Nagyböjti lehetőségek adakozásra és lelki feltöltődésre a ferenceseknél

Megszentelt élet – 2018. március 28., szerda | 19:55

Dobszay Benedek OFM tartományfőnökkel Szerdahelyi Csongor készített interjút a ferencesek új, „Egytál” elnevezésű gyűjtési akciójáról, valamint egyéb, a ferencesek által kínált támogatási és a húsvéti lelki felkészüléssel kapcsolatos lehetőségekről.


– „Egytál” – ez a hívószó a ferencesek új adománygyűjtő akciójának a neve. Mi az újdonsága a nagyböjtben indult gyűjtésnek, és kik a célzottjai?

– A Ferences Rendtartomány két helyen tart fenn szegénykonyhát. Szegeden közel huszonöt éve hajléktalanoknak és szegényebb sorsú családoknak biztosítanak meleg étkezést októbertől májusig, vacsora keretében; a másik konyhánk pedig Kárpátalján, Nagyszőlősön működik. Itt nagyjából száznyolcvan családot látnak el meleg ebéddel az év minden napján. Ezekre a szolgálatokra rendtartományi szinten ritkán végeztünk gyűjtést, hiszen amellett, hogy sok célzott támogatást kaptunk ezen helyekre, sok esetben mi magunk teremtettük elő a fenntartáshoz és működéshez szükséges anyagi forrásokat, vagy a helyi közösség gyűjtötte össze.

A mostani, „Egytál” elnevezésű program sajátossága abban áll, hogy nagyböjt idejére központi szintre emeltük az e két intézmény számára végzett gyűjtést. Az adakozás módja is újszerű: a hagyományos lehetőségek (banki átutalás, sárga csekk igénylése) mellett az online támogatás is lehetővé vált, ami a legegyszerűbb módja, hogy valaki csatlakozzon ehhez az akcióhoz.

– Tehát online ebédjegyet lehet venni a rászorulók számára, és az ételeket a ferences népkonyhákon fogják felszolgálni?

– Pontosan. Abból az alapgondolatból indultunk ki – és az akció ezért is kapta az „Egytál” nevet –, hogy húsvét alkalmával mi is vendégül látjuk mindazokat, akik fontosak számunkra, és szeretnénk, hogy a nehezebb sorsúak is részesülhessenek ennek az élménynek az örömében. A hozzánk forduló rászorulók számára ezen program bevételeiből finanszírozzuk ezt az „egytál” ünnepi meleg ételt.

– Hogyan tudunk adományozni?

– A Ferencesalapitvany.hu oldalon megtalálható minden fontos információ a gyűjtéshez, és maga a felhívás is, a program ismertetője. A honlapon fellehetőek az elérhetőségek, számlaszámok és az online adományozási lehetőségek is, amelyeken keresztül támogathatják ezt a szolgálatot.

– Az „Egytál” gyűjtés tehát az egyik országos jótékonykodási lehetőség a ferencesekhez kapcsolódva. Milyen további sajátosságai vannak a nagyböjti készületnek a ferenceseknél?

– A lemondásokkal és adományozásokkal kapcsolatban mindenképpen említenem kell, hogy mi is részt vettünk a Katolikus Karitász munkájában: minden plébániánkon gyűjtöttünk tartós élelmiszert szegény családok számára. Több templomunkban megtalálható „a lemondások perselye”. Ide azoknak a fizikai dolognak az árát helyezhetjük el, amelyekről a nagyböjtben lemondtunk. Ez az adomány szintén szegény családokhoz jut el.

– Milyen lelki készület előzi meg húsvét ünnepét?

– Az alamizsnálkodás gyakorlásán túl az egyéb böjti cselekedetek is nagyon fontosak, és helyet kapnak plébániáink életében. Húsvét ünnepéhez közeledve fokozott gyóntatói szolgálattal állunk rendelkezésre, hiszen ilyenkor sok hívő a mi templomainkban végzi el nagyböjti szentgyónását. Triduumokkal, lelkinapokkal vagy lelkigyakorlatokkal is készültünk az ünnepre. Mint minden évben, úgy idén is több rendházunk lehetővé teszi a beköltözést a szent három napra, és a vendégek részt vehetnek az ünnepi liturgiákon a testvérekkel együtt.

Az elmúlt időszakban rendtartományi szinten dolgozunk képi megjelenéseink fejlesztésén. Ennek megfelelően nagy hangsúlyt fektettünk Barsi Balázs atya nagyböjti konferenciabeszédeinek élő közvetítésére. Szeretnénk, ha a ferences sajtó írott anyagain és hallgatható műsorain túl a képi és videomegjelenéseink is erősödnének; olyan közvetítések és műsorok készítésére törekszünk, amelyek által a ferences lelkiség kincsei még több emberhez eljuthatnak.

Az interjút lejegyezte: Varga Mónika/Ferences Alapítvány

*

A gyűjtésről itt olvashatnak bővebben. A teljes beszélgetés meghallgatható a Ferencesek.hu oldalon.

Forrás: Ferences Alapítvány; Ferences Sajtóközpont

Fotó: Brückner Dénes
Grafika: Varga Attila Gellért

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria