Második iskola lett a kárpátaljai ferences napköziotthon – Spontán cigánymisszió Feketeardón

Megszentelt élet – 2022. július 27., szerda | 13:10

A magyarországi Ferences Alapítvány támogatásából Hajas Ámosz OFM, a Kárpátalján található feketeardói római katolikus egyházközség plébániai kormányzója tavaly indított napköziotthont a település iskolájába járó roma nemzetiségű gyerekek számára azzal a céllal, hogy segítsék őket házi feladataik megoldásában.

Mint azt Ámosz atya elmondta, a gyerekek a falu ukrán iskolájának magyar tagozatos osztályaiba járnak és többségében a település melletti cigánytelepen laknak. Közülük azonban csak kevesen tanulnak meg valóban írni-olvasni. Éppen ezért a napközi legfőbb célja az analfabetizmus csökkentése. Ámosz atya szívén viseli ezeknek a fiataloknak a sorsát: a szintén az alapítvány támogatásából felújított feketeardói plébánián 2019 óta heti rendszerességgel tartanak nekik hittanórákat. 2021 tavaszán merült fel először az igény a rendszeres írás-olvasás oktatásra, amely még az év novemberében meg is kezdődött a napköziotthonban.

Már az első nap olyan nagy volt az érdeklődés, hogy két csoportra kellett osztani a tanulókat. Rövid időn belül az iskoláskorú gyerekek kisebb testvéreiket is magukkal vitték a napközibe, így nekik és az írás-olvasás gyakorláson éppen részt nem vevőknek is biztosítottak programot. Az indulás óta a tanulók mindennapi nevelésébe és a napköziotthon működtetésébe is többen bekapcsolódtak a helyi és környékbeli közösségekből. Így például nevetlenfalui fiatalok önként segítenek Ámosz atyáéknak, és tanításon kívüli programokat szerveznek a tanulóknak és testvéreiknek. Mások – szintén önként vagy jelképes fizetségért – a gyerekek ellátásában segítenek: főznek, mosnak rájuk, olyanok is vannak, akik a hideg hónapokban az épület fűtéséért felelnek.

A gyerekek nem csak a tanulással foglalkoznak a napköziben. A tanítók és a fiatal önkéntesek segítségével egy ideje az írás-olvasás óra mellett rajzórát is tartanak, hogy fejlesszék kreativitásukat. Karácsony közeledtével mézeskalácsot sütöttek, és betlehemes előadással is készültek az ünnepre. Később farsangot tartottak a napköziben, amire eljöttek a családtagok is. A jó idő beköszöntével pedig kirándulni mentek közösen: márciusban keresztúton voltak Királyházán a Nyaláb várban, és a tanévet is egy túrával zárták: a közeli Aklihegyre mentek, amit a gyerekek nagyon élveztek.

A szervezők ezenkívül a kapcsolatot is szerették volna javítani a Feketeardó melletti cigánytelep felnőtt lakóival. Ennek érdekében februárban meglátogattak több helyi családot, Ámosz atya megszentelte a házakat és megáldotta az ott élőket. Május elején anyák napi ünnepségen köszöntötték a tanulók az édesanyákat és nagymamákat. Az elmúlt időszak egyik fontos programja volt az is, hogy a cigánytábor egyik házánál kutat fúrtak az udvaron, hogy az ott lakóknak mindig legyen friss vizük.

Az orosz–ukrán háború hatását ez a kis közösség is megérezte. Nagyon sok család hagyta el otthonát, és mivel az állami iskolákat a veszélyhelyzet miatt bezárták, a mélyszegénységben élő cigány gyerekek pedig nem tudtak becsatlakozni az online órákra, számukra a napközi lett az új iskola. A tanulók azonban változatlanul nagy örömmel mennek minden héten, és a gyerekek szülei is egyre elfogadóbbak a napközivel és a ferences testvérekkel kapcsolatban.

A napköziotthont kísérleti jelleggel egyéves időtartamra tervezték, hiszen nem tudták, milyen fogadtatásban részesül majd a kezdeményezés. Mivel viszonylag minden zökkenőmentesen alakult, és sikeresen végigvitték az előző, majdnem teljes tanévet, Ámosz atya és világi munkatársai úgy döntöttek, mindenképpen szeretnék folytatni a napköziotthon működtetését. Nyáron táborokat szerveznek, szeptembertől pedig szeretnék kibővíteni a napközit is: heti két, esetleg három nap tartanának foglalkozásokat. Ámosz atya kiemelte: a gyerekek oktatása mellett továbbra is elengedhetetlennek tartja, hogy a cigánytelep azon felnőtt lakóival is jobb kapcsolatot építsenek ki, akik nem tekintenek bizalommal a kezdeményezésre.

A háború miatt nehéz helyzetbe került családok megsegítésére továbbra is van lehetőség. A támogatás mikéntjéről ITT kaphatnak bővebb tájékoztatást.

Forrás és fotó: Kovács Antónia/Ferences Média

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria