Több mint fitnesz – Test és lélek imája Pannonhalmán

Megszentelt élet – 2018. július 22., vasárnap | 15:07

Július 16-ától 19-éig Dejcsics Konrád OSB vezetésével fitnesz lelkigyakorlatot rendeztek Pannonhalmán.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A portáról a tornacsarnokba irányítanak. Lent, a küzdőtér különböző pontjain elszórva nyolcan-tízen kúsznak, fekvőtámaszoznak, dobálnak kosárra, guggolgatnak, szlalomoznak molnárkocsival, szökdelnek át akadályokon vagy húzódzkodnak. Különösen látványos, és jó nagy a hangja is, amikor matracokra puffannak innen-onnan, Tarzanként, egy kötél elengedése után, vagy egy ládáról elrugaszkodva. Vannak aztán itt bosuk (a szót most tanulom meg), amik félbevágott puha labdához hasonlítanak, és gyalogolni kell rajtuk. A résztvevők akadálypályán haladnak végig, amelynek negyvenféle gyakorlatát kábé két óra alatt lehet teljesíteni – hogy mi motiválja őket, az egyelőre rejtély számomra. Hogy hol mi a teendő, a padlóra vagy a falra ragasztott narancssárga cédulákra írták fel nekik. Ilyeneket: „Halálos pörgésre fel!”, „Pókjárás a bosun”, „Kövesd a bólyákat!” „Limbóbukfenc”, „Csússz le!” Ahol lecsúszásra szólítanak fel, az a küzdőtérre levivő lépcső nekem negyvenöt fokosnak tűnő fakorlátja: kicsit ijesztő lehet, de lent szintén matracra pottyan a merész lelkigyakorlatozó.

Számunkra, akik a negyedik nap utolsó óráira érkeztünk, most éppen a bencés Dejcsics Konrád is egy résztvevőnek tűnik a többi közül, aki nagy eltökéltséggel, de erősen verejtékezve halad egyik állomásról a másikra. Amikor egy kicsit mellém ül, akkor is érezni, hogy menne már vissza, csak ideiglenesen függesztette fel a tornát. De mesterien sűríti néhány percbe, amit a fitnesz lelkigyakorlatról, erről az eddig ismeretlen műfajról tudni kell.

A résztvevők 22–35 évesek, mind fittek és hívők; közgazdászok, szocmunkások, pedagógusok, egyetemisták. Délelőttönként edzés volt a program a legaktuálisabb fitnesztrendek szellemében, Tóth Donát bencés öregdiák (jelenleg a Testnevelési Egyetem hallgatója), Wein Krisztina gyógytornász és Vejtey Zsombor fitneszinstruktor (bármit is jelentsen ez) segítségével. A délutáni program témája az volt, milyen ma fiatal felnőttként kereszténynek lenni, zsoltárokat és szentírási részleteket olvastak, dolgoztak fel, megnézték a kibékülésről szóló kiállítást, és átgondolták, hogyan gondolkodnak az önmagukkal és másokkal való békéről, különböző gyakorlatokkal, például labirintusjárással, saját műalkotások készítésével próbáltak magukhoz és Istenhez utat találni. A lelkigyakorlatot a bencés közösség további tagjai is segítették. Hugó atya szentírásolvasási alkalmat vezetett, Henrik atya pedig a légzésmeditációba vezette be a résztvevőket. Három héttel ezelőtt már lezajlott itt egy hasonló, fitneszt és lelkigyakorlatot ötvöző program, de akkor negyven és ötven közötti papok számára.

Konrád kétszer távozik a beszélgetésünk során: egyszer azért, hogy elvégezze a pálya még hiányzó gyakorlatait, másodszor azért, hogy részt vegyen a Donát által vezetett lezáró nyújtásban. Aztán, miközben elkezdik a tornaszereket elpakolni, a résztvevőkkel elegyedik beszélgetésbe. Kissé betolakodóknak érezzük magunkat. Látszik, hogy mennyire összeszokott a társaság az elmúlt napokban.

A záró-kiértékelő beszélgetés, ima és az ebéd előtt érthetően mindenki zuhanyozni akar. Mi azért Konrádot pár percre még sikerrel tartjuk vissza. A fitnesz lelkigyakorlat alapfelismerése az, mondja, hogy a hétköznapi és a lelki élet szférája nem választható szét. Testünk a tapasztalatszerzésünk alapja, mégis hajlamosak vagyunk elhanyagolni, minden lelkivel-szellemivel szembeállítani. Egyelőre kevés az övékhez hasonló kísérletről tudni a kettő egymás mellé helyezésére. A fitnesz az ő szemükben eszköz a teljes ember megszólítására. Hozzásegíti a résztvevőket, hogy a fejüket kiürítsék, és elinduljanak a lelki csend irányában, másrészt egyfajta „mézesmadzag”, hiszen a fitnesz a mai fiatalok „természetes nyelve”: ha ezen, ezzel szólítják meg, be lehet őket csalogatni a kolostor, a Szentírás, a zsoltárok világába. A példát közvetlenül Jézus adja, hiszen ő sokszor egyszerre gyógyított testi és lelki betegséget, nyomorúságot.

A fitnesz lelkigyakorlat ötlete a svájci bencésektől származik, akiknél a nemzeti síugró-válogatott kétszer is edzőtábort rendezett. Konrád sokat forog vívók és ultrafutók körében, és noha a többségük nem hívő, a sport közös nyelve nagyban hozzájárul, hogy megértsék egymást, hogy a kereszténységre vonatkozó általános sztereotípiák fokról fokra érvényüket veszítsék számukra. A főapátságnak amúgy is a küldetéséhez tartozik, hogy egyre több olyan embert szólítson meg, akik nem tartoznak a katolikus mainstreamhez. Közös szenvedés: futás, edzés, kortárs művekkel ismerkedés: mi ez, ha nem maga a preevangelizáció? Az pedig a hitüket gyakorló fiatalok számára lehet ahaélmény, hogy a hitüket nemcsak templomi környezetben, imában, szertartásokon való részvétel révén élhetik meg.

A keresztények számára a fitnesz testkultusza és a különböző keleti testedzési formák is idegenek lehetnek, sőt a köreinkben sokan egyenesen óvnak mindkettőtől, a testiesség vagy az idegen spirituális hatás veszélyét szimatolják bennük, vetem fel. Jézus viszont azt mondta: „Ne féljetek!”, válaszolja Konrád. A keresztények legszomorúbb, gúzsba kötő jellemzője a félelem! Az idológiai-szociológiai gettósodás, az akoltudat erőltetése káros. Az egészséges kereszténységnek nem az a legfőbb jellemzője, hogy mindig tudjuk, miről mit kell gondolni-mondani, hogy tilalomfák között élünk. Hanem hogy képesek vagyunk nyitni, próbálkozni, reflektálni, és ha szükséges, korrigálni. A bezárkózással éppen a korrekció képességétől fosztjuk meg magunkat.

*

A társaság tisztálkodni indul, mi pedig nagylelkű felajánlásával élve bevesszük magunkat Konrád szobájába, és a pannonhalmi panorámában gyönyörködünk. A négy napot lezáró-kiértékelő beszélgetésen csak egy-két fotó erejéig lehetünk jelen, az ebédre azonban hivatalosak vagyunk – az idővel versenyt futva ott szeretnénk minél többet megtudni a lelkigyakorlatról a résztvevőktől, akiket ezzel kissé udvariatlanul arra kényszerítünk, hogy ötpercenként csak egy-egy kanál paradicsomlevest tudjanak megenni, és akkor a nagy szelet rántott húsokról még nem is beszéltünk.

Donát, akinek Konrád volt az osztályfőnöke, harmadéves a Testnevelési Egyetemen, testnevelő–gyógytestnevelő–egészségfejlesztő szakon. A lelkigyakorlat fitneszes részének felelőse volt; a programot annak ismerete nélkül kellett összeállítania, hogy tudta volna, kik lesznek a résztvevők. Előzetes elvárásait mindannyian túlszárnyalták: panasz nélkül, fáradhatatlanul csinálták végig a legnehezebb gyakorlatokat is. Az akadálypálya, amelynek ma hajnalban fejezte be a felépítését, a terv szerint jövőre spirituális reflexióval is együtt jár majd, ennek kidolgozására idén már nem volt idő. A fitneszkoncepció kidolgozásában szabad kezet kapott Konrádtól. Könnyen teljesíthető feladatokat talált ki, és arra törekedett, hogy minden ma népszerű fitneszirányzat elemei szerepeljenek a programban.

Zsófia (a két Zsófia közül az, aki már dolgozik) kétszer jár hetente edzőterembe, és az elcsendesedésre is erős igénye van. Ezért őt nagyon megszólította a fitnesz lelkigyakorlat műfaja. A bencés lelkiséget eddig nem ismerte, ez is vonzó volt. Tetszett neki, hogy az egyik feladat saját zsoltár írása volt. Meglepődött, hogy különösebben nem is ment nehezen, és jólesett a saját gondolatait megszabott keretben megfogalmazni. A délelőtti edzések számára „helyet készítettek” a délutáni elcsendesedésnek, ezért kifejezetten nagy ötletnek tartja fitnesz és lelkigyakorlat összekapcsolását.

Balázs adventben, offline hétvégén járt itt először, egy Facebookon látott hirdetés nyomán. Jólesett kiszakadni a világból; internet, telefon nélkül létezni néhány napon át. Azóta már mindig figyeli, mikor milyen programokat hirdet meg az apátság. A csendes szilveszteren, a nagyhéten és a szerzetesi futáson is itt volt. Úgyhogy számára nem a fitnesz adta el ezt az eseményt, hanem maga Pannonhalma, de érdekes volt betekintenie a fitnesz világába. A délelőttöket megerőltetőnek érezte, délután viszont mindig feltöltődött. Lassulni, befelé figyelni tanult itt leginkább.

Az a Zsófi, aki még tanul (gyógypedagógiát), és aquafitnesz-oktató, annak örült a legjobban, hogy a keresztény körökben egyébként éles határvonalak itt elmosódtak a fitnesz iránt nyitottak és az azt elutasítók világa között. Mert sajnos jellemző, hogy ez a két csoport idegenként, egymást kizáróként tekint egymásra. A lelkigyakorlat a testi és a lelki dolgok helyükön kezelésére, a köztes mesgye megtalálására, a két terület „összevasalására” volt jó lehetőség. Jó példája volt ennek a hat kilométeres futás spirituális megélése, amelyre Konrád igyekezett őket ráhangolni. A labirintusjárás is nagy élményt jelentett számára, mert a vezetői instrukció nyomán saját kérdéssel lépett be, és végig arra koncentrált, „mit akar neki mondani” a labirintus. De nem valami konkrét válaszra várt, hanem az érzéseit monitorozta közben. És később, a tapasztalatok kiértékelésekor azzal szembesült, hogy ahányan végigjárták a labirintust, annyiféleképpen élték meg.

Orgonakoncert, kiállítás, közös szenvedés, énidő és közösségtapasztalat. Több mint fitnesz. Több mint lelkigyakorlat. Valami más. Ma ezzel az útravalóval távozunk Pannonhalmáról.

Fotó: Lambert Attila

Kiss Péter/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria