Korzenszky Richárd OSB: Beöltözésünk hatvanéves jubileumára

Hatvan évvel ezelőtt, augusztus 6-án, Urunk színeváltozásának ünnepén, reggel, a zsolozsma után a bazilika szentélyében Ambrus atyával együtt (akkor ő még József, én meg Miklós) hallottuk a kérdést: Mit kértek, fiaim? A válaszunk: Isten irgalmát és a ti testvériségeteket.

Hatvan év alatt volt alkalmunk megtapasztalni, hogy irgalmas az Isten. És megtapasztalhattuk a közösség erejét, megtapasztalhattuk a testvériséget.

Hatvan évvel ezelőtt több mint kettőszázkilencvenen voltak a Magyar Bencés Kongregációban előttünk a sorrendben. Ma mi ketten, akik a négyből megmaradtunk, már az első tíz között vagyunk.

Mit kértek? Isten irgalma felől kétségbe sose essél! – figyelmeztetett bennünket a Regula. Sok részletet megtanultunk könyv nélkül a Regulából. Azóta mindaz, ami tananyag volt, valósággá vált, beépült az életünkbe. A kérdés, hogy vajon valóban az Istent keresem-e, ma is időszerű, az évtizedek múlásával nem lesz lényegtelen, sőt egyre komolyabb, egyre mélyebb kérdés. Mert mi is az életünk értelme?

Nem keresnél, ha már meg nem találtál volna: örök feszültség, állandó feladat. Meglátni társainkban, tanítványainkban, minden emberben a felénk közelítő Krisztust, és rajta keresztül közelebb jutni az Istenhez.

Burokban éltünk, éveken keresztül. A burok részben óvott, részben elszigetelt. Mégis mennyi mindenért hálát adhatunk! Szent életű rendtársakért – mindig voltak és mindig lesznek. A felelősség súlyát helyettünk is viselő elöljáróinkért. A látókörünket egyre szélesebbre nyitó idősebb testvérekért. A sokféle szolgálat lehetőségéért.

Nem gondoltuk, hogy történelmi idők tanúi leszünk. Mert közben megváltozott körülöttünk a világ. A politikai rendszer szorításai ellenére lehetőségek nyíltak. Majd a politikai változások új kihívásokat jelentettek. Hatvan év: két emberöltő, egyre nő a távolság köztünk és a fiatalok között. Vajon törekszünk-e arra, hogy jobban megértsük egymást? Vajon hordozunk-e olyan tapasztalatokat, amelyek segíthetik az utánunk jövőket, s vajon érzékenyek vagyunk-e a fiatalabbak útkeresésére? Mert Szent Benedek családjában mindig jelen volt a különbözőség: a fiatalabbak az idősebbeket tiszteljék, az idősebbek a fiatalabbakat szeressék…

Tevékeny életünk volt. Vajon volt-e benne elegendő csend, hogy meghalljuk, mit kíván tőlünk az Isten? Volt-e bátorságunk, elkötelezettségünk, hogy mindig a jobbra, a többre, a teljesebbre törekedjünk? Vajon valóban az Istent kerestük-e?

Bármennyire is megváltozott a világ, a lényeg ugyanaz maradt. A lényeges kérdések nem változtak meg, és sosem fognak megváltozni.

Vajon a békesség emberei voltunk-e? El tudtuk-e fogadni önmagunkat, gyarlóságainkkal, korlátainkkal, s tudtuk-e Isten irgalmába ajánlani az életünket? El tudtuk-e fogadni a testvéreket, akiket ugyanaz az Úr hívott meg az ő követésére, még akkor is, ha nagyon különbözőek voltunk és vagyunk? Isten irgalmát kértük, és a ti testvériségeteket.

Most, hogy egyre inkább közeledünk a végső találkozáshoz, és érezzük, hogy lemenőben a Nap, s jó volna együtt lenni az Úrral, aki útitársunk volt eddigi életünkben, még akkor is, ha néha nem ismertük fel őt, mi más lehet a kérésünk, mint hogy „Maradj velünk, Urunk!”.

A pannonhalmi bazilikában, amely sok mindenben más, mint hatvan évvel ezelőtt volt, de lényegében mégis ugyanaz, Ambrus atyával ma is halljuk a hatvan évvel ezelőtt nekünk feltett kérdést: Mit kértek, fiaim?

S a válaszunk ma is ugyanaz, mint akkor: Isten irgalmát és a ti testvériségeteket!

Korzenszky Richárd OSB

Forrás: Tihanyi Bencés Apátság Facebook-oldala

Fotó: Gaál Geláz OSB; Hortobágyi Cirill OSB; Kovács Tibor István

Magyar Kurír