Utazás Tündérkertbe – Nevelési konferenciát tartottak a Boldogasszony Iskolanővérek Erdélyben

„Ekkora bolondságot! És ekkora vagányságot!” – idézte fel Tornay M. Petra nővér sokak reakcióját, amikor véglegessé vált, hogy a következő nevelési konferenciánk Erdélyben lesz. Immár hatodik éve valamennyi iskolánk és missziónk nevelőit néhány napra találkozásra hívjuk.

Előadások, műhelymunkák, beszélgetések segítik ilyenkor munkatársainkat abban, hogy az iskolanővérek küldetését és az általuk képviselt értékeket még inkább megismerjék. Idei kétnapos konferenciánk augusztus 22–23-án három fő helyszínen zajlott: Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Szovátán. Utunk fő célja az volt, hogy nevelőink betekintést nyerjenek erdélyi missziónkba, valamint találkozhassanak Nagy M. Vera nővérrel és Czakó Gabriella társult tagunkkal. Vera nővér és Gabi ugyanis tizenöt éve szolgálnak a Felső-Nyárádmente falvaiban.

Kolozsvár

Az, hogy utunk első állomása Mátyás király szülővárosába vezetett, nem volt véletlen. Az első előadásoknak és a műhelymunkáknak ugyanis a régi Marianum épülete adott otthont. A hajdan leánynevelő intézetként működő iskolát 1911-ben szentelték fel, vezetésével pedig a mi nővéreinket bízták meg. Egész Erdély területéről érkeztek ide tanulni vágyó diákok. Az épületben – amely kora egyik legmodernebb iskolaépületének számított – többek között polgári és elemi leányiskola, női felső kereskedelmi iskola és leánygimnázium is működött. Az államosítás az intézet virágzó életének sajnos véget vetett. Jelenleg a Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkara működik itt.

Konferenciánkat ünnepélyesen e falak között nyitottuk meg. Egészen pontosan a hajdani kápolnában és díszteremben, amely ma Eminescu nevét viseli. Itt Lobmayer M. Judit tartományfőnöknő és T. Szabó Levente, az egyetem dékánhelyettese köszöntötte a vendégeket. Majd Tornay M. Petra nővér, konferenciánk főszervezője vette át a szót. Útmutató gondolatai is segítették a ráhangolódást az előttünk álló két napra. „Erdély szívében vagyunk egy olyan épületben, amely valaha a miénk volt. Belső munkát kell végeznünk ahhoz, hogy tiszta szívvel itt tudjunk lenni. Hiszen nem tagadhatjuk: Trianon fáj. Tanártársaink itt kisebbségben élnek. Ugyanakkor örömmel tölt el bennünket, hogy bár a Marianum hetven éve nem működik, mégis lépten-nyomon találkozunk olyanokkal, akik kötődnek a hajdani intézethez. Még élnek néhányan a marianumos »gyerekek« közül, illetve sokan elmondhatják, hogy édesanyjuk, nagymamájuk ide járt. És mi sem turisták vagyunk itt. Ehhez a földhöz mi is hozzátartozunk, hiszen ezer szállal kötődünk az erdélyi kultúrához. Egy nagy feladatunk van most: hagyjuk magunkat megérintődni. Engedjük, hogy ráutaltak legyünk másokra, s hogy mások is ránk legyenek utalva.”

Petra nővér irányt mutató szavai után előadásokon és műhelymunkákon vehettünk részt. Többek között hallhattunk megzenésített Kányádi-verseket Laczkó Vass Róbert és Szép András tolmácsolásában. Betekintést nyerhettünk Hegyeli Attila révén a csángó magyarok oktatási programjába. Megismerhettük az erdélyi egyházi média helyzetét is, illetve képzőművészeti sétára is mehetett egy kiscsoport. A tartalmas nap a Farkas utcai református templomban zárult. A gótikus istenházát még Mátyás király építtette. Itt vehették át ünnepélyesen oklevelüket azok a nevelőink, akik sikeresen részt vettek a Boldogasszony Iskolanővérek Pedagógiai Alapképzésén, a BIPA-n.

Marosvásárhely

Konferenciánk második reggelén Marosvásárhelyre utaztunk. A nagy múltú város a székelység szellemi, ipari, kereskedelmi központja. Erdélyben itt él a legtöbb magyar. Mi pedig néhány órára a lenyűgözően szép szecessziós kultúrpalota vendégei lehettünk. Itt Jakabos Barnabás jezsuita atya várt bennünket. Lelkigyakorlatnak is beillő, ugyanakkor sok humorral fűszerezett tanításának középpontjában a találkozásaink álltak. Munkánkhoz, a hétköznapokhoz, társas kapcsolatainkhoz sok fogódzót kaptunk. Nem túlzás azt állítani, hogy értő és megértő figyelme erőt adott az előttünk álló tanévhez. Az épületen belül egy másik helyszínen Petra nővér tartott ismertetőt óvópedagógusainknak a székely népballadákról.

Szováta

Utunk végül a felső-nyárádmenti falvakon keresztül Szovátára vezetett. A térség, amelyen átutaztunk, nemcsak szépsége miatt ismert, hanem népdalai révén is. Bartók Béla itt gyűjtötte például az Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő kezdetű éneket. A táj szépsége, kulturális értékei sem feledtetik azonban azt a tényt, hogy itt megmaradni nem mindig könnyű. A remény embereinek ez a hely a küldetés helye is.

Ilyen reménnyel érkezett ide 2004-ben Nagy M. Vera nővérünk és Czakó Gabriella társult tagunk. Mindketten énektanárok, karnagyok. Missziójuk pedagógiai és szociális jellegű egyszerre. Tanítványaikból 2005 nyarán alakították meg az azóta több nemzetközi versenyen is díjat nyert kórust, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkart. Tevékenységüket 2015-ben Magyar Örökség Díjjal ismerték el. Vera nővér és Gabi sokáig jártak faluról falura, afféle mozgó énekiskolát működtettek. A falvakat ma is járják, ugyanakkor három éve felépült Szováta fölött, a Bekecs-hegy lábánál az a csodaszép lelkiségi és kulturális központ, ahol ma a tanítás nagy része folyik. A ház rendünk erdélyi, kolozsvári múltjára, gyökereire utalva a Marianum nevet kapta. Az énektanításon túl lehetőség nyílt itt többek között képzések (beleértve a felnőttképzést is), táborok, lelkinapok tartására.

Vera nővér, Gabi és sok áldozatos székely asszony, illetve a gyermekek itt láttak bennünket vendégül, miközben bepillantást nyerhettünk a misszió működésébe. Megismertük a kezdetek nehézségeit, az elmúlt tizenöt év legszebb és legnehezebb pillanatait, a kórus megalakulásának körülményeit. S azt is megtudtuk, hogy nincs botfülű gyermek, legfeljebb csak lassan tanuló. És nincs reménytelen helyzet sem, legfeljebb „csak” a segítő embereket kell kalákába hívni.

A kórus a délutáni misén is szolgált, a szertartás után pedig gyönyörű koncertet adott. A gyermekek sokat készültek erre a napra, és nagy örömmel várták a találkozást a vendégekkel. Fent a Marianum Házban, ahol gondos kezek frissítőket és vacsorát készítettek nekünk, szintén énekeltek nekünk. A gyermekek népdaltanítást is vállaltak. Lehetett velük kézműveskedni, s a vállalkozó szelleműeknek azt is megmutatták, hogyan készül a gyönyörű hajfonat. Megtisztelt bennünket Fülöp László Zsolt, Szováta polgármestere is. Konferenciánkat és azzal együtt a tavaly ilyenkor indult jubileumi évünket közös koccintással zártuk, a bort nem másból, mint ajándékba kapott korondi csészékből ittuk.

Lelki útravalót Böjte Csabától is kaptunk aznap, aki a szovátai templomban a szentmisén szólt hozzánk, s aki annak idején a misszió létrejöttének egyik inspirálója volt. Lelkesítő prédikációjában bizalomra, reményre, tettekre buzdított, kiemelve, hogy a Tündérkert nem a múlté, nem mögöttünk, hanem előttünk van. Szétnézve a tájon, s átélve ezt a két napot, talán mindannyian elmondhatjuk, ehhez kétség sem fér.

Konferenciánkat támogatta: a Boldogasszony Iskolanővérek Alapítvány, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alap, a Miniszterelnökség és a Hilton Fund for Sisters.

Forrás: Iskolanővérek.hu

Fotó: Katona Zsófia

Magyar Kurír