Károlyi Bernát ferences szerzetesre emlékeztek Almáskamaráson

Megszentelt élet – 2020. március 4., szerda | 11:14

A modern magyar katolikus politizálás arcképcsarnoka című könyv sajtóbemutatóját tartották február 27-én a Békés megyei Almáskamaráson. A kötet a magyarországi kereszténydemokrácia több mint egy évszázados történetének néhány jeles személyiségét mutatja be.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) 2019-ben ünnepelte megalakulásának 75. évfordulóját. Ebből az alkalomból adta ki a Barankovics István Alapítvány e kötetet, melynek sajtóbemutatóját Károlyi Bernát ferences szerzetespap (1947-ben a Demokrata Néppárt országgyűlési képviselője) szülőfalujában rendezték meg.

A megjelentek megtekintették A hét vértanú című filmet, melyben a ferences mártírokról, köztük Károlyi Bernátról emlékeztek meg. Ezt követően almáskamarási diákok ismertették a ferences szerzetes életútját. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a KDNP országos választmányának elnöke a rendezvényen hangsúlyozta: az 1800-as évek végén Európa-szerte egyre több hívő keresztény fordult a politika felé, és kezdett foglalkozni azokkal a társadalmi problémákkal, melyeket az akkori politikai elit igyekezett elhallgatni.

Miklós Péter történész, a könyv egyik szerzője elmondta: a kötetben tizennégy modern katolikus közéleti szereplő, politikus életrajzát ismertetik.

A rendezvényen munkájáért, a német nemzetiségi nyelv ápolásáért, a német hagyományok, kulturális értékek megőrzéséért német nemzetiségi díjat vehetett át Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök. A főpásztor Károlyi Bernát emléktáblája előtt mondott beszédében kiemelte: azért kell emlékezni, hogy többé ne fordulhassanak elő a múltban történt tragikus események.

Megkoszorúzták a kommunista érában megkínzott, majd a börtönben elhunyt Károlyi Bernát OFM emléktábláját. A jelenlévők ezt követően a Károly Bernátról elnevezett általános iskolában megtekintették a névadóról szóló emlékkiállítást. Az intézmény német nemzetiségi tánccsoportjának műsora zárta az eseményt.

Forás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria