Szervita szentek nyomában – Olaszországba szerveztek zarándoklatot a magyarországi szerviták

Megszentelt élet – 2018. július 30., hétfő | 14:34

A szervita rend magyarországi közössége Olaszországba szervezett zarándoklatot június 29. és július 7. között, hogy megtekintsék a szervita lelkiséghez köthető szent helyeket. A zarándoklaton 53 fő, szerzetesek és világiak vettek részt.

A zarándoklat szervezője és vezetője Holy Eszter szervita nővér volt, akit Magyaros László, a győri székesegyház káplánja, valamint Bogisich Ferenc, a szervita világi rend nemzeti asszisztense segített.

A zarándoklat első napján Velencét követően a pietralbai (Maria Weißenstein) szervita Mária-kegyhelyet tekintették meg a résztvevők. A kegyhely, mely 1520 méterrel a tengerszint felett található, 1553 óta várja a hívőket, amikor Szűz Mária megjelent Leonhard Weißensteinernek, akit csodálatosan meggyógyított betegségéből. Hálaadásként egy kápolna építésére kérte a férfit, ahol a hívők segítségül hívhatták és dicsérhették őt. 

Pietralba

Reggio Emiliában a szervita rend Madonna della Ghiara-bazilikájába látogattak el a zarándokok, majd másnap a Firenzétől 20 kilométerre található Monte Senario-t látogatták meg, ahol a rend megalakult. Ide vonult el 1233-ban az a hét firenzei nemes, akik a szervita rendet megalapították. A zarándoklat érintette Firenzét, Todit, ahol Benizi Szent Fülöp orvos, a szervita rend egyik első rendfőnöke nyugszik; Orvietót, ahol az egyik legismertebb eucharisztikus csoda történt; majd Assisit, Pisát, Viareggiót, Loppianót, majd Sienát.


Madonna della Ghiara-bazilika

A zarándoklat a firenzei Angyali üdvözlet szervita templomban zárult, ahol a szervita rend női ágának alapítója, Falconieri Szent Julianna nyugszik. „A zarándoklat hozzásegített mindnyájunkat ahhoz, hogy megtapasztaljuk a transzcendens jelenlétét – mondta el Horváth Csaba, a zarándoklat résztvevője. – A templomok szépségében elmerülve elmélyültünk Isten jelenlétében. Sokunk életét meghatározza a szervita lelkiség, jó volt személyesen is megtapasztalni e szerzetesrend gyökereit onnan, ahonnan útjára indult sok száz évvel ezelőtt.  Jó volt a szervita szentek életútjait is bejárni, sírjaiknál közbenjárást kérni: imádkozni otthon maradt családtagjainkért, szeretteinkért, a szervita rend megmaradásáért, és kérni az aratás urát, küldjön munkásokat a lelkek szántóföldjeire, kérve új szerzetesi hivatásokat a szervita rendbe.”

Forrás: Győr-Újvárosi Plébánia

Fotó: Horváth Csaba, Dúl Edina, Borcsikné Jánosy Rita; Wikipédia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria