Száz éve telepedtek le Óbudán a szaléziak

Megszentelt élet – 2020. október 7., szerda | 16:13

A szaléziak 1920. október 6-án vették át Óbudán a Kiscelli utcai Szent Alajos Házat Plywaczyk Szaniszló igazgató vezetésével.

1919 novemberétől a magyar szalézi házak az Őrangyalokról nevezett Német–Magyar Szalézi Tartomány részét alkották, melynek székhelye Bécsben volt. August Hlond tartományfőnök 1920. június 7-én kelt levelében, melyet a rendfőnöki tanácsnak címzett, megjegyzi, hogy Budapesten is szükség lenne egy szalézi mű megnyitására. A főváros legnagyobb múltú kerületében, Óbudán – ami az ókori Aquincum romjait őrzi –, a Kiscelli utcában a szaléziak a Katolikus Bizottságtól kaptak egy árvaházat, amit a közlekedési balesetben elhunyt kanonok, Fischer Ágoston alapított. Ez a pap Don Bosco példáját követve az ünnepnapokon maga köré gyűjtötte a városrész fiataljait, és megalapította a Szent Alajos Segélyegyletet, amelynek segítségével megvásárolt egy házat, ahol tizenöt árva gyermeket tudott elhelyezni.

Fischer Ágoston az általa gyűjtött pénzből 1912-ben megvette a III. kerületi Kiscelli utca 79. számú ingatlant, a Kamocsay-házat. Itt adott otthont a „senki fiainak”, olyan iskolás fiúgyermekeknek, akik nem ismerték szüleiket, az élet kitaszítottjai voltak. Ennek az otthonnak, az akkori idők páratlan szociális intézetének egy kis félreeső, udvari szobája lett a kápolna, mely hamar népszerű ájtatossági hellyé vált. A bentlakó növendékeken kívül a bejáró ifjúság, a Szent Alajos Társulat tagjai is ott végezték hétköznapi, ünnepi közös és gyakran egyéni imádságaikat.

1918. május 6-án a reggeli órákban Fischer Ágostont villamosbaleset érte. Épp az élelmiszerjegyeket vitte a központba beváltásra. A jármű lépcsőjén kapott helyet. A szél erősen fújt, reverendáját a kerekekre csapta, az felcsavarodott, és a kocsi alá húzta. Mindkét lábát elveszítette. A Szent Margit Kórházban amputálták, a műtét napján este elhunyt.

Fischer Ágoston műve kétévi nehéz küzdelemmel jutott a szaléziakhoz. 1920-ban Csernoch János bíboros, prímás a gazdátlan otthont a szalézi papokra bízta, miután az már korábban is Bosco Szent János szellemében működött.

A szaléziak október 6-án Plywaczyk Szaniszló igazgatása alatt átvették a Szent Alajos Ház vezetését. A fiúnevelő intézet húsz lakója egy csapásra mind szalézi munkatárs lett, míg Fischer Ágoston egykori növendékei, értelmiségi és kétkezi munkások, köztük már egy-két családapa is a Szent Alajos Körben patrónusként támogatták őket.

A parányi mű három előnyt biztosított: a fővárosban volt, alkalmat nyújtott a Don Boscó-i tevékenység kifejtésére a munkásifjúság javára; végre a nagy fontosságú központban tágabb körű lehetőséget biztosított a munkatársak szervezésére.

Plywaczyk Szaniszló két évig vezette az intézményt. A háború utáni nehéz években bölcsességgel és áldozatos lelkülettel kormányozta a szerény alapítványt. Egykettőre elnyerte a hatóságok és a munkatársak megbecsülését. Közben kivette részét az óbudai és a kőbányai szegény lengyelek, többnyire munkások lelkigondozásából is. A vele egy időben betelepült belső munkatársai Schaub Mihály és Krémó J. papnövendékek voltak. A szalézi papok bekapcsolódtak a lelkipásztorkodásba is: az Irgalomházban, a Jó Pásztor Házban, a Szent Margit Közkórházban, a közeli iskolákban, sőt az inasiskolában is.

A későbbiekben diákszállásként is működött az intézmény olyan középiskolás tanulók részére, akik szegények, de „megsegítésre méltók” voltak.

Az első világháború, majd a Trianon utáni nagyon nehéz időben – 1920 és 1922 között – Plywaczyk igazgató nagy türelemmel, bölcsen áldozatos lelkülettel törekedett a hatóságok és a munkatársak megnyerésére és biztosította a ház fennmaradását és zavaratlan működését.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria