Nyolcszáz éve járnak Jézus léptei nyomában a szentföldi ferencesek

A jeruzsálemi húsvét illatai, színei és hangjai megtöltik a Szent Megváltó-kolostor épületegyüttese, a Szentföldi Kusztódia helyiségeit. Az 55 éves olasz ferences atya, Francesco Patton tömegkommunikációs szakértő csaknem három éve áll a rendi körzet élén, vagyis ő hangolja össze a ferencesek tevékenységét a názáreti Jézus földi életének helyszínein. A kusztódia joghatósága kiterjed a Szentföld (ma Izrael és Palesztina) határain túlra, magában foglalja Jordániát, Egyiptomot, Ciprust, Rodosz szigetét, Libanont és a meggyötört Szíriát: a misszió rendkívül nagy területre terjed ki – olvasható a cikk bevezetőjében. Patton atya a kusztódia különleges elkötelezettségéről szólva a beszélgetésben megállapítja: „Valóban óriási a felelősségünk, egyrészt e térség keresztény lakossága és az itt tevékenykedő szerzetesek iránt, de mindenekelőtt az egyetemes Egyház iránt, amely ránk bízta ezt a megtisztelő felelősséget. Bevallom, hogy amikor 2016-ban közölték velem ezt a váratlan megbízatást, nem aludtam egy pár éjszakán át.”

2017-ben ünnepeltük a ferencesek szentföldi megtelepedésének 800. évfordulóját, 2019-ben pedig Assisi Szent Ferenc és al-Malik al-Kámil szultán Damietta (Dimját) melletti híres találkozásának nyolcadik centenáriumáról emlékeztünk meg – olvassuk a cikkben.

A kusztódia történetével kapcsolatban Patton atya elmondja, hogy 1217-ben a nagykáptalan, amelyet maga Ferenc hívott össze, elhatározta, hogy a rendet tartományokra osztja fel, és létrehozta az úgynevezett „Ultramarina”, vagyis a tengeren túli tartományt is, ez volt a kusztódia elődje. 1219-ben következett be az a döntő pillanat, hogy Ferenc az ötödik keresztes hadjáratot követően Anconában hajóra szállt és Egyiptomba utazott, ahol a keresztesek kemény harcot vívtak Damietta kikötőváros meghódításáért. Ott pedig – szembeszállva legtöbbek tanácsával – a pápai legátus engedélyével, saját felelősségére és kockázatára, áthatolt a harcvonalon, és találkozott al-Malik al-Kámil szultánnal. A szultánra nagy hatást gyakorolt Assisi Szegényének jelenléte, akit csodált bátorságáért, de főleg szelídségéért és a párbeszédre való hajlamáért.

Patton atya a találkozás jelentőségét hangsúlyozva kifejti: sokkal nagyobb az értéke a ferences rend számára, mint pusztán egy történelmi esemény vagy egy epizód a szent életrajzában. Benne van a ferences spiritualitás és teológia lényege. Ez pedig „a párbeszéd mindenek előtt, minden áron” logikája, a párbeszéd mint a béke kizárólagos forrása. „Ezért februárban felkerestük Damiettát, majd a kairói Al-Azhart, hogy emlékezzünk az eseményre és találkozzunk az iszlám vallási vezetőkkel. Ez egy olyan testvériség, amelyet az alapoktól, a mindennapi élet tapasztalataiból kiindulva építünk. Tudatában vagyunk a tanbeli különbségeknek, és inkább az élet nehézségeivel nézünk szembe, amely mindenki számára ugyanaz. Így őrizzük meg Damietta lelkiségét. Például a katolikus iskolákba sok muszlim diák jár, Jerikóban 96 százalékot tesznek ki, de számukra a tanulás és a képzés a társadalmi emancipáció, a toleranciára való nevelés, a béke kultúrája építésének egyetlen eszköze, és mi nem fosztjuk meg őket segítségünktől. Jeruzsálemben van egy zeneiskola, a »Magnificat«, ahol a tanárok és a diákok zsidók, keresztények és muszlimok.”

A szultánnal való találkozás után Ferenc utazásának nyomai elvesznek a ködben. Megérkezett-e valaha Jeruzsálembe? – teszik fel a riporterek a kérdést Patton atyának. – Nem tudjuk. Valóban, semmi nem dokumentálja jeruzsálemi jelenlétét. A várost muszlimok szállták meg, egészen a Ferenc halálát követő időszakig. Viszont figyelemre méltó az a fontos esemény, hogy négy évvel később, 1223-ban Ferenc megszervezi a híres szentmisét egy Greccio melletti barlangban, megjelenítve Jézus születését, és egy etetővályút oltárrá alakít át. Ebből arra következtethetünk, hogy Ferencben mély nyomokat hagyott egy betlehemi látogatás, és ha Betlehemben járt, akkor azt is gondolhatjuk, hogy eljuthatott az onnan 8 kilométerre északra fekvő Jeruzsálembe.

Ezek közül Patton atya többek között kiemeli a Jeruzsálemi Királyság bukását 1291-ben, amikor a szerzetesek menekülni kényszerültek Ciprus szigetére, majd 1551-ben kiűzték őket a Cenákulumból, amely a kusztódia első székhelye volt. Ekkor az örmények fogadták be őket. De gondoljunk a gyakori földrengésekre vagy a pestisjárványokra, az ottománok és az európai hatalmak közötti összecsapásokra, míg végre a 19. század derekán meghatározták a kusztódia status quóját. Végül a 20. században kerültek a jordániai joghatóság alól az izraeli alá.

1967-ben az izraeli és a jordániai Jeruzsálem közötti zöld vonal éppen a kusztódia jelenlegi irodájának ablaka alatt húzódott. Vannak még idős szerzetestestvérek, akik emlékeznek a hatnapos háború nehéz pillanataira. Csak az elmúlt hónapokban aknamentesítették a területet, amely a Jézus megkeresztelkedésének helyén épült kolostort veszi körül, Jerikó mellett. A háború napjaiban villámgyorsan elhagyták a kolostort, amelyet most érintetlenül úgy láttak viszont, mint ahogy fél évszázaddal ezelőtt a ferencesek ott hagyták: a sekrestyében a misekönyv a menekülés napjának liturgiájánál volt nyitva. Most Szergej Loktionov atya, a műszaki részleg felelőse azon munkálkodik, hogy a kolostor mielőbb ismét élővé váljon, segítséget nyújtva a zarándokoknak, akik felkeresik Jézus megkeresztelkedésének helyét. Azonban ma sem könnyű: az úgynevezett nyugati part területein élő lakosság helyzete – legyenek keresztények, vagy nem – vagy a gázai övezet lakóinak életkörülményei egyre aggasztóbbak. Elég mindössze néhány kilométert tenni délre, Betlehem felé, a falon túl, ahol nap mint nap olyan események történnek, amelyek nem pusztán anyagi szegénységet teremtenek, hanem lelki szenvedést is okoznak.

A kusztódia fő feladata, amit az egyetemes Egyház rábízott, hogy őrizze a helyeket, amelyek tanúi voltak Jézus emberi tapasztalatának, és a kegyhelyeket, amelyeket ezeken a helyeken építettek. Amit Szent VI. Pál mondott szerencsés kifejezéssel: ezek az „ötödik evangéliumot” képviselik. Azonban a szent helyek őrzését megelőzi a kusztoszok, vagyis a szerzetesek őrzése – fejtette ki Patton atya, majd így folytatta: „Elsődleges feladatom a szerzetesek vezetése. Mintegy háromszázan vannak, akiknek körülbelül a felét úgy hívjuk, hogy a kusztódia fiai, miközben a másik részt olyan szerzetesek alkotják, akiket más provinciákból küldtek ide rövidebb-hosszabb időre. 15 ferences Szíriában végzi lelkipásztori tevékenységét.” A kusztódia fő célja, hogy a keresztények továbbra is jelen legyenek Jézus földjén. Ehhez szükség van arra, hogy a zarándokok anyagilag is hozzájáruljanak a helyi keresztény családok gazdasági támogatásához. A Szentföld biztonságos hely, és a zarándoklatokon szerzett tapasztalat döntő módon befolyásolja hitünket. „Számomra és szerzeteseim számára, Jézus földjén élni és azt szeretni alapvető és elválaszthatatlan attól, hogy ferencesek vagyunk.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír