Remete Szent Pál ünnepe a pécsi pálos templomban

Megszentelt élet – 2018. január 21., vasárnap | 18:56

Védőszentjüket, Remete Szent Pált ünnepelték pécsi templomukban a pálos rend tagjai január 15-én.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre

A pálos rend névadójának és védőszentjének, Remete Szent Pálnak  ünnepén, január 15-én a pécsi Szent Imre-templomban a lengyel Łukasz Buzun segédpüspök, korábbi częstochowai pálos házfőnök mutatott be ünnepi szentmisét, amelyen rendi hagyomány szerint a pálos szerzetesek megújították rendi fogadalmukat.

A szentmisén részt vett Mayer Mihály nyugalmazott pécsi megyéspüspök, pálos konfráter és Máger Róbert püspöki szertartó. A liturgikus zenei szolgálatot a Schola Sancti Pauli pálos szkóla végezte Fodor Gabriella vezetésével. A szentmisén jelen voltak az egyházmegyében élő lengyel közösség tagjai is, akiket az ünnep után külön is köszöntött a lengyel segédpüspök.

Szentbeszédében a kaliszi egyházmegye segédpüspöke Remete Szent Pált az Istenbe vetett hit példájaként állította a hívek elé. Remete Szent Pál nemcsak a gyerekek védőszentje, hanem a hit példaképe is: egész életével tudott válaszolni Isten hívására. Amikor a 249-ben kitört keresztényüldözés idején látta, hogy nincs más választása, mint Théba pusztájába menekülni, akkor is képes volt meglátni Isten akaratát. A pusztában azonban nemcsak menedéket lelt, sokkal többet fedezett fel: az élete értelmét.

A hit tesz bennünket képessé arra, hogy fölfedezzük mindennapjainkban, hogy Isten jelen van, és azokon az eseményeken keresztül érint meg és működik, amelyek velünk történnek. Amikor felfedezzük az életünkben Isten gondoskodását, akkor tudjuk meglátni azt az igazságot, ami nélkülözhetetlen az ember életében: mindennek van értelme.

Homíliája végén a pálos püspök elmondta, nagy öröm számára azokkal együtt ünnepelni, akik a pálos rendet – amelynek ő is tagja – ilyen nagy szeretettel hordozzák.

A szentmise végén a pálos hagyományoknak megfelelően Remete Szent Pál ereklyéjével megáldották a gyermekeket.

Nagy Lajos király 1378-ban háborút indított Velence ellen, amely győzelemmel zárult; az ezt szentesítő torinói békeszerződés egyik pontja kötelezte Velence városát Remete Szent Pál ott őrzött, mumifikálódott holttestének átadására. A szent ereklyéi az akkori pálos főmonostorba, Budaszentlőrincre kerültek, amely ennek köszönhetően az ország egyik legnépszerűbb zarándokszentélyévé lett.

Nagy Lajos király az ereklye magyar földre hozatalával Remete Szent Pál oltalmába ajánlotta hazánkat, és ettől kezdve a thébai sivatag szentjét Magyarország társvédőszentjeként tartották számon.

Az ereklyénél nagyon sok csodálatos gyógyulás is történt, elsősorban a gyermekek körében, ezért vált hagyománnyá a pálos rendben az, hogy Remete Szent Pál ünnepén az ő ereklyéivel áldják meg a gyermekeket.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Varga László; Hegedüs György

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria