Nemzetközi ökumenikus szerzetesi találkozót rendeztek Németországban

Megszentelt élet – 2018. július 19., csütörtök | 17:44

Tizenhárom ország harmincnyolc képviselője vett részt a 37. Nemzetközi Ökumenikus Szerzetesi Találkozón (EIIR) július 4. és 10. között a németországi Selbitzben. Magyarországot Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita képviselte.

A találkozónak a Krisztusi Testvérközösség (Christusbruderschaft) rendháza adott otthont, amelyet a második világháború utáni lelkiségi megújulás idején alapított a többségében evangélikusok által lakott területen egy lelkészházaspár. A résztvevők közelebbről is megismerhették ezt az azóta is élő és lelkileg termékeny közösséget, amely a napi imádságon kívül lelkigyakorlatos házat tart fenn, valamint idősek és hajléktalanok ellátásáról is gondoskodik. A találkozó szerzetesei bekapcsolódtak a közösség imáiba is, melyek sok szempontból igen hasonlóak a katolikus szerzetesi zsolozsmához.

A találkozót levélben köszöntötte Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka, Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának elnöke, valamint Musa Panti Filibus, a Lutheránus Világszövetség elnöke. A bevezető előadást Athanagorasz belga ortodox metropolita tartotta, aki arról beszélt, mit adhat ez a találkozó a jelenlevőknek, s rajtuk keresztül az egyházaknak, a híveknek.

Mi Krisztust választottuk, őt akarjuk követni – szólt a szerzetesek hivatásáról a szintén szerzetes főpap. – Amikor Krisztust keressük, az ő igazságát, akkor találjuk meg azt, ha egymást szolgáljuk. Ez a találkozó arra is lehetőséget ad, hogy a másikban meglássuk Krisztus arcát. Ennek a kegyelme járjon át minket! Így tud gazdagítani a különbözőség, ha a másikban Krisztust látjuk, nem pedig vetélytársat vagy ellenfelet. Ez a találkozó igazi találkozás lehet, amely megerősít minket, több energiával térhetünk haza.

Athanagorasz metropolita idézte Palamasz Szent Gergely tanítását, aki maga is előbb Áthosz-hegyi szerzetes volt, mielőtt Tesszaloniki püspöke lett. Ő azt tanította, hogy az imádságban megtapasztalt fény ugyanaz, mint amely Krisztust ragyogta be a Tábor-hegyen. Ez a teremtetlen fény ott, a hegyen is, és az imádkozó ember lelkében is hármas ragyogást jelent: a Szentháromság dicsőségét, a megtestesült Isten-ember dicsőségét és az ember és a világ dicsőségét. A szerzeteseknek erről a fényről, erről a dicsőségről, vagyis az evangélium világosságáról kell tanúságot tenniük ebben a világban.

Az első előadást a helyi közösség egyik tagja, Nicole Grochowina tartotta A megszentelt élet elvesztése és újra megtalálása a reformáció egyházaiban címmel. Nicole Grochowina elmagyarázta, hogy Luther Márton korának rossz példája és saját tapasztalata alapján miért fordult olyan élesen szembe a szerzetesség intézményével, s hogy ez a szemlélet több száz évre erősen kihatott az ilyen jellegű kezdeményezésekre – melyek azért nem hiányoztak az evangélikus egyház történelméből sem. Az előadás rámutatott arra, hogy mivel ez az igény időről időre megjelent, tagadhatatlan, hogy mégis van létjogosultsága a fogadalommal is elkötelezett, imára és közösségi életre épülő életformának a protestáns egyházakon belül is. Erre élő példa és bizonyíték a találkozót befogadó evangélikus közösség, de a többi jelen levő, szintén protestáns egyházban élő más szerzetesi jellegű közösségek is. Az előadó utalt Dietrich Bonhoeffer kísérletére is, aki 1935-ben imádságos közösséget hozott létre, azonban a hatalom néhány évvel később, mint politikailag veszélyes intézményt, bezáratta.

A második előadást Rüdiger Noll protestáns lelkész tartotta Bontsuk le a falakat – az egyházak útja Európában címmel. Nagy vonalakban fölsorolta azokat a krízishelyzeteket, amelyek ma Európát jellemzik. Hozzátette, hogy ezeket nem az egyházaknak kell megoldaniuk, viszont példát adhatnak arra, hogy a különféle népek és népcsoportok hogyan élhetnek békésen egymás mellett, egymást segítve. Súlyos felelőssége az egyházaknak, hogy erre mintát, példát nyújtsanak. Már csak ezért is fontos kötelesség az ökumené, ahol a különbözőségek ellenére megvalósulhat egymás elfogadása, szeretete, és a lehetőségekhez mérten ezeknek egyesülése.

Ha Európa a keresztény értékekre alapozna, akkor megoldható lenne sok krízishelyzet. De elegendő feladat a keresztény értékek hangoztatása? Be kell látni, hogy annyira összetetté vált a világunk, hogy az egyes értékek, amelyek korábban világosan meghatározták a törekvéseket, ma sokkal bonyolultabb rendszert alkotnak. Nem könnyű az eligazodás. Az Egyháznak új nyelvezetet kell találni arra, hogy ezeket az értékeket valóban vonzó módon tudja tálalni, különben nem lesznek követhetők.

Rüdiger Noll végül a Szentháromság ikonját kivetítve utalt arra, hogy ez az egység lehet az útja és a módja az ökumenének is, ahol az egyes emberek nincsenek egymás alá vagy fölé rendelve, teljes békében és harmóniában ünnepelnek a csönd mélységében. Sőt, nemcsak békében és egyetértésben ülik körül az asztalt, de annyira nagy az egység közöttük, hogy egymást átjárják (perichorészisz). Így kellene az egyházaknak is tenniük a megbékélés és kiengesztelődés útján.

A harmadik előadást szintén egy protestáns lelkész, Jean-Francois Breyne tartotta A hit által való megigazulás üzenete az elvilágiasodott és közömbös társadalomban – Mit üzenhet ez ma a XVI. századból? címmel. A szerző evangélikus lelkipásztor, aki Párizsban az egyesült kálvinista és lutheránus közösséget vezeti. A két protestáns egyháznak ez a közelsége különleges francia sajátosság, másutt talán nincs is erre példa. De itt szoros kapcsolat van közöttük, sőt, egy közösséget alkot a XVI. század két nagy reformirányzata.

Az előadó megállapította, szerinte nem biztos, hogy rossz dolog az elvilágiasodás. Enzo Bianchi egyenesen hasznosnak látja annak érdekében, hogy új alapokra helyeződjék kereszténységünk. Nem Európa „visszakeresztényítésén” kell fáradoznunk, hanem azt kell keresni, hogy e megváltozott világban hogyan tudunk hitelesebb keresztény választ adni.

Jean-Francois Breyne szerint azt sem lehet mondani, hogy a mai, posztmodern társadalom közömbös volna. Inkább azt mondaná, hogy az érdeklődés teljesen széttöredezett, ennek következtében az egyes emberek meggyőződése, véleményalkotása, világszemlélete is töredékes. Ezt nem a közömbösség, hanem a túltelítettség okozza. Túltelítettség mindenben, nem csak az anyagi javakban, élvezetekben, érzelmekben, hatásokban, hanem főként az információkban. Az előadó úgy véli, a házasságok sem azért mennek tönkre, mert az emberek nem hisznek a szeretetben. Épp ellenkezőleg, túl sokat várnak tőle, vagy rosszul közelítik meg. Azt hiszik, állandóan a csúcson kell lenni. A pillanat megragadása kell a kitartás helyett, az azonnali hatás a hűség helyett, a bizonyítás a bizalom helyett.

Nem a közömbösség uralja tehát az emberek gondolkodását, hanem az érzékek és a cselekvések hihetetlen felfokozódása. Egyszerűen vakká és érzéketlenné váltak a túl sok és befogadhatatlan hatás következtében. Persze az mindig helytelen megközelítés, hogy régen jobb volt, a világ szebb volt, ezzel mindig becsapjuk magunkat. Az a szép világ sosem létezett, csak a mi elképzeléseinkben. A nagy kérdés az, hogyan tudunk kiengesztelődni a mai világgal.

Már Luther Márton 95 pontjának nagy része is a kiengesztelődés kérdésével foglalkozott, pontosabban azzal, hogy ki osztogathatja ezt és miként. De vajon van ennek a kérdésnek létjogosultsága a mai világban? Talán jobban, mint valaha. Mivel ma nem látnak, nem kívánnak mást, csak a cselekvések elképesztő áradatát, ezért a megigazulást is ezektől a cselekedetektől várják. Ebből fakad az önmegváltó módszerek kínálatának sokasága. Jean-Francois Breyne nem véletlenül választotta a reformáció 500. évfordulójának mottójául a következőt: Nem eladó! Az üdvösség nem eladó! Az ember nem eladó! A teremtett világ nem eladó! Hogy ebből hogyan tudunk kijutni, azt nem egyszerű meghatározni. Annyi tudható, hogy a megoldást közösen kell keresni, számolni kell a meggyőződés és megértés kettősségével.

A mindennapos közös imádságokon kívül napi közös szentírásolvasást is tartottak a találkozón Martin Hoegger svájci protestáns lelkipásztor vezetésével. A résztvevők megismerkedhettek a helyi közösség menekülteket gondozó munkájával is. Jelenleg a dolgozóik között három menekültstátusszal rendelkező asszony van, de a kisváros is sok ilyen embert fogadott be az elmúlt évek során. Jelenleg 52 betelepült él itt, Afganisztánból, Irakból, Iránból származó családok, akiknek otthont és munkát is adtak. Néhányan meg is keresztelkedtek, de a többségük még muszlim.

A találkozó során meglátogatták a közeli Mödlareuth múzeumát is. Mödlareuth volt Berlin mellett a másik kettévágott település, amelynek közepén betonfal húzódott. A jelen lévő szerzetesek között eszmecsere bontakozott ki, melyen egybevetették a közös múlt eltérő tapasztalatait.

A közös szertartások között ortodox Szent Liturgia is volt, melyet az egyik meghívott vendég, Job Getcha metropolita, az Egyházak Ökumenikus Tanácsának alelnöke, a Konstantinápolyi Patriarkátus állandó képviselője vezetett. Prédikációjában az inaszakadt meggyógyításának története kapcsán arra hívta föl a figyelmet, hogy nekünk is hordoznunk kell egymást a hitben, a testvéri szeretettől vezetve el kell vinnünk embertársainkat Krisztushoz, hogy ő aztán meggyógyíthassa őket az igazi gyógyítással, a bűnök megbocsátásával.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria