Szabó Ferenc SJ: Isten nem halt meg

Megszentelt élet – 2020. július 18., szombat | 13:02

Szabó Ferenc SJ költő, teológus, pap kötetbe összegyűjtött előadásait veheti kézbe az olvasó. A 2016 és 2019 között a Vatikáni Rádió magyar műsorában, valamint a Párbeszéd Házában elhangzott előadás-sorozatok a pápák által meghirdetett új evangelizálás témakörét járják körül.

Szabó Ferenc kiemeli, hogy mi, keresztények az „Isten halálát” hirdető ateizmussal szemben valljuk: „Isten nem halt meg!” Az Örökkévaló nem halhat meg, legfeljebb az emberi tudatoktól, lelkiismeretektől van távol, számukra rejtőzik, mert valami az isteni Nap és az emberi szem közé került: az emberi gőg felhője elhomályosítja a Napot: napfogyatkozás történt. Erről írt Martin Buber izraeli osztrák vallásfilozófus 1953-ban Isteni napfogyatkozás című könyvében.

Szabó Ferenc atya emlékeztet: az amerikai eredetű „Isten meghalt teológia” „nagy zajt” csapott az 1960-as években, de múló divatnak bizonyult. Ám valamire ráirányította a figyelmet, „egy bizonyos Isten” ugyanis valóban meghalt. A hamis elképzelésekből, illúziókból, beteges bűntudatból eredő, „emberszabású” istenképnek vége. Az egyre terjedő közömbösség, szekularizáció annak is jele, hogy az emberek könnyen megvannak egy bizonyos deista vagy teista istenfogalom nélkül. Ha az istenélmény, a tapasztalat hiányzik, ha az istentan elszakad a kinyilatkoztatástól, és merő spekuláció lesz, ha a hit nem termékeny a szeretetben, az embereket „hidegen hagyja” az istenkérdés.

A jezsuita szerző figyelmeztet arra, hogy a keresztényeknek az evangéliumi kovász szerepét kell betölteniük a szekularizált világban, Krisztust kell képviselniük az élet minden területén, a családban, a munkahelyen, a közéletben. A vallás nem lehet „magánügy”, nem zárkózhatunk gettóba azzal, hogy kizárólag katolikus iskolákat, intézményeket, médiumokat akarunk megvalósítani, használni. A szekularizált-pluralista világgal kell párbeszédet folytatnunk, úgy, ahogy azt a II. vatikáni zsinat és az utóbbi pápák – II. János Pál, XVI. Benedek, Ferenc – megjelölték. Ez az „elő-evangelizálás” halaszthatatlan feladat. A teológus leszögezi: „Valljuk azt, hogy Jézus Krisztus az Igazság, az egyetemes Üdvözítő, és hogy ezt az igazságot ki-ki különbözőképpen közelíti meg.” Senki sem birtokolja az abszolút igazságot. „S amikor észreveszem a másik tévedését, nem vádolom eretnekséggel, hanem inkább azt vizsgálom, hogy én miben nem vagyok igaz, hiteles keresztény. És főleg igyekszem megtenni az igazságot szabadságban és szeretetben; párbeszédet folytatva másokkal törekszem egyesülni velük a teljesebb igazságban.” Szabó Ferenc SJ egyértelműen fogalmaz: az ember Istenhez rendelt lény, „ezért csak Nála, Benne találja meg személyi léte beteljesedését”. „Isten halála” viszont a tudatban és a szívben az ember halálához vezet. Ezért mondja a II. vatikáni zsinat: „Isten az embert szeretetből megteremtette és szeretetből folytonosan a létben tartja. Nem teljesen az igazság szerint él tehát az, aki nem ismeri el szabadon ezt a szeretetet, és nem adja oda magát Teremtőjének.” Idézi a könyv írója Szent Ágostont: „Az hisz igazán, aki hisz Krisztusban, és aki szereti Krisztust; mert ha az embernek remény és szeretet nélküli hite van, tehát hiszi azt, hogy Krisztus létezik, de nem hisz Krisztusban, nem hisz igazán… Mit jelent tehát hinni? Hittel szeretni, hittel tisztelve kedvelni, hittel Feléje menni, beépülni (Testének) tagjai közé.”

Szabó Ferenc megvilágítja azt is, hogy a keresztény hit nem pusztán ismeret, tan, hitigazságok elfogadása, hanem az „igen” kimondása az önmagát Krisztusban kinyilatkoztató személyes Istennek, „egész lényünk kitárulkozása a Lélek által kapott kegyelmi ajándéknak, az üdvösségnek, Isten önközlésének”. Ez a kitárulkozás „metanoia, az evangéliumi megtérés, megnyílás Isten országának, illetve belépés abba Krisztus követésével. Szabad igen a Szeretetnek.” A hitben minden kegyelem, Isten ajándéka: „Ő hív; Ő vonz magához, Ő teszi tanulékonnyá az értelmet és a szívet. Ő adja a hit vidám merészségét, Ő adja a hitben való állhatatosságot, és azt is, hogy a szeretetben gyümölcsöt hozó, élő hitünk legyen.” Minden Isten ajándéka, éppen ezért „minden a szabadság tette: minél jobban függ az ember Istentől, annál inkább kiszolgáltatja magát Neki”.

A Római Katolikus Egyházzal kapcsolatban Szabó Ferenc atya kifejti: jöhetnek még meglepetések. Ez történt XXIII. Jánossal és a II. vatikáni zsinattal, majd II. János Pál rendkívüli személyével és XVI. Benedek előzmény nélküli lemondásával. Idesorolhatjuk Ferenc pápa apostoli szolgálatát is, aki „máris meglepett bennünket különböző evangéliumi gesztusaival”. Az Egyház vezetőivel és apostolaival „kilép” a templom falai közül, hogy a társadalom peremén keresse a szegényeket, kisemmizetteket és hogy mindenkinek hirdesse az örömhírt. Ezt hivatalos formába öntötte a pápa Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításában. A jezsuita költő teológus állítja: a kereszténység jövője nagyrészt az ökumenizmustól, a Krisztus-hívők egységétől függ. Azt, hogy milyen lesz ez az egység, nem lehet pontosan meghatározni. Tény, hogy a legutóbbi pápák többször kinyilvánították: a katolikus egyház visszafordíthatatlanul elkötelezte magát az ökumenizmus útján. Szabó Ferenc leszögezi: „… a pápaság, a péteri szolgálat, mint a látható egység jele, a zsinat óta olyan képet kezd ölteni, amely nem az egység akadálya, hanem az egység közvetítője.”

A szenvedést illetően a szerző rámutat: a hívő nem lázad a végsőkig, ezt kiáltva Istennek: „Te teremtetted a fájdalmat!”, hanem a keresztre tekintve elismeri vétkét, és Isten irgalmas szeretetében igyekszik hinni a kegyelem segítségével. Krisztus nem magyarázta meg a szenvedést, hanem magára vette nyomorúságunkat, és megszabadított bennünket, illetve megadta a szabadulás lehetőségét. A megváltás, az, hogy az üdvösség útja nyitva áll számunkra, pedig azt jelenti, hogy „ismét Isten gyermekei, barátai lehetünk. Létünk értelmet nyert, mert tudjuk, hogy a halálból átjutunk az életre, amikor Krisztussal együtt meghalunk és feltámadunk, ha kitárulunk a Szeretetnek.”

Szabó Ferenc SJ: Isten nem halt meg
JTMR-Távlatok, 2019

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria