Üléseztek a női és férfi szerzeteselöljárók

Megszentelt élet – 2022. április 5., kedd | 18:53

A Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) tavaszi plenáris ülésére március 30-án került sor, a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK) ülését március 31-én rendezték meg, mindkettőnek a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adott otthont.

A rendfőnöknők konferenciája közös zsolozsmával és szentmisével kezdődött, melyet Székely János szombathelyi megyéspüspök mutatott be. Prédikációjában kiemelte, hogy a szerzetesnők az aranyfedezet az Egyház szavai mögött. Azért kérte az imát, hogy a nővérek egyre jobban Krisztus keresztjének közelében maradjanak és feltámadásának tanúi lehessenek.

A délelőtt folyamán Székely János a 2025-re meghirdetett jubileumi évről tartott lelki bevezetőt. Fontosnak tartja, hogy a remény zarándokai vagyunk. Halljuk meg a szegények, a teremtett világ hangját, és ismerjük fel egyetemes meghívásunkat, amit az Egyházban aktívan kaptunk.

A szerzetesházaknak a békesség házainak kell lenniük, ahol az Úristen sétál, mint a paradicsomkertben kezdetben.

Ezután kiscsoportos reflexióra volt lehetőség a témában.

Délután az elnöki beszámoló után a hivatásgondozásról mint az egyik legaktuálisabb témáról folyt megbeszélés, majd Németh Emma MRK-elnök mutatta be a Gazdaság a karizma és a küldetés szolgálatában kiadványon keresztül a Szerzetesi Kongregáció irányelveit.

A plenáris a zárszámadás és a költségvetés megszavazásával végződött.

*

A férfi szerzeteselöljárók plenáris ülése bejelentkező körrel kezdődött, amelyben minden rendfőnök megosztotta, hogy mi foglalkoztatja most, és ismertette rendje aktuális helyzetét, tevékenységét.

Majd az éves beszámoló és a 2022. évi tervezés napirendi pontja következett. Ezután az FSZK statútumának módosítása és megszavazása történt.

Hortobágyi Cirill OSB, az FSZK elnöke a Gazdaság a karizma és a küldetés szolgálatában című dokumentum kapcsán beszélt anyagi kérdésekről, majd Vízi Elemér a Jezsuita Menekültszolgálat aktuális munkájáról számolt be.

A nap folyamán szó esett még a szinodalitás folyamatáról a rendekben, majd a hivatásgondozásról. A szinodális útról egyértelművé vált, hogy kezdetektől szerzetesi gyakorlat, eleve a rendek sajátja. Papként elsősorban az egyházközségekkel való kapcsolatban szorgalmazzák a mostani szinodális folyamatot.

Szerző: Mészáros Anett/MSZKI

Forrás és fotó: Szerzetesek.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria