Krisztusi emberként kell adnunk – Beszélgetés Brückner Ákos Előd ciszterci szerzetessel

Megszentelt élet – 2020. július 19., vasárnap | 19:00

Brückner Ákos Előd ciszterci szerzetes június utolsó hetében tartott ötnapos lelkigyakorlatot a Váci Egyházmegye papjai részére a váci Althann Vendégház és Konferenciaközpont épületében. A lelkigyakorlatról, annak céljáról kérdezte őt június 24-én a Váci Egyházmegye sajtómunkatársa, Bölönyi Gabriella.

– Kik vettek részt a lelkigyakorlaton?

– Marton Zsolt megyéspüspök atya hívott meg régi ismeretségünk és barátságunk nyomán. A lelkigyakorlat a Váci Egyházmegye papságának körében lett meghirdetve, és azok az atyák jöttek el, akiknek ideje, elfoglaltsága ezt lehetővé tette. A jelen lévő korosztály nagyon vegyes volt, részt vett öt éve felszentelt paptestvérem, és korban hozzám közel álló is. Az egész lelkigyakorlatot azért szerveztük, hogy ahogy az egyházmegyében, úgy itt is egy közösséget alkotva legyünk együtt nyitottsággal az Úr felé és egymás felé.

– Hogyan képzeljük el ezt az együttlétet?

– Mindennap nagyjából ugyanaz volt a program: szentmisére mentünk reggel a Karolina-kápolnába, amelyen püspökkel vagy segédpüspökkel együtt vettünk részt, ilyenkor imádkoztuk a laudest. Majd négyszer volt elmélkedésünk, este imádkoztuk a vesperást. A szentmise mellett nagyon fontosak voltak a közös imák. (...) Szóval mindennap volt lelki program, az esti kerekasztal-beszélgetések pedig mindenki számara tanulságosak és gondolatébresztők voltak.

– Mi volta a vezérgondolata az elmélkedéseknek? Milyen témát jártak körbe az öt nap alatt?

– Ahogy megkaptam a meghívást, a „Szentlélek erejével” jött az a gondolat, hogy a korintusiaknak szóló első levél szolgáljon alapul, mert ez Pál apostolnak egy roppant jó, ma is érvényes, kapcsolatteremtő és közvetlen levele. Megkeresték őt ismerősei azzal, hogy gondok vannak Korintusban, és több aktuális kérdést is felvetettek neki. Az első hat fejezet a pártoskodásról, a szakadások miatti „Én Pállal tartok, én meg Apollóval” feszültségek feloldásáról szól. Voltak akkoriban, ahogy most is, helyi feszültségek, de mégis egyként kell gondolnunk Egyházunkra, mert egy az Isten, egy az Úristen Bibliája, egy a kötelék. Nem szabad szétesni valamiféle önös kis közösségekre, társaságokra. Az Egyház mindig összefog. Egy Egyház van (a szó az üdvösség szóból származik, de ugyanakkor a magyar nyelvben benne van az egy szó is). Mondhatjuk úgy is: egy nagy család vagyunk. A továbbiakban a levél a felmerült kérdéseket taglalja, amelyeket feltesznek Pálnak, és neki helyre kell tennie azokat.

A levél szól arról, hogy hallgassuk meg egymást, arról is, hogy merjünk kérdezni, vessük fel gondjainkat a másik ember előtt. Ezek a problémák ismétlődnek ma is. Egy érett, de még nem élete végén megírt levele ez Pálnak. Keletkezésekor a Római Birodalom szétbomlása zajlik, sokféle ember él (zsidók, görögök, rómaiak, rabszolgák stb.) a népes Korintusban. Bravúrosan fejlett technikával rendelkeznek, él a pogány kultusz, és jelen van a megcsúszott emberi gondolkodás. Az erkölcstelenség erősen érvényesül. A „korintusi viselkedés” kifejezés már magában hordozott egy negatív mellékzörejt. Szóval egyszerre sok jót és sok lehetetlen dolgot hozott össze a korintusi nép, mint minden nagyváros lakói.

– Milyen érdekes, hogy kétezer év távlatáról beszél, és ez ma is mennyire igaz!

– Ezért éreztem, hogy jó mindezt átgondolni. Mit is jelent mindez a mai időben? Az esti megbeszéléseken olyan témákat beszéltünk át például, hogy hogyan lehet elindítani egy pasztorális kapcsolatot. Remek ötlettár jött össze, le is jegyeztem. A következő estén a „Hogyan lehet gondozni egy meglévő közösséget?” gondolatkörrel foglalkoztunk. Úgy közelítettük meg a témát, hogy Isten felől kell összefognunk a közösséget és megerősíteni (ezt lerajzoltuk). Krisztus minket segít, tanít, útba igazít. Van célunk, van erőforrásunk, és van közösségünk – ez egy csodálatos hármasság, melyet a II. vatikáni zsinat is leír.

– Milyen útravalót adott a résztvevőknek, amit magukkal vihettek a lelkigyakorlatot követően?

– Többek között azt, hogy merjünk megszólalni, kérdezni, hitünkben elmélyülni és főként, hogy az Úristen elsőbbségét merjük erőteljesen képviselni a mai egyoldalúan szabados világunkban. Az állandóan „játszunk együtt, humánusan játszunk együtt” veszélyes. Bár látszólag keresztény magatartás az, hogy töltsük az időt együtt, mégpedig értékes tartalommal.

A hívő ember egy nagy közösséget épít együtt Isten dicsőségére és ajándékának elfogadására. Nagyon fontos, hogy az Úristenre sokkal nagyobb hangsúlyt tegyünk. Radikálisan legyünk az Isten embere. Nem lehet elmosni, összemosni mindent. Fontos, hogy alkossuk meg az élni és adni tudó közösségeket, hogy a kívülállók vagy a hitükben elgyöngültek lássák a szeretet kötelékét közöttünk. Fontos, hogy ne csak kereszteljünk, bérmáljunk, hanem segítsük a folytatást, mutassuk meg, hogyan lehet a szentségben megerősödve az Egyház szolgálatában állni. Elindítás, szóba állás, közösséggondozás, nevelés, tovább segítés – a folyamatosság elengedhetetlen.

A leglényegesebb az Istennel való folytonos személyes és közösségi kapcsolatunk fontosságának vállalása. Merjük vállalni! Csak ennek a vállalásnak az erejében lesz valaki jó pap vagy jó Krisztus-hívő. Krisztusi emberként kell adnunk a többieknek a jót. Ez erős késztetés napjainkban. Mi az üdvösség hirdetői vagyunk, Isten országát kell építenünk. Nyilván a jót tevés is kell, de nem az az elsődleges, mert akkor ez egy elfáradó, széteső agyonszolgálás lesz. Az Istenben való elmélyedésből, az Ő kincséből adva – akár fogható dolgokat is – legyünk jelen, és végezzük az általa ránk bízott feladatokat!

Az interjú teljes egészében ITT olvasható.

Forrás: Váci Egyházmegye

Fotó: Kontreczki Csaba

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria