Misszióba ment, karanténban ragadt – Egy magyar önkéntes levele Manilából

Február 24-én érkeztem meg Manilába, a Fülöp-szigetek fővárosába. Nem volt túl sok információm arról, hogy milyen önkéntesmunkát is fogok végezni, de az izgalmam, hogy végre itt vagyok, felülmúlta az aggodalmaimat. A legfontosabbat tudtam: a Sacré Coeur nővérek által vezetett központban fogok dolgozni, így abban biztos lehettem, hogy jó kezekben leszek.

Nagyon kedvesen fogadott mindenki. A hétköznapok reggel 7.30-kor indultak, ekkor kezdődött az első csoportfoglalkozás a Saint Madeliene Sophie Foundation oktatási központjában. A második 9.30-tól, majd ebéd, délutáni pihenő és 3-tól volt még két foglalkozás, párhuzamosan fél 6-ig. A gyerekek koruk alapján voltak beosztva a csoportokba. Az idősebbekkel (7–10 évesek) együtt olvastunk, számoltunk, a fiatalabbakkal (4–6 évesek) készségfejlesztő játékokat játszottunk. Eszméletlen aranyosak voltak. Minden foglalkozásba egy kis mozgást is beépítettek, amit zumba formában kiviteleztünk. A fiatalok össze-vissza ugrabugráltak, de nagyon élvezték a testmozgást.

Ezek a gyerekek a legnagyobb mélyszegénységből jönnek, mégis annyira szófogadóak és befogadóak voltak, amivel ritkán találkozik az ember. A csoportmunka végén mindig együtt étkeztünk.

Szóval az élet fárasztó volt, de pezsdítő és lélekemelő a sok gyerekkel. Mivel velem nem tudtak igazán kommunikálni, általában csak megfogták a kezemet és húztak magukkal, hogy játsszak velük vagy olvassak nekik.

Mindez március 10-én véget ért. A koronavírus miatt az iskolák bezárták, így ezt a központot is be kellett zárnunk. A Fülöp-szigetek március 15-től gyakorlatilag teljes zárlat alatt van. A fővárost április 15-ig lezárták, illetve a megye szintű területeket sem lehet elhagyni. Minden háztartásból egy ember kapott kijárásra jogosító papírt, amivel naponta egy órára hagyhatja el az otthonát. Ha nincs nálad ez a dokumentum, börtönbe is zárhatnak.

Ahogy már említettem, nagyon sokan élnek itt mélyszegénységben. A fotó alapján senki nem gondolná, hogy milyen körülmények között laknak ezek a gyerekek; mindig tisztán és rendezetten jöttek a központba. Amikor először vittek körbe a lakóhelyükön, rettenetesen meglepődtem. Elég sok helyen jártam már a világban, gazdag és nagyon szegény országokban egyaránt, de ilyen kiterjedt mélyszegénységgel még sehol sem találkoztam. A legtöbb család abból él, hogy a házuk elejében kialakítottak egy boltocskát. A férfiak pedig taxisként dolgoznak a háromkerekű járgányaikkal.

Azonban, mivel a taxisok négy-öt embert is szállítottak egyszerre, ezeket is betiltották a járványra való tekintettel. Ezzel az a baj, hogy így vannak családok, melyek minden bevételüktől elesnek. Ha ez a helyzet sokáig áll majd így fenn, talán többen fognak éhen halni, mint ahányan a vírus miatt vesztik életüket.

Mi március 22-én minden családnak, melyekkel együtt dolgozunk, kiosztottunk 5 kg rizst, hogy legalább valamelyest segítsük őket a nehéz helyzetükben. Ennél sokkal többet azonban mi sem tudunk tenni a jelen körülmények között.

Rettenetesen hiányoznak a gyerekek. Nagyon nehéz egész nap ülni, olvasni és tudni, hogy nem tehetünk semmit, hogy azzal segítünk a legtöbbet, ha otthon maradunk. Bízom viszont abban, hogy tanulunk ebből a helyzetből, és jobban fogjuk értékelni azon szabadságunkat, amivel a vírus előtti időszakban rendelkeztünk.

Fotó: Novella Boglárka

Magyar Kurír