Még csatlakozhat a jezsuita szakkollégium adománygyűjtő akciójához az arlói romamisszióért!

Megszentelt élet – 2021. január 7., csütörtök | 15:52

A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium 2020 őszén az online térbe helyezte át SZIKsong koncertsorozatát. Az internet adta lehetőségeket kihasználva adománygyűjtést is szerveztek a program keretében. A cél a jezsuiták arlói romamissziójának támogatása volt.

A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium SZIKsong koncertsorozata a 2019/20-as tanévben indult a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium öregdiákjainak kezdeményezésére.

A 2020/21-es tanévben három online koncert valósult meg, melyeken a szakkollégium tehetségei léptek fel, illetve mindegyik koncert műsorát különleges vendégek tették emlékezetessé.

Csatlakoztak Tóth András és Nánási Attila, a Vígszínház színészei, a Meztelen Diplomaták zenekar, illetve P. Nagy Bálint jezsuita atya is. A szervezők tudatában voltak annak, hogy az online koncert nehéz műfaj, ezért igyekeztek mind hang-, mind képtechnikailag professzionális, élvezhető előadást megvalósítani.

Az online teret kihasználva, annak reményében, hogy több ezer nézőt is elérhetnek, adománygyűjtést is szerveztek a koncersorozat keretében a jezsuiták arlói romamissziójának javára; az ott induló önkéntes program helyszínéül szolgáló Jelenlét Ház felújítási költségeihez kíván a szakkollégium is hozzájárulni.

Ez a cél hosszú távon is fontos, hiszen a Jelenlét Ház nem ideig-óráig, hanem állandó helyszínként, a misszió teljes időtartama alatt nyújthat segítséget. A társadalmi felelősségvállalás mellett pedig külön öröm a szakkollégium közössége számára, hogy ezáltal bekapcsolódhatnak a fenntartó szerzetesrend missziós munkájába.

A koncertsorozat online évada 2020. december 30-án zárult, az arlói misszió támogatására azonban még január 10-ig, vasárnapig van lehetőség.

A koncertfilmek megtekinthetők a SZIKsong YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán.

Forrás és fotó: Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria