Nemzetközi találkozóval folytatódott a piarista ifjúsági szinódus

Megszentelt élet – 2019. július 31., szerda | 14:21

A két éven át tartó piarista ifjúsági szinódus folyamata a mexikói Oaxacában tartott nemzetközi találkozóval érte el csúcspontját. A július 15. és 18. között megrendezett eseményen több mint hetven fiatal vett részt.

A résztvevők a világ minden tájáról, különböző piarista tartományokból érkeztek, hogy Ferenc pápa Christus vivit (Krisztus él) kezdetű apostoli buzdításáról és a fiataloknak a piarista rendben betöltött szerepéről tanácskozzanak, és megfogalmazzák javaslataikat a piarista rend számára. A magyar tartományt Kalmár Petra, a tartományfőnökség munkatársa; Márkus Roland és Szabó Dániel piarista szerzetesek, Forián-Szabó Máté szerzetesjelölt, Hujbert Menyhért szerzetesjelölt és Németh Eszter nagykanizsai diák képviselte.

Ferenc pápa buzdítására a nemzetközi találkozót megelőző kétéves folyamat az ifjúsági szinódus előkészítését, majd a szinódus célkitűzéseinek elmélyítését, valóra váltását tűzte ki célul. A munka először városi szinten folyt az egész piarista rendben, így Magyarországon is. Az így születő eredményből kiindulva a tartományok földrészenként tartottak közös találkozót 2018 nyarán. Ezt követően az egységesített meglátásokat és javaslatokat a római püspöki szinóduson Ferenc pápa is megkapta Pedro Aguado piarista rendfőnöktől, aki végig jelen volt a mexikói találkozón is.

Megnyitó beszédében a rendfőnök négy teendőre hívta a fiatalokat: megélni, megkülönböztetni, javasolni és felvállalni. Hangsúlyozta, hogy nem egyszerűen egy nemzetközi találkozóról van szó, mert a piarista szinódus új korszakot akar nyitni a rend életében – a fiatalokkal való közös munka új módját akarja megmutatni. „A fiatalokkal együtt olyan piaristaságot akarunk építeni, amely mindenkinek képes felkínálni a legtöbbet, amink van: Jézus Krisztust.”

A szinódus egyik eredménye egy, a fiatalok javaslatait tartalmazó dokumentum, és ezt szeretnék bemutatni a 2021-ben esedékes egyetemes káptalanon is, amelyen Pedro Aguado bejelentése szerint négy fiatal is részt vesz majd.

Forrás és fotó: Piarista Rend Magyar Tartománya

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria