Liturgikus tanulmányi napokat és lelkigyakorlatot rendeznek Pannonhalmán

Megszentelt élet – 2019. július 29., hétfő | 16:45

A Pannonhalmi Főapátság 2019. augusztus 12. és 14. között liturgikus tanulmányi napokat hirdet. Szeretettel várnak minden lelkipásztort, egyetemi és főiskolai hallgatót, illetve minden elkötelezett keresztényt, aki néhány napra szívesen bekapcsolódik a bencés közösség imádságaiba és a képzés programjába.

A bencés közösség tavaly hirdetett először nyári liturgikus képzést – ezzel kíván hozzájárulni az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeihez.

A Pannonhalmi Főapátság a 2019-es kulturális és spirituális évadot a csendnek szenteli. A liturgikus napok gazdag programjának egyes elemei ezért idén augusztus 12. és 14. között az Eucharisztia, az imádság és a csend kapcsolatát elemzik, és ismertetik annak sokrétűségét.

Az előadások sora számos témát felvillant majd. Várszegi Asztrik emeritus főapát a „csendes-lelkűség” (taciturnitas) szerepét vizsgálja meg Szent Benedek Regulájában. Simon T. László, az Újszövetség fordítója a Szentírás szerzőinek beszédes hallgatásait elemzi. Gérecz Imre Isten hallgatag jelenlétének és távollétének teológiai hátterét vizsgálja meg az eucharisztikus cselekményben és a szentségimádásban. Bakos Gergely a szemlélődő imádságba, Dejcsics Konrád pedig a zsoltározás és a csend kapcsolatába ad bevezetést.

A képzés hangsúlyos célkitűzése, hogy olyan csoportokra is ráirányítsa a figyelmet, akik számára a liturgia csendje kihívást jelent. Kerekasztal-beszélgetés foglalkozik majd a gyerekmisével és a fiatalok bevonásával a liturgiába. A kedd délutánt a hallássérült keresztények pasztorációjának szentelik: Nagy Sándor budapesti hallássérült referens gondolatait szintén kerekasztal-beszélgetés mélyíti majd el.

A műhelyfoglalkozások során lehetőség lesz a magyar bencés közösségek csendes programkínálatának megismerésére, a szemlélődés gyakorlatára a kápolnában, illetve a botanikus kertben a gregorián énekre és a csend évadjára készült kiállítás megtekintésére is.

Bővebb információ és a jelentkezési űrlap ITT érhető el.

* * *

A Pannonhalmi Főapátság idén tucatnyi spirituális programot kínál az elmélyülni vágyóknak – ezek közül kiemelkedik a húsvéti szent három nap megünneplésének több évtizedre visszanyúló hagyománya; a nyár folyamán papi, ökumenikus, ifjúsági és szemlélődő lelkigyakorlatot, továbbá több csendkurzust is hirdettek. A liturgikus tanulmányi napok mellett ősszel gyermekvédelmi szimpóziumra, az év utolsó napjaiban pedig a „csendes szilveszterre” várják az érdeklődőket.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria