Ormándy Miklós piaristára emlékeztek Ipolytölgyesen

Megszentelt élet – 2018. július 5., csütörtök | 9:00

Ormándy Miklós piarista tanárra, biológusra és íróra, a falu neves szülöttére emlékeztek június 10-én, vasárnap, a szentmisét követően Ipolytölgyesen. Radnai Bertalan polgármester emléktáblát avatott a régi iskola épületén, amely 1907-ben Ormándy Miklós költségén épült.

Ipolytölgyes önkormányzata és a helyi Értéktár Bizottság 2016/2017-ben Ormándy Miklós-emékévet tartott. A falu neves szülöttje, Ormándy Miklós piarista tanár, biológus és író, születésének 170. évfordulójától kezdődően a Tölgyesi Hírmondóban hónapról hónapra közreadtak egy-egy mesét a szerző leghíresebb, A virágok beszélnek című könyvéből.

Idén június 10-én, vasárnap, a szentmise után Radnai Bertalan polgármester emléktáblát avatott a régi iskola épületén, amely 1907-ben a piarista szerzetes költségén épült.

A május 31-én az ipolytölgyesi művelődési házban tartott, Múltunk jövéje című konferencián Hidvégi István, a helyi egyházközség ügyintézője, Ormándy életének adatgyűjtője, valamint Valaczka János, a gödi piarista szakközépiskola főigazgatója beszélt Ormándy Miklósról.

* * *

Ormándy Miklós (1846–1911) a Hont megyei Ipolytölgyesen született. Szülei egyszerű emberek voltak, de támogatták tehetséges fiuk továbbtanulását az esztergomi bencéseknél, majd a selmecbányai piaristáknál. Ormándy Miklós érettségi után választotta a piarista hivatást. 1877 és 1880 között Kolozsváron szerzett biológiából és kémiából egyetemi oklevelet, majd doktori címet. 1888-tól tíz éven át a sátoraljaújhelyi rendház főnöke és a gimnázium igazgatója volt. Mivel szeretett volna kizárólag a tanításnak és a tudománynak élni, 1898-ban elöljárói tisztségeiről lemondott, és két évig Temesvárott, majd haláláig Budapesten tanított.

Az iskolai értesítőkben tanulmányai jelentek meg kultúrnövényeinkről (szőlő, dohány, kender). A kenderen mikroszkópos növényanatómiai megfigyeléseket végzett, ugyanígy a nagy csodatölcséren; a csillós egysejtűek szervezetét, táplálkozását és szaporodását vizsgálta. Budapesten kezdte meg tankönyvíró tevékenységét (A természetrajz elemei I-II, 1900; Növénytan, 1901; Állattan, 1902; Ásványtan, 1903). A biológia művelődéstörténeti szempontból is érdekelte. A növénynevek etymologiája (1906) című könyvében a növények tudományos, görög–latin eredetű elnevezéseinek magyar jelentését és eredetét gyűjtötte össze. Szépirodalmi műveivel azt kívánta bemutatni, hogy a növénytan valóban szeretetre méltó tudomány (A virágok beszélnek, 1909; Mesék virágokról, 1911).

Kissé érdes modora mögött rendtársai és diákjai egyenes és melegszívű embert ismertek meg benne. Elsősorban tankönyveiből szerzett szerény vagyonát 1907-ben szülőfalujának adta, hogy a rossz állapotú iskola helyére új épületet emelhessenek.

Forrás és fotó: Piarista.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria