Megszűnt az annunciáta nővérek szombathelyi rendháza

Megszentelt élet – 2019. január 18., péntek | 17:25

Január 15-ével befejezte szombathelyi tevékenységét a Gyümölcsoltó Boldogasszony Szolgálóleányainak Kongregációja, az annunciáta nővérek közössége. Az elköltöző négy nővértől január 13-án Székely János megyéspüspök, január 17-én pedig Puskás Tivadar polgármester búcsúzott.

Márta nővér elmondta: bár a rendszerváltást követő években viszonylag sokan, tízen-tizenöten is éltek a rendházban, mára már csak négyen maradtak. A házban korábban működött kollégium is, napjainkban azonban már nem fogadnak lakókat. A ház és a kert fenntartása, karbantartása nagy feladat. Ezért született az a döntés, hogy elhagyják a vasi megyeszékhelyet.

Székely János szombathelyi megyéspüspök arról beszélt, hogy a rend és az egyházmegye megállapodást köt az ingatlan átvételéről, amelyben a tervek szerint katolikus idősek otthona működik majd. Nagy az igény az ilyen szolgáltatásra és idősgondozásra – tette hozzá a megyéspüspök, aki szerint akár már az idén megkezdheti működését az intézmény.

Bár a négy nővér elköltözik, a tervek szerint két brazil származású apáca érkezik majd az egyházmegyébe, Sárvárra, miután a magyar nyelv alapjait elsajátították. Új kolostort nyitnak, valamint a katolikus iskolában segítik majd az ifjúságpasztorációs szolgálatot, emellett az idősek látogatását, gondozását vállalják.

Forrás: Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: Cseh Gábor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria