„Egy kattintásra az egymásban lévő Istentől” – NEK-podcast Lackfi Jánossal a magyar kultúra napján

Nézőpont – 2021. január 26., kedd | 20:23

A magyar kultúra napján, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) podcastműsorának tizenkettedik adásában Zsuffa Tündével, a NEK sajtófőnökével, valamint Lackfi János költővel beszélgetett az irodalom és a hit kapcsolatáról, a tanúságtétel fontosságáról Gyarmati Orsolya és Gőbel Ágoston.

A NEK sajtófőnökének írói tapasztalata szerint az olvasókat nem lehet átverni: azonnal megérzik, hogy egy versben, novellában, mesében, regényben ott van-e az író szíve, vagy nincs. Zsuffa Tünde arról is beszélt, hogy Az ég tartja a földet című, Szent Erzsébetről szóló új regénye teljesen átformálta őt íróként, nőként és anyaként is.

Lackfi János úgy véli, nem kell feltétlenül kimondani Isten vagy Jézus nevét ahhoz, hogy az olvasók értsék, érezzék, kiről van szó. Ugyanakkor azt is elmesélte, hogy mióta – miként fogalmazott – „Isten vállról indítható rakétával mellbe lőtte”, folyamatosan lángol, s azóta sokkal szemérmetlenebbül beszél Istenről.

A Podcast-beszélgetésben többek között arról is szó esett, hogy a mindennapok zajában mikor van idő kicsit kettesben lenni Istennel. E kérdés kapcsán Zsuffa Tünde végtelen sétáiról mesélt, s arról, hogy szeret kérdéseket feltenni Istennek; perlekedni, megosztani vele elégedetlenségeit és örömeit.

Lackfi János a feleségével tett rózsafüzér-sétáit és karantén-imabeszélgetéseiket említette  meg. A költő kiemelte: intenzív imaélmény akár Messengeren keresztül is megvalósulhat. „Egy kattintásra vagyunk egymástól és az egymásban lévő Istentől” – fogalmazott.

A teljes beszélgetés meghallgatható ITT.

Forrás: iec2020.hu

Fotó: Ambrus Marcsi

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria