Örökfogadalmat tett Kirner Gábor Fülöp szalézi testvér

Megszentelt élet – 2018. április 10., kedd | 9:00

Szentmise keretében tett örökfogadalmat a péliföldszentkereszti kegytemplomban Kirner Gábor Fülöp szalézi testvér április 7-én.

Kirner Gábor a felkészülés éveiben szalézi szerzetesi közösségekben élt, majd kérte, hogy örökfogadalommal adhassa át magát Istennek a szalézi rend alapszabályai szerint. Ugyanebben a szentmisében a jelen levő szalézi szerzetesek is megújították fogadalmukat.


A szertartáson részt vett a Magyar Szalézi Tartomány valamennyi tagja, a Szalézi Család tagjai, a rokonság és az óbudai kápolnaközösség hívei – Gábor testvér jelenleg itt teljesíti szerzetesi szolgálatát. Mellette volt bátyja, Kirner Zoltán is, aki öccse nyomdokaiba lépve tavaly jelentkezett a szalézi rendbe, és most tölti jelöltidejét az olaszországi Udinében. A magyar szaléziakkal együtt ünnepelt Don Igino Biffi, az udinei szalézi rendház igazgatója is.

Ábrahám Béla tartományfőnök szentbeszédében kifejtette: az örökfogadalom igazi húsvéti esemény, hiszen a keresztségre épül, amelyet az Egyház húsvét éjszakájának titkában ünnepel, belemerítkezik, és ezzel új élet kezdődik. Ez az új élet lesz teljessé, szökken szárba és hoz gyümölcsöt az örökfogadalom által.

A szaléziaknak különösen fontos a „húsvét fényében járás”, hiszen nem véletlen, hogy Don Bosco szülőhelyén, Colle Don Boscón a hatalmas bazilikában, ha az ember föltekint, a föltámadt Krisztust látja. Párhuzamot vonva ezzel itt, Péliföldszentkereszten Krisztust a kereszten látjuk, de a kettő ugyanaz, mert ha itt föltekintünk Krisztusra, akkor is benne látjuk a föltámadás örömét, teljességét, ami újra visszaköszön a rendi alapszabályokban, de a szalézi ifjúsági lelkiségben, a szalézi munkatársak gondolkodásában is.

Beszédében a tartományfőnök Tamás apostol példáját kiemelve kitért a közösségi élet erejére és értékére is, hangsúlyozva, hogy aki nincs a közösségben, az elveszíti Krisztust. Egy szerzetes sem találkozik Krisztussal, ha nincs a közösségben. Tehet sok jót, lehet nagyon gazdag az élete, külsőleg látványosan, lehetnek nagy eredményei, de nem Krisztussal találkozva teszi ezt. És lehet, hogy a közösségben kevesebb jót fog tenni, nem lesz látványos, de Krisztussal teszi, amit tesz.

Ábrahám Béla rámutatott arra a nagyon fontos Don Boscó-i gondolatra, hogy együtt élni és együtt dolgozni a szaléziaknak biztos út az életszentségre és a hivatás megélésére. A közösségi élet nem kritikaalapú létezés, hanem irgalmasságalapú, türelemmel és szeretettel megjelölt létezés. De a közösség nemcsak liturgikus közösséget jelent, nemcsak imádkozó közösséget, hanem életközösséget is: például ha a szerzetesek együtt vannak egy vacsoránál, egyéb programokban, amennyire lehet – sajnos a kicsi, töredezett, nagyon sok munkával ellátott magyar szalézi szerzetesi közösségnek nagyon kevés a lehetősége erre, de mégiscsak megteremthető.

A szentbeszéd után következett a fogadalomtétel szertartása. Az ünneplés szeretetvendégséggel zárult.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria