Szent Imre-búcsút ünnepeltek a nyolcvanéves pécsi pálos templomban

Megszentelt élet – 2017. november 9., csütörtök | 11:46

November 5-én, Szent Imre emléknapján ünnepelték a pécsi pálos templom búcsúját. Minden évben az Imre-naphoz kapcsolódva tartja lelki délutánját a Pálos Baráti Kör, amelyen egy meghívott vendég tart előadást – idén Porpáczy Attila görcsönyi plébános.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ünnepi szentmisét is Porpáczy Attila mutatta be Csóka János pálos tartományfőnökkel és Botfai Levente templomigazgatóval, a pécsi pálos kolostor házfőnökével. A szentmisén a pálos énekkar, a Schola Sancti Pauli énekelt, Fodor Gabriella vezetésével. A szentmise asszisztenciájában szinte minden korosztály képviseltette magát: a pálos templomban immár húsz éve szolgálóktól egészen a legifjabb ministránsig.

Prédikációjában a görcsönyi plébános Szent Imre alakját felidézve az életszentség melletti döntésre hívta fel a figyelmet: „Szent az, aki átadja magát Istennek, hogy segítse azt, hogy elérkezzen Isten országa, hogy a világ jobb legyen. Elhiszed, hogy te is tehetsz szent? Mert Isten elhiszi. Isten hisz benned, a képességeidben, a szándékod őszinteségében, a vágyad valódiságában, hogy szeretnéd, ha a világ jó lenne, hogy szeretnél magadból jót adni. Isten azt mondja: Akkor add át magad erre a feladatra! Állj ide! Szentnek lenni azt jelenti, hogy vállalsz egy feladatot, a szeretet feladatát, és amikor a helyzet adja magát, e szerint is cselekszel.”

A Szent Imre-búcsú nemcsak a rendi közösség és a Pálos Baráti Kör tagjai számára fontos ünnep, hanem a templomba járó egész közösségnek is. A liturgia közös ünneplése nemcsak a személyes megtérést, a hitben való megújulást szolgálja, hanem lehetőséget teremt a közösség megerősítésére is, azáltal, hogy a jelenlévők megélik összetartozásukat.

* * *

A rend 1786-os – II. József császár általi – feloszlatását követően a pálosok 1934-ben tértek vissza hazánkba, először Budapestre. A Gellért-hegy oldalában számukra újonnan épített Sziklakolostor azonban hamarosan szűknek bizonyult a jelentkezők nagy száma miatt. Ezért a rendi vezetőség új rendház létesítése mellett döntött Pécsett – ahol a pálosok már a középkorban jelen voltak –, hogy a növendékképzés helyszíne legyen. A noviciátus 1934. október 25-én, Szent Mór, az egyházmegye társvédőszentje ünnepén nyílt meg a Mecsek oldalában, és a pálos élet fontos helyszíne lett.

Az akkori generális, Pius Przeździecki és Virág Ferenc megyéspüspök támogatta a tervet, hogy templom is épüljön az új kolostor mellett. Az új templom megépülését segítette az is, hogy Pécs városa 1928-ban pályázatot írt ki a belváros átrendezésére, amelyben szerepelt a Hunyadi utcai templom terve is. A vállalkozás sikeréhez jelentős összeggel járult a püspökség, a papság és a város lakossága is. A pályázat során Weichinger Károly kapott megbízást egy olyan épület megtervezésére, mely kifejezi a fegyelmezettséget, az egyszerűséget, a pálos rend remeteszellemiségét.

A templomot Zichy Gyula kalocsai érsek szentelte fel 1937 pünkösdjén; a pécsi egyetemisták kérésére Szent Imre, a magyar ifjúság védőszentje tiszteletére ajánlották. Következő évben két új harangot helyeztek el a templom tornyában, és elkészült a főoltár is. Ohmann Béla bronz domborművén Szent Imre látható a Magyarok Nagyasszonya, Szent István, Szent László, Remete Szent Pál és Szent Ágoston – a magyar nemzet és a pálos rend számára fontos szentek – társaságában.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Loósz Róbert, Regipecs.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria