöljáró hazatért közösségéhez.

Forrás és fotó: Szerzetesek.hu/Mészáros Anett (MSZKI)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria