Most bepillanthatunk a ferences választókáptalan zárt ajtaja mögé

Megszentelt élet – 2020. február 11., kedd | 15:38

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány február 3. és 7. között Mátraverebély-Szentkúton tartotta rendi káptalanját, amelyen tartományfőnököt és definitorokat is választottak.

Most bepillanthatunk a rendi választókáptalan zárt ajtaja mögé. A Ferences Sajtóközpont készített egy videót, amelyben Barsi Balázs, Magyar Gergely és Szabó József atya is mesélnek a káptalanon megtapasztalt élményeikről.

A ferencesek háromévente tartanak káptalant, „ez egy nagyon fontos Szent Ferenc-i hagyományban gyökerező rendi találkozó” – mondta el Dobszay Benedek, a leköszönt tartományfőnök, aki azt is elárulta a videóban, milyen előkészületek előzték meg a gyűlést.

A résztvevők az első napokat lelki felkészülésre, a visszatekintésre és a jövő tervezésére szánták, majd február 6-án délelőtt a jelen lévő örökfogadalmas testvérek Berhidai Piuszt választották meg a rend provinciálisának az elkövetkező hat évre.

„A káptalanok a testvéri szeretetünket is el tudják mélyíteni – fogalmazott Szabó József. – Hiszen amikor hatvan testvér együtt énekel a templomban, amikor a paptestvérek együtt miséznek, az nagyon nagy élmény. Nem szól úgy egyetlen mise sem, és nem szól úgy egyetlen zsolozsma sem, mint amikor itt együtt imádkozunk: ezek nagyon felemelő pillanatai minden káptalannak.”

Magyar Gergely elmondta: „Nagy élmény számomra – mint volt elöljárónak –, hogy ezeken a káptalanokon látom, nyolcszázegynéhány éves rendünk töretlenül működik. Követünk el hibákat, vannak megkérdőjelezhető döntéseink, de a Szentlélek vigyáz arra, hogy megmaradjunk, egyenesben maradjunk. Amit az Egyházról mondott az Úr Jézus: »a pokol kapui nem vesznek erőt rajta«, azt a renden is érzem.”

Barsi Balázs a második legidősebb testvér, aki részt vett a rendi találkozón. „A Szentlélek Isten működött, testvéries volt a káptalan – mondta. – Őszinte, érződtek a feszültségek is, de el tudtuk fogadni egymást. Ez nagyon nagy remény a jövőre nézve… Ha egy közösség ennyire tisztán, tehát nem hamisan és ilyen fegyelmezetten énekli a gregorián éneket, az megmenekült. Az egység az, ami megnyilatkozott.”

Forrás, fotó és videó: Ferences Sajtóközpont

Magyar Kurír
(sza)

Kapcsolódó fotógaléria