Lezárult a magyar rendek közös munkája: már olvasható az Emberi méltóság projekt szövege

Megszentelt élet – 2021. július 7., szerda | 9:48

Június 28-án ünnepélyesen is lezárult a közös munka, melynek során a magyar szerzetesrendek kidolgozták a januárban elfogadott Emberi méltóság stratégiát. Hosszú idő után végre személyesen találkozhattak a stratégiaalkotásban részt vevő munkatársak, és hálát adhattak az elmúlt évben végzett munkáért.

Nehéz időszakban, sok apró és nagyobb kihívással szembesülve dolgoztak együtt az elmúlt évben, ennek gyümölcse az Emberi méltóság stratégia, melyet ITT olvashatnak. Megtapasztalhatták, hogy a szerzetesek és szakemberek együttműködése már a folyamat során is eredményt hozott: 90 fő részvételével megvalósult az „Add, hogy lássak – Bartimeus-képzés a bántalmazás témájáról”, amelyet jövőre is folytatnak.

2020-ban a közös tervezés mellett segítették a társadalmi és egyházi párbeszédet az emberi méltóság védelméről – cikkek, interjúk és sajtóműhely formájában egyaránt.

A jövőre vonatkozó tervek megfogalmazása mellett a pilot projektek keretében konkrét segítséget tudnak kínálni a szerzetesrendeknek kommunikációban, szabályozásban és képzésben is: együttműködtek többek között a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartománnyal, a Jó Pásztor nővérekkel, a Boldogasszony Iskolanővérekkel és a Mária Iskolatestvérekkel is.

Június 28-án a részt vevők ünnepeltek és erőt is gyűjtöttek, megköszönték az eddig bejárt úton kapott ajándékokat, tapasztalatokat, örömöket és kihívásokat.

A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI) mintegy száz szerzetesközösség együttműködését fogja össze. A 2021 januárjában elfogadott Emberi méltóság stratégia célja, hogy az emberi méltóság és annak védelme a közösségeiket és azok intézményeit meghatározó kultúra alapvető elemévé váljon. Ennek érdekében négy munkacsoport állt fel a stratégiai célok megvalósítására.

Forrás: Rudan Mária/Szerzetesek.hu

Fotó: MSZKI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria