„Nemcsak kenyérrel…” – Új sorozattal készülnek a NEK-re a Hitvallás szerzői

Nézőpont – 2020. január 25., szombat | 12:00

Az Oltáriszentséggel kapcsolatos hívószavakra reflektálnak a Győri Egyházmegye Hitvallás című online magazinjának szerzői, készülve az eucharisztikus kongresszusra. Both Balázs táplálék szavunk különféle értelmezési lehetőségeit felvillantva hív közös gondolkodásra: Jézus megkísértésének történetéből kiindulva egy vitatott Pulitzer-díjas fotón keresztül korunk legfőbb szellemi kihívásaiig.

Mikor letelt a pusztai böjt negyven napja, az Úr megéhezett. Ezt a pillanatot használja ki a kísértő, és azt mondja neki: „Ha Isten fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré” (Mt 4,3). Nem azt mondja, hogy egyél, abban nem rejlene kísértés, hiszen a böjt ideje véget ért. Arra akarja rávenni, hogy isteni hatalmával élve kenyeret varázsoljon a kövekből. Jézus nem áll szóba a Sátánnal, vitába sem bocsátkozik vele. Válasza azonban nemcsak a hazugság atyjának szól, hanem minden korok emberének: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik” (Mt 4,4).

Habár testünk nem nélkülözheti a táplálékot, az energiát szervezetünk, agyunk működtetéséhez, az ember hosszabb-rövidebb ideig képes megmaradni élelem nélkül. Azt mondják, a világ élelmiszer-fogyasztása elképesztően aránytalanul oszlik meg: az összes élelem 75%-át a Föld lakosságának 25%-a fogyasztja el. A nyugati, úgynevezett jóléti társadalmakban a fogyasztás együtt jár a pazarlással. A fekete kontinensen viszont folyamatosan jelen van az éhhalál. Talán sokak számára ismerős Kevin Carter A keselyű és a kislány című képe. 1993-ban, Szudánban készítette az akkor 33 éves fotóriporter. Az ételosztó segélyközpont felé vánszorgó kislány ereje fogytán leroskad a forró homokba. Mögötte gubbaszt a halál allegóriájaként a keselyű: egykedvűen várja a gyermek végső pillanatát. Carter Pulitzer-díjat kapott a sokak által támadott képért. Az érzelmekkel és szenvedéllyel teli fiatal fotós két hónappal később az Afrikában átélt eseményektől kialakult depressziója következtében öngyilkosságot követett el. Óránként húsz ember halt meg azon a helyen, ahol az ételt osztották, írta visszaemlékezéseiben.

Az 1920-as évek végén a fellendülő termelés olyan készletfelhalmozást eredményezett, hogy a termelők az eladhatatlanná vált búzát, kukoricát, kávét a tengerbe öntötték. Hány tonna kenyér, hús, gyümölcs kerül ma is a szemétbe világszerte, az ész nélküli vásárlás és a „mindent-csak-frissen” esztelen elve miatt? Ki ne dobott volna már ki a hűtőjéből elfeledett, megszíneződött felvágottat, penészlepte sajtot? Az Úr nem arra tanított minket, hogy a mindennapi élelmiszerraktárunkat kérjük az Atyától. Mégis, évezredek óta az éhínség és az élelem pazarlása együtt lakják bolygónkat. A csodálatos kenyérszaporítás után a maradékot kosarakba gyűjtötték…

S ha nem csak kenyérrel él az ember, hogyan állunk a lelki-szellemi táplálékkal, az isteni tanítással? Olvassuk-e mindennap a Szentírást? A test táplálék nélkül elpusztul, vajon nem ez történik a lélekkel is? Az éhség megbízhatóan jelzi, mikor kell magunkhoz vennünk a betevő falatot. Érzünk-e rendszeresen éhséget szellemi táplálék, minőségi szépirodalom, költészet, művészet iránt? Meg akarjuk-e ismerni az Isten által teremtett világ szépségeit, az ember által létrehozott legszebb alkotásokat? Vagy önmagunkba fordulva, a reklámok fogyasztásra ösztönző magnetizáló erejének alávetve böngésszük az árcédulákat a boltok polcain? Ha gondosan odafigyelünk arra, hogy zsírszegény húst, gluténmentes kenyeret, tartósítószertől mentes tejet fogyasszunk, miért mérgezzük testünket-lelkünket ember alatti minőséget képviselő filmekkel, könyvekkel, zenével? Ha mérgezzük egyáltalán.

Új autó, jobb állás, tengerparti nyaralás, építkezés… Jut-e időnk a munka hajszája mellett (vagy inkább után) lelki életet élni? Ha az emberből kivész az igény a lelki életre, ha kihunynak a szellemi radioaktivitást sugárzó könyveink, az önzés és a nyomában járó pszichés defektusok lépnek színre. A Gonosz mindent megígér annak, aki leborulva imádja őt. Jézus nem is áll szóba vele: az Írás szavait idézi mindhárom alkalommal, majd elküldi. Értékválságos korban élünk? Igen. De melyik kor nem volt az?

„Amit történelemnek hívnak, azt nem kell földicsérni, így, ahogy van, a bennünk lakó bűnöző csinálta – a jóság történettelen” – írta W. H. Auden (Gergely Ágnes fordítása). Mit tehet a keresztény ember a feje felett harsogó világ zűrzavarában? A maga üdvössége érdekében küzdhet ellene. „Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás” – írta Babits. Élhet a szabad választás lehetőségével. Keresheti a csendet, hallgathatja a szentmisében Isten igéjét. Fordulhat az élő víz forrásához, Aki testével és vérével akarja táplálni, gyógyítani. Aki mindig várja, hívja. De ahhoz, hogy a hangját meghalljuk, csendre van szükség. Külső és belső értelemben, hogy megleljük Őt saját belső várkastélyunk egyik termében. Mert: „Nemcsak kenyérrel él az ember...”

Szöveg: Both Balázs

Fotó: Németh Hajna

Forrás: Hitvallás/Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria