Napról napra Szentháromságról Nevezett Szent Erzsébettel

Megszentelt élet – 2019. november 30., szombat | 13:00

A marosszentgyörgyi kármelita nővérek és a Jel Kiadó közös gondozásában jelent meg a Napról napra Szentháromságról Nevezett Szent Erzsébettel című könyv, melyben az év minden napjára találunk egy-egy rövid gondolatot a szenttől, a dijoni kármelita nővérek válogatásában.

Szentháromságról nevezett Erzsébet nővért 1984. november 25-én avatta boldoggá Szent II. János Pál pápa. Új fényként üdvözölte, amely fölragyog előttünk: biztos és megbízható útmutató, olyan tanú, aki telve van a szeretet gyökereivel és meggyökereztetésének örömével, akinek üzenetét ma prófétai erővel terjesztik.

1880. július 18-án, egy katonai táborban született Sabeth. Tehetséges, de akaratos gyermek volt, viharos temperamentumú, néha erőszakos. Minden vonzotta, ami nagy és szép: ez nyitotta meg Jézus számára, akiért szeretetből le akarta győzni szörnyű természetét. Tizenhárom éves korában zongoraversenyen első díjat nyert a konzervatóriumban, vágyai azonban másra hívták: őrülten akarta szeretni Jézust, neki akarta szentelni az életét.

A korabeli fiatal lányok életét élte. Minden föllelkesítette: a tenger, a hegyek, a barátság, ugyanakkor a plébánia is, a betegek látogatása, a gyermekeknek adott hitoktatás, de mindennél jobban és mindezeken keresztül az imádság. Erzsébet egyre inkább úgy érezte: hívja a kármel, hogy szüntelenül imádkozzék, és hogy közelebb hozza az emberiséget Istenhez. Édesanyja ellenállását legyőzve, huszonegy éves korában belépett a dijoni kármelbe. Boldog volt: imádságos, fáradságos élet, szegénység, melyet megvilágít Isten jelenlétének fénye és a testvéri szeretet. Isten igéjéből „táplálkozott”, különösen Szent Pál leveleiből, aki meghívta őt Isten dicsőségének dicséretére, Istenére, aki túláradóan szeret. Erzsébet viszonozni akarta, szeretni a Szeretetet a mindennapi életben, a közösségi életben. Leveleiben megosztotta – többnyire világban élő barátaival – a csodálatos fölfedezést: mindnyájukat hívja, mindnyájukat szereti, mindannyian a Jelenlévőnél laknak.

1904-ből származik híres fohásza, amelyet már több mint harminc nyelvre lefordítottak:

,,Ó Istenem, imádott Szentháromság, segíts, hadd felejtsem el teljesen magam…”

1906-tól hosszú, kilenc hónapig tartó fájdalmas időszak várt rá: az akkor még gyógyíthatatlan Addison-kórban szenvedett. Közben továbbra is örömét fejezte ki, hogy szerethet, és felajánlhatja önmagát. Huszonhat éves korában, 1906. november 9-én halt meg. A halála előtti napon ezt suttogta: ,,Megyek a Fénybe, Szeretetbe, az Életbe”.

Ez a háromszázhatvanöt gondolat, melyet halálának századik évfordulója alkalmából megjelentettek, segít, hogy sokan engedjék: üzenetének világossága utat törjön bennük. Minden ember meg fogja hallani a hívást, hogy szentté legyen, fényhordozó a történelemben – XVI. Benedek pápa gyönyörű kifejezése szerint –, mert így lesz egy férfi vagy egy nő a hit, a remény és a szeretet hordozója (vö. XVI. Benedek: Deus caritas est).

Forrás és fotó: Kármelita nővérek, Marosszentgyörgy

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria