Szalézi misszionáriusok segítik az ugandai menekülttáborban élőket

Megszentelt élet – 2018. március 9., péntek | 17:42

A Szalézi Társaság négyfős misszionáriusközössége végez segítő és lelkipásztori szolgálatot Ugandában, a dél-szudáni menekültek között. A dél-szudáni válság és az éhínség miatt egyre többen érkeznek a palabeki menekülttáborba, ahol jelenleg mintegy 41 ezren élnek.

A szalézi rendfőnök 2017-ben levélben hívta fel a figyelmet arra, hogy jelenleg több mint egymillió dél-szudáni él menekültként Ugandában. Ángel Fernández Artime felkérte rendtársait, hogy menjenek el hozzájuk, dolgozzanak velük és értük. Felhívását követve ma különböző nemzetiségű misszionáriusok alkotják a szalézi szerzetesi közösséget Palabek menekülttáborában. Ez a szaléziak ötödik közössége a kelet-afrikai országban.

A táborban élők 86 százaléka nő és gyermek; több mint hatvan százalékuk kiskorú. E fiatalok oktatása és az evangelizáció terén kötelezték el magukat a szalézi misszionáriusok. „Gondoskodnunk kell róluk, és képzésben kell őket részesítenünk, készségeket kell megtanítanunk nekik, hogy integrálódni tudjanak” – mondta a Palabekben szolgáló szalézi közösség vezetője, Lazar Arasu atya.

A misszionárius beszámolója szerint a menekültek éhesek és szomjasak, nincs otthonuk, nincs ruhájuk; nem iskolázottak. Szükségük van a szaléziak gondoskodására. „Elkezdtük tanítani őket írni, és megkezdtük a lelkipásztori szolgálatot. Bízom benne, és imádkozom érte, hogy Don Bosco segítségével sikerrel járjunk.”

A menekülttáborban a misszionáriusok is rendkívüli szegénységben élnek, de a nehéz körülmények ellenére boldogok – derül ki a közösség egyik tagja, Ubaldino Andrade atya beszámolójából. Hozzátette: nádtetős, földpadlós sárkunyhóban laknak, amely egy sátorlapokkal felosztott helyiségből áll: az egyik oldalon az alvóhelyek találhatók, a másik oldalon négy szék, kis asztallal, ahol reggel és délután imádkoznak, beszélgetnek a szalézi misszionáriusok, itt esznek és értékelik az elvégzett munkát. „Ez a kunyhó a menedék, ahol védelmet találunk a homokviharok idején, és enyhet kínál a nap rendkívül forró óráiban, amikor semmit nem lehet csinálni” – mondta el Andrade atya.

A terület, ahol a menekülttábort kialakították, harcoló népek földje volt. Az egyik csatába a misszionáriusok is beavatkoztak, hogy helyreállítsák a békét, arra szólítva a harcoló feleket, hogy tegyék le a fegyvereket. A „pala” szó jelentése kés vagy machete; a „bek” azt jelenti: „tedd el, tedd vissza a tokjába”. E szavakat használva tudták megállítani a misszionáriusok a harcot. Palabek jelentése tehát „visszatartani a háború fegyvereit”.

A menekülttáborban szolgáló szalézi misszionáriusközösség hivatalosan február elején kezdte meg működését, jelenleg négy szerzetes alkotja. A dél-szudáni válság és az éhínség miatt egyre több menekült érkezik ide.

A konfliktusok következtében megszakították a mezőgazdasági munkákat, ami súlyos éhínséget okoz. A jelenlegi adatok alapján 2,5 millió menekült hagyta el Dél-Szudánt, közülük 1,3 millióan érkeztek és maradtak Ugandában. A palabeki menekülttáborban jelenleg körülbelül 41 ezer ember él.

Forrás: Szaléziak.hu

Fotó: Szaléziak.hu; Agenzia iNfo Salesiana

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria