„A mostot szeretném jól csinálni” – Találkozás Balás Béla nyugalmazott megyéspüspökkel

Néhány hete a Zselic Katolikus Idősek Otthonának lakója Balás Béla emeritus megyéspüspök. Míg korábban kedvenc macskái miatt húzódzkodott tőle, hiszen az intézmény akkori igazgatója azt tanácsolta, tartson inkább aranyhalakat, addig mára elodázhatatlanná vált a költözés. A 78 éves nyugalmazott főpásztor isteni jelként érzékelte dombóvári balesetét, majd hirtelen jött epeműtétét. Utóda is kifejezésére juttatta: a taszári felügyeletnélküliség helyett jobban örülne, ha mielőbb elfoglalná szolid lakosztályát Zselickislakon.

Az apró fogadótérben lévő kerekasztalt az az Erdélyből való, kissé színevesztett, de számára kedves terítő borítja, amely dolgozószobájában volt hosszú éveken át a kaposvári püspöki székházban. A falon kereszt, vele szemközt a több mint két évtizede elhunyt Szántó Piroska festő- és grafikusművész fekete alapú pasztellrajza. A művésznővel és férjével, Vas István költővel még bajóti plébánosként barátkozott össze. A hálóban papok portréi; azoké, akik meghatározói voltak életének. Íróasztalán egy színes képeslap Taizéből, amelynek atmoszférája mindig mágnesként vonzotta. Egy tucatszor látogatott el a bizalom és a kiengesztelődés zarándokútjára.

Hetvenedik születésnapját is ott töltötte kedves papjai körében. Amikor arról faggatom, a tágas taszári plébániaépület után nem szűk-e a mostani lakosztály, azt feleli: „Amikor élete vége felé közeledve szembesül az ember azzal, mekkora a csöndje, a zártság is kitágul. Olyan ez, mint amit a színházavatón tapasztaltam a Csikyben: a közönség a ruhatárban van éppen, vagy a büfében, és megszólal a nézőket hívó hang. Felgördül a függöny, kezdődik az előadás…”

Ahogy beszélgetünk, szemében újra a régi tűz ég, hiszen a Szentlélek nagy tettekre inspirálta, de felelősségre is késztette. Általában tudta, mely plébániára kell 100-as égőt becsavarni, s hova elég kisebb fényű izzó is. Meg azt is: közvilágítást nem lehet 100-as égőkkel megoldani…

„A kor tulajdonképpen lényegtelen, az örök élet szempontjából mindenki fiatal marad – fűzi tovább a szót közérzetéről –, az a fontos, milyen állapotban telnek napjaink. Ugyan előjönnek rejtett betegségek, mégis tiszteletre méltó életszakaszban vagyok, ami egyfajta megtestesülése a szenvedő Megváltónak. Amikor a Kaposvári Egyházmegye püspöke lettem, akkor egy szem gyógyszert szedtem, mert mindig görcsbe rándult a gyomrom a püspökség kapcsán. Most, 26 év elteltével 19 pirulát szedek naponta. Ennek ellenére megpróbálok nyitott maradni minden újra, nem búsulok az életkoromon, és nem siratom magam, mint általában az idősek. A mostot szeretném jól csinálni, igaz, nem csak élményem, örömöm van, búcsúznivalóm is jócskán akad…”

A riport teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Sonline.hu

Magyar Kurír