Új távlatokat adnak az utcagyerekeknek a szaléziak Ruandában

Megszentelt élet – 2021. április 23., péntek | 13:40

A dél-ruandai Butare városában 1996-ban, két évvel a szörnyű, majdnem egymillió emberéletet követelő népirtás után a szalézi rend szakképzési központot hozott létre a helyi egyházközség részére. Az oratóriummal is rendelkező házat most olyan részlegekkel bővítik, amelyek új és jobb lehetőségeket kínálnak a rászoruló fiataloknak, akik közül sokan az utcákon kénytelenek élni.

A szaléziak által működtetett komplexum és menedék lehetőséget ad arra, hogy az utcagyerekek élete is megváltozhasson, akik esetében jelentős és reális kockázat volna, hogy egész életükben a társadalom peremére szorultan éljenek.

Egyikük a 16 éves Kande, aki azért érkezett a szalézi házba, hogy egy kis kenyeret kérjen. Tízéves kora óta az utcán él. „Az élet nehéz volt. Néha jött a rendőrség, és letartóztatott minket, elvitt a Mbazi rehabilitációs központba, és ott maradtunk körülbelül öt hónapig, majd amikor visszajöttünk az utcára, még azért is meg kellett küzdeni, hogy alvóhelyet találjunk magunknak.”

Mellette Dakarai éppen levest eszik. Az utcán kéregetett, miután anyja megölte az apját egy családi veszekedésben, amiért börtönbe került. „Körülbelül 13 éve éltem az utcán, amikor megszólítottak a szaléziak. Az ő jóvoltukból lehetőségem volt mechanikát tanulni” – mondja.

„Hálás vagyok a papoknak, mert szakképesítést szerezhettem – magyarázza Juvenal. – Ma mechanikát tanulok a társaimmal. Nincs meg mindenünk, amire szükségünk lenne. Hiányoznak az iskolai egyenruhák, sőt az ingeket és cipőket is nehéz előteremteni a szegénység miatt. De ha hiányzik is valami ennivaló, azt kibírjuk, és folytatjuk a tanulást, mert van célunk.”

Ishimwe fiatal nő. Anyai nagymamája nevelte fel. Amikor az idős asszonynak már nem volt ereje dolgozni a földeken, ő is a szaléziakhoz fordult: segítséget kért, hogy főzőtanfolyamon vehessen részt.

„Az utcáról jönnek, enni kérnek. Sokuknak sikerül bekerülniük olyan szakmai tanfolyamokra, ahol például szerelőnek vagy a cipésznek tanulhatnak – magyarázza Remy Nsengiyumva plébános. – Tanszereket és egyenruhát adunk nekik, de az étel probléma.” Egyesek az utcán élnek, mások befogadó családoknál kapnak ételt; vannak, akik csak este esznek, a tanfolyamok után.

Nsengiyumva atya és a plébánia hívei egy kis menzát hoztak létre, „Ejo heza”, azaz „Jobb holnap” elnevezéssel.

A programot a ruandai járvány elején, 2020 tavaszán indították el, miután az utcán élő gyerekek bekopogtak a plébánia ajtaján.

„Mivel jól bántak vlük, most nagy számban jönnek a társaik, ezért arra kérünk mindenkit: aki teheti, hogy nyújtson segítő kezet” – zárja mondanivalóját a szerzetes.

Ruanda Afrika középső részén, az Egyenlítőtől délre helyezkedik el. Fővárosa Kigali. Neve bantu népnevet őriz. Az egykori német gyarmat 1920 és 1962 között – Népszövetségi, majd ENSZ gyámsági területként – belga fennhatóság alá tartozott Burundival együtt, Ruanda-Urundi néven. Függetlenségét 1962-ben kiáltotta ki. Az európai gyarmatosítás hatására az addig stabil társadalmi rendszer felborult, és ennek következményeként a főleg földművelésből élő hutuk és az állattenyésztő vagy értelmiségi tuszik között viszály keletkezett. Az ellentét véres népirtásba torkollt,  amelyet főleg két hutu milícia, az Interahamwe és a Impuzamugambi követett el, körölbelül 100 nap alatt, 1994. április 6-ától július közepéig.

Legalább 500 ezer tuszi és több százezer mérsékelt hutu vesztette életét. Becslések szerint a halottak száma 800 ezer és egymillió között volt (többnyire tuszik).

Forrás: Szaleziak.hu

Fotó: Szaleziak.hu, Wikipédia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria