Magyar szerzetesnövendék videoüzenete Rómából

Megszentelt élet – 2020. március 26., csütörtök | 10:56

Újratervezés nálunk, Rómában, a koronavírus-járvány következtében címmel videoüzenetet küldött Sivadó Balázs magyar szalézi szerzetesnövendék.

A közel háromperces videóban elrepít bennünket Rómába, azokra a helyekre, ahol most él, és elmeséli, hogyan telnek a napjaik. Feltűnik a videón a San Callisto Intézet épülete a Via Appia Anticán, ahol lakik és annak gyönyörű környéke, valamint a római Reménység Szűz Máriája Szalézi Oratórium és Ifjúsági Központ, ahol dolgoznak. Megmutatja a fiatalokat, az embereket is, akikkel kapcsolatba került.

Elmondja, mennyire fontos továbbra is foglalkozni a fiatalokkal, hogyan szervezték át a megváltozott körülmények között az oratórium munkáját, hogyan hoztak létre egy csoportot az Instagramon „Hope at home” (Remény otthon) néven, és elmeséli a tevékenységüket, ötleteket ad arra is, hogyan használhatjuk ki most az időnket arra, hogy még inkább Isten felé forduljunk.

Reggelenként képes üzenetet küldenek a fiataloknak egy imaszándékkal, az evangélium magyarázatával. Délutánra is szerveznek programot: üzenetláncot indítananak, leírhatják ebben például, hogy mit értékelnek a másikban. Este fél 11-kor élőben lehet követni a napzáró gondolatot. Szerveznek videobeszélgetéseket is, de személyes üzenetek formájában is kapcsolatban vannak a fiatalokkal. Közvetítenek közös szentségimádást, és természetesen a vasárnapi szentmisébe is be lehet kapcsolódni.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria