Matthew-ból Máté – Az amerikai bencés szerzetes, aki megtanult magyarul

Máté atyával Somogyi Viktória, a Vatikáni Rádió magyar adásának munkatársa beszélgetett a magyar nyelvvel és a szilícium-völgyi magyar közösséggel való kapcsolatáról.

Egy New York-i fiú, aki 1968-ban bencés hivatásra készülve elkerül a hét magyar bencés szerzetes által 1957-ben alapított San Francisco környéki woodside-i perjelségbe, a közösség tagjává válik, megszereti a magyar nyelvet és kultúrát, majd évtizedekkel később Németh Maurus atya mellett lelkipásztori szolgálatot vállal a helyi magyar katolikus közösségben.

Matthew, vagyis Máté atya a Portola-völgyben, idilli környezetben fekvő kolostor bejáratánál fogadott november végén, és az ott elhelyezett Szent István-ábrázolást magyarul bemutatva lelkesen és büszkén szólt történelmünk e jeles alakjáról. A nem mindennapi élményt követően beszélgetésünkben először arról kérdeztük, hogyan került a kaliforniai magyar bencések közé, és mi ösztönözte a magyar nyelv megtanulására.

Matthew Leavy, a bronxi gyerek a minnesotai bencés egyetemre járt, a legnagyobb bencés egyetemre a világon. 1967-ben határozta el, hogy bencés szerzetes akar lenni. Ebben az időben volt a woodside-i perjelséghez kötődő Maurus testvér is hallgató az egyetemen, aki látta a kolostor hirdetőtábláján, hogy Matthew az akkor több mint háromszáz bencésnek helyet adó kolostorba akar felvételt nyerni. „Inkább gyere velem Kaliforniába, a viszonylag új magyar kongregációjú magyar bencés kolostorba, ahol nagy szükségünk van az amerikai hivatásokra” – mondta. Az iskolaév végén így Kaliforniába ment Maurusszal, és végül ott lépett be a bencés rendbe.

A közösségben ekkor magyar volt a többség, de mindenki beszélt angolul. „Kezdetben csak néhány szót tudtam magyarul, de érdekelt a nyelv. És csak 1973-ban, amikor ünnepélyes fogadalmat tettem, kezdtem kicsit komolyabban tanulni magyarul. A szocialista időben a magyar kormány nem engedélyezte, hogy külföldi magyar bencések részt vegyenek a hivatalos kongregációi káptalanban, emiatt egy másik ülés is volt Bécsben, az úgynevezett krt, azaz a külföldi rendi tanács. Woodside-ból a közösség engem küldött képviselőjeként. Az ülés nyelve magyar volt, ezért előtte Pius atya segítségével kezdtem tanulni magyarul. Keveset értettem még, de legalább valamit, és elhatároztam, hogy ha mód lesz rá, ellátogatok Magyarországra, elsősorban Pannonhalmára. Mint tudjátok, egy ilyen látogatás nem volt egyszerű egy amerikainak, aki még szerzetes is ráadásul. A római Anselmianumban voltam diák, ezért az ottani magyar nagykövetségre mentem, természetesen nem egyedül: Békés Gellért atya kísért el erre az igazán nem kellemes helyre. Gellért atya édesanyja nagyon beteg volt, ezért meg szerette volna látogatni. A hidegháborús helyzet miatt nem engedték haza Magyarországra. A követségen én mentem azonban az ablakhoz elsőnek beadni az űrlapokat, és csak utánam jött ő. Hozzá az ügyintéző a nagykövetet hívta, aki nagyon komor és ideges volt, ugyanakkor tanácstalan, mit is kell most tennie. Elment telefonálni valahova, Budapestre vagy Moszkvába, nem tudom, hova, ez a mai napig nem derült ki számomra. Ciki helyzet volt, és idegesek voltunk. Más időpontban vissza kellett mennünk a vízumért, és sikerült. Meghívólevelem volt Pannonhalmára András főapát úrtól, és sikerült a karácsonyt ott tölteni. Látogatást tettem a woodside-i atyák rokonainál, az úton meglátogattam Asztrik és Domonkos atyákat a régi Központi Szemináriumban Pesten, s maradandó és mély barátságokat kötöttem velük.

Akkor a magyar szókincsem szegényes volt, és 1973 nyarán mentem újra Magyarországra, utána már csak 1988-ban apátként a római apáti ülés után. 2000-ben elkezdődött a monasztikus képzőprogram Rómában, amelynek egyik tanára voltam, évente alkalmam nyílt néhány napot Magyarországon tölteni Pannonhalmán, Bakonybélben, Pesten. Mivel a kommunikáció nehézséget okozott, és csak szótár segítségével tudtam magamat kifejezni, láttam, hogy muszáj továbbtanulnom.”

2003-ban hazaérkezve gondolkodni kezdett, hogyan is fejlessze a magyartudását. Woodside, Kalifornia messze volt, a közelben pedig nem tudott senkiről. „Egyszer egy pszichológus rendelőjében vártam valakit, én voltam a sofőrje, és megfigyeltem a diplomákat, amelyek a falon voltak. 99 százalékuk angolul volt írva, de az egyiken ez állt: Pázmány Péter Egyetem. Azonnal tudtam, hogy ez az ember eredetileg magyar. Amikor kijött az irodájából, megszólítottam, hogy valóban onnan származik-e, és nem tud-e valakiről a környéken, aki beszél magyarul. Azt mondta, nem tud senkiről, aki tudna Manchesterben magyarul, erre én sajnálkozva elmondtam neki a gondomat, hogy itt nincs senki, akivel gyakorolhatom a nyelvet. Erre szinte számonkérően azt kérdezte, hogy ő miért nem lenne alkalmas erre.” Klein Tibor Joellel találkozott ilyen gondviselésszerűen Máté atya, a nyugdíjas rabbival és tanácsadóval, aki zempléni magyar ember, holokauszt-túlélő, a háború utáni időszakban főrabbiként működött Győrött. Az ’56-os események után családjával elhagyta Magyarországot, és az USA-ban telepedett le. Hamarosan jó barátok lettek ezzel a pedáns emberrel, aki nagyon szigorú tanár. Ráadásul felesége, Manci néni, aki tíz évvel ezelőtt meghalt, kedves, barátságos asszony és kitűnő magyar szakács, cukrász volt. A rabbi most is él, 96 évesen a Maine állambeli zsidó szeretetotthonban. Amikor a keleti parton van Máté atya, mindig felkeresi.

Később, amikor Máté atya nyugdíjba ment apátként, egy évet Magyarországon töltött. Pesten, a tanulmányi házban lakott, naponta ment nyelviskolába. Ottani tanárnőjével, Fazekas-Nagy Ildikóval hetente egyszer most is skype-olnak egy órát. A tanulmányi házban van egy kis plébánia, a Szent Szabina, ahol három-négy mise is van egy nap. Az alatt az egy év alatt Máté atya misézett, prédikált, és nem beszélt angolul.

A woodside-i perjelségben mindössze egy éve szolgál Máté atya, előtte Bostonban volt egyetemi lelkész, de az ottani magyar csoportnak, a Boskolának is misézett néha, különösen karácsonykor. A magyar misszió mellett tanárként is működik, és sok minden mást is tevékenykedik, hiszen ő a legfiatalabb a szerzetesi közösségben, amelyet hárman alkotnak Márton és Maurus atyával.

Bár megszoktuk, hogy temetik az észak-amerikai magyar katolikusságot, a woodside-i magyar misszió növekszik. A vasárnapi misén több a babakocsi, mint a járókeret. Pünkösdkor hat elsőáldozó és tíz bérmálkozó volt.

Ezelőtt a perjelségben 1974-ben volt az utolsó magyar bérmálás, amikor Mindszenty bíboros vendégeskedett itt, és éppen Matthew Leavy volt a diakónus. Mindszenty látogatása után küldött is egy meghívót a szentelésére. Sajnos a válaszlevél elkallódott, de Máté atya emlékszik rá, hogy a bíboros azt írta, hogy eredetileg a külföldi bencések hozták az evangéliumot a magyaroknak, s „ezt kell csinálnod neked is, Máté”. Ez márciusban volt, és júniusban meghalt Mindszenty.

Visszatérve a woodside-i közösség jelenére és jövőjére: Máté atya nagyon bizakodó, hiszen a reformátusokkal együtt majdnem kilencven magyar cserkész gyűlt össze az őszi cserkésztáborban. „A Szilícium-völgy és a Berkeley miatt a világból mindenhonnan idejönnek a mérnökök, ezért lehet élő és élénk a magyar plébánia.”

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír
(asz)