Szent Benedek ma is engedelmességre, alázatra, stabilitásra hív – Ünnep Bakonybélben járvány idején

Megszentelt élet – 2020. március 21., szombat | 19:50

Szentmisét ünnepeltek március 21-én, Európa fővédőszentje, Szent Benedek égi születésnapján a bakonybéli Szent Mauríciusz-monostorban. A Baán Izsák OSB perjel főcelebrálásával bemutatott szertartáson a koronavírus-járvány miatt személyesen csak a bencés szerzetesek lehettek jelen. A szertartásba azonban a monostor Facebook-oldalán online a hívek is bekapcsolódhattak.

A szentmise elején Baán Izsák a jelenlévőket és az online közvetítés nézőit köszöntve kiemelte, hogy az evangéliumi részben – Jézus főpapi imájában – könyörgés hangzik el azért, hogy a tanítványok mind egyek legyenek. A perjel hozzátette: most, amikor a járványügyi előírások miatt az elszakítottságot, a távolságot éljük meg, akkor a szentmise legyen arra meghívás, hogy átéljük sajátos, titokzatos, liturgikus módon minden honfitársunkkal, a keresztényekkel való egységünket.

Szentbeszédében a Szent Mauríciusz-monostor perjele kiemelte, hogy Szent Benedekre sokszor mint az állandóság szentjére szokás tekinteni; aki a bencés élet elrendezésével olyan közösséget hozott létre, melynek legfőbb jellemzője, hogy bármi is történik a közösség élete a maga szabályai, rendje szerint halad tovább. A szónok felvetette: mi lehet Szent Benedek mondandója egy olyan korban, amikor hirtelen minden megváltozik?

Aki Benedek életét felidézi, rájöhet, a szent számára egyáltalán nem ismeretlen, hogy összeomlik az addigi világ, hiszen a Római Birodalom bukása után olyan korban élt, amikor minden társadalmi struktúra inogni látszott. Itáliába idegenek törtek be, járványok pusztították az embereket, feloszlott a politikai hatalom. Ebben a világban ő mint Istenre figyelő, közösségre vágyó ember írja meg a reguláját, létrehozza közösségét, melynek a mai bencések is lelki örökösei.

Ebből az örökségből szentbeszédében Baán Izsák három, a mai kor emberének támpontot adó értéket emelt ki. Rámutatott: ezek olyan értékek, melyekre pár hete sokan még azt mondták volna, nem túl divatosak.

Az egyik az engedelmesség. Nagyon jól jönne az anyukáknak – akik otthon tanulni próbálnak a gyerekeikkel, közben távmunkát végeznek, de rendet is kell tenni a lakásban –, ha szót fogadnának a gyerekek. Társadalmi szinten pedig ma egészen más tétje van szót fogadni a vezetőknek, az előírásoknak, mint pár héttel ezelőtt volt. Be kell látnunk, most életek múlhatnak ezen. Van tehát az engedelmességnek egy formális szintje – megtesszük azt, amit kérnek tőlünk. Ez azt is jelenti, hogy engedjük, hogy mások döntései hatással legyenek ránk.

Szent Benedek, amikor az engedelmességről ír, nem azt írja csupán, hogy mindenkinek be kell tartania a szabályokat, hiszen erre nem lehetne építeni tartós közösséget.

Ő, amikor az engedelmességről beszél, Jézust állítja a középpontba. Az engedelmes Fiút, aki földi életében mindig azt kereste, hogy mit akar tőle az Atya.

Nekünk, keresztényeknek az engedelmesség kérdéseket jelent. Mi számunkra a meghívás? Mi a feladatunk? Mit kell feladnunk, miben kell változnunk? Mi az, amit tehetünk, mi az, amit nem szabad megtennünk? Az ezekre adott helyes válaszok segíthetik át a közösségeket ezen a nehéz időszakon. Tudnunk kell, mit kér tőlünk Isten, engedelmességünk lelki mélységből kell, hogy táplálkozzon, így van esélyünk megmaradni.

A második, nem túl népszerű érték, melyre Szent Benedek hív: az alázat. Ahhoz szoktunk, hogy képviselnünk kell a saját érdekeinket, védeni kell saját határainkat. Az elmúlt években megfogalmazott utópiák, az elképzelések, hogy merre is tart az emberiség, nem az alázatosságot hangsúlyozzák. Ott van például a „Homo Deus utópia”, mely szerint, amikor az emberiség leküzdötte az éhínséget, a háborúkat, a járványokat, akkor nincs más hátra, minthogy mindenkinek a maximális jólétet, az emberiség teljes egységét és a földi örök életet kell már csupán biztosítani. Ami velünk az elmúlt hetekben történt, ahogy szétesett eddigi világunk, az erős meghívás az Isten részéről arra, hogy alázatosabban gondolkodjunk önmagunkról és arról, mire képesek az emberek együtt. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent el kell engednünk. Az emberiség közös célkitűzései megmaradnak. Tisztában kell azonban lennünk azzal, mit jelent embernek lenni: olyan véges életet kaptunk Istentől, amely a végtelenre mutat.

Az alázatossággal kapcsolatban Baán Izsák Gázai Doroteuszt idézte, aki a tengerben úszók példáján keresztül mutatta be az alázatosságot. Szent Doroteusz azt mondta, aki okosan úszik a tengerben, az a szemből érkező hatalmas hullámot nem próbálja erejével legyőzni, hanem alámerül, s annak tovább haladtával tempózik tovább.

A jelen helyzet meghívás arra – folytatta a perjel –, hogy ilyen belső magatartással éljünk: menjünk a mélyre.

Ne ellenálljunk, ne panaszkodjunk, ne elégedetlenkedjünk. Ne így akarjunk a nehézségekkel szembeszállni. Ne legyünk vakmerők, ne legyünk oktalanok. Nem erre kaptunk meghívást, hanem a csendes, alázatos, figyelő, figyelmes életre.

Arra figyeljünk, hogy mit tehetünk egymásért.

A harmadik érték a stabilitás, melyet minden szerzetesétől kér Szent Benedek. Ez most mindannyiunk számára a helyhez kötöttséget is jelenti. Ez azonban csak akkor lesz élhető, akkor tudjuk megtartani mentális egészségünket, ha társul hozzá belső stabilitás is. Eddigi életformánk után, hogy beszorulunk zárt térbe, próbálunk kitartani, az frusztrációval fog járni. Azt éljük meg, hogy mennyi mindent nem tehetünk meg. Benedek arra hívja szerzeteseit, hogy életüknek központja az legyen, ahol élnek. A bencéseknél a monostor épülete ezt a stabilitást fejezi ki a templommal, kápolnával a közepén.

De a látható stabilitásnak van lelki oldala is. Rengeteg fölösleges dolgot most el kell tudnunk engedni. Egyaránt vonatkozik ez cselekedeteinkre, kapcsolatainkra is. Benedek arra hív bennünket, hogy ezt a belső stabilitást keressük. Lakásunkban, otthonunkban ez megjelenhet akár egy ikon, egy kép, egy meggyújtott gyertya, egy imasarok formájában.

Akkor is, amikor elborít minket az aggodalom, amikor az érzelmeink sokfelé visznek bennünket, tudjunk ehhez a középponthoz visszatérni, mely nem más, mint Isten jelenléte közöttünk.

Szent Benedek, Európa védőszentje, ha ma itt járna közöttünk – fejezte be homíliáját Baán Izsák –, a szív engedelmességére, alázatosságra és a stabilitásra hívna minden embert, így megérezhetnénk a bezártságban is Isten közelségét.

Fotó: Képernyőfotók (Merényi Zita)

Bókay László/Magyar Kurír

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria